Születésétől fogva kötődik a fővároshoz és a refomátussághoz?

A keresztelőm Rákosligeten volt, de a 11. kerületben nőttem fel, így Budához és a 17. kerülethez is kötődöm családi kapcsolatok révén. Édesapám katolikus, édesanyám református, de otthon inkább a reformátusság volt meghatározó.

Az ének, a zene nem csak megnyugtathat, történeteket is elmesélhet, ha például a népdalokra gondolunk. Éneklő családja volt? A felmenői között vagy az ismeretségében volt kántor?

Kántorról nem tudok. A tágabb családban két hivatásos zenész is van, egyébként jellemzően mindenki tanult valamilyen hangszeren, és mindenki énekelt jó kórusokban.

Miért a kántorságot választotta az Úr szolgálatára?

A vasárnapi istentisztelet és a kóruséneklés mindig természetes része volt az életemnek, orgonálni viszont későn, csak tizennyolc évesen kezdtem.

Ezután elég hamar következtek a vasárnapi helyettesítések, így kerültem a Nagyvárad térre is, ahol egyre gyakrabban kísértem a gyülekezet éneklését az istentiszteleteken. Aztán 2009-ben a presbitérium hivatalossá is tette a dolgot.

Tanít a kántorképzőn. A tudás mellett mit szeretne átadni a fiataloknak? Mennyire vonzó ez a szolgálati forma?

A Dunamelléki Egyházkerület nyári kántorképző tanfolyamára sokfelől, sokféle motivációval érkeznek a tanulók. Mindenkinek igyekezünk átadni, hogy az elhivatottság és a teljes odaszánás mellett az igényesség és szakmai felkészültség is elengedhetetlen.

Milyen ma a jó kántor? Modernizálható-e ez a hivatás, egyáltalán szabad-e ilyen módon „hozzányúlni”?

Ahogy régi korokban, úgy most is elengedhetetlen, hogy egy gyülekezet zenei vezetője éppúgy tisztában legyen a kortárs irányzatokkal és igényekkel, mint a hagyományokkal. Akár gitározik, akár orgonál, dicsőítő zenekart vagy gyülekezeti kórust vezet, annak a legmagasabb szakmai szinten kell megvalósulnia, különösen istentiszteleteken. Nagyon várom az új énekeskönyv megjelenését, mert mindent megőriz a mostaniból, ami jó, és sok szépséggel egészíti azt ki. Még mélyebbre merít a hagyományaink kútjába, miközben igyekszik a 21. századi gyülekezeti léthez alkalmazkodni.

Egyébként már az 1948-as énekeskönyv anyaga is rendkívül színes, sokféle zenei hagyományból merít, és nagyon is modern volt a megjelenése idejében. Az idei kántorképző vezérigéje a Jak 5,13: „Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet!” Társadalmunk tulajdonképpen elfelejtett énekelni, és ebből rengeteg lelki baj, betegség származik. Kántorainknak, gyülekezeteinknek az is feladata, hogy az éneklés élő legyen, mert az egészséges lelkű és hitű ember az, aki énekelni szeret, és így lesznek egészségesek gyülekezeteink is.