... szavakkal rászólni valakire mai gondolkodásunk szerint már bántalmazásnak számít éppen úgy, mint a testi fenyítés. Sajnos erre nem figyelünk fel eléggé, pedig türelmetlen vagy indulatos stílusunk elnémíthatja a szelídebb vagy félénkebb embereket. Akit sokszor elhallgattatnak, megvetően, esetleg kigúnyolva leszólnak, az előbb-utóbb megkeményedik, és önvédelemből megtanulja, hogy ne is hallja meg, amit mások bántóan mondanak neki. Aztán lassan el is némul (előttünk). Minek beszéljen, ha úgysem fontos, amit mond? Így is kialakulhat a süketnémaság.

Jézus tapintatosan félrevonja a tömegből a hozzá vezetett beteget, diszkréten, négyszemközt foglalkozik vele. (Mk 7,31–37) Nem látványos szenzációt akar, hanem valódi találkozást. Ujját a beteg fülébe dugja, nyelvét a saját nyálával érinti meg. (Nekünk furcsa, de korának ismert gyógymódját használja. Az ókori ember a nyálnak gyógyító erőt tulajdonított). Azután rászól, s parancsa felülírja benne az emberek korábbi negatív felszólításait: „Effata, azaz nyílj meg!” Nemcsak a füle, a nyelve, hanem az egész lénye gyógyuljon meg, nyíljon ki Isten előtt és az emberek felé! A korábbi sérülések ellenére lehet belőle egész és egészséges ember. Vállald magad hiányaiddal és fogyatékaiddal együtt! Mert mindenki másnak is van hiánya és kisebb-nagyobb fogyatékossága. Jézus először a fülét nyitja meg, azután a nyelvének bilincseit oldja föl. Ez a sorrend mutatja, hogy aki meghallja Isten fölszabadító szavát, az már meg tud nyílni önmaga előtt és az emberek előtt is.

Süketek és nehezen beszélők vagyunk mind. Némák akkor is, amikor beszélünk, mert lehet, hogy csevegünk mindenről, csak éppen a legfontosabbat nem adjuk bele a találkozásokba: önmagunkat. „Mondjuk a semmit” – így jellemezte ezt egykor Zsindelyné Tüdős Klára. Kerüljük a valódi és mély beszélgetéseket, mert azok megterhelnek és fölszabadítanak, elköteleznek és gyógyítanak, energiát igényelnek és testvéri közösségbe vonnak. Mindkét fél ad és kap egyszerre. Miért egyszerűbb mégis a felszínen maradni és az időjárásról vagy mások életéről beszélni? Mert kényelmesebb, annak nincs kockázata, nem okoz fájdalmat és konfliktust. Nem kell hozzá bátorság. Nem is oldódnak meg problémák és kétségek, mert nincs benne élet.

Nagy és bonyolult tudomány a kommunikáció, amit az emberi kapcsolatainkban művelünk. Jó volna figyelni Jakab apostol figyelmeztetésére, ami beszélgetéseinkre mindig érvényes: „Legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra” (Jak 1,19).