Lélektani szempontból anyai és nagyanyai szívvel tökéletesen megértem, miért jellemzi mostani nyarunkat a szokottnál is felfokozottabb utazási vágy, program- és közösségiesemény-vadászat. Természetesen nem a léleképítő és remélhetőleg sokakat megerősítő-gyógyító keresztyén találkozók, táborozások számát sokallom. Hanem azt a sokszor nem egy család anyagi-fizikai erejét jócskán meghaladó vándorúthalmozást, amely bizony nem zarándoklat, nem Isten és önmagunk lelki békéjének megtalálását célzó „cursillo” – hanem merő önvigasztalás, kárpótláskeresés, a bezártságban leélt másfél esztendő visszaszerzésének kényszere, olyan mindenáron való nyitás, amely gyakran teljes kimerültséget és csalódottságot eredményez.

Nagyon jól ismerem e viharos, nemegyszer pusztító természeti csapásokban bővelkedő nyár viharos utazhatnékjainak, „legyünk bárhol, csak ne otthon”-jainak másik hátterét is. Az újabb és újabb vírusvariánsok nyomán laikusok és szakemberek nyilatkozatai is azt sugallják nekünk, sőt olykor egyenesen sulykolják belénk, hogy a mostani, a korábbiakhoz képest most szinte rózsásnak tűnő járványhelyzet olyan csalóka, mint a délibáb a forró hortobágyi levegőben.

Hiszen szeptembertől felénk gördülhet az a joggal rettegett negyedik hullám, amelyre nem csupán a harmadik, megerősítő oltással kell felkészülnünk. Hanem, legalábbis nagyon sokan így gondolják, akinek csak módja és lehetősége van rá, önmagunknak nagylelkűen, sőt, könnyelműen adagolt „fájdalomdíj-előlegekkel” is. Legyenek azok lehetőleg sok országot beindázó és színes, szélesvásznú online tudósításokat termő külföldi utazások, nagy vendéglői és kávéházi teraszozások, felfokozott vásárlások, és még sorolhatnám az emberi világ kínálta, sajnos többnyire haszontalan és hasztalan kapaszkodók sorát.

Mindezt nem az irigység, nem a vádaskodási kényszer mondatja velem, hiszen Istentől olyan hivatásokat és feladatokat kaptam, amelyek egész életemben távol tartották tőlem a bezártságnak az árnyékát is. De ezeket az egyre pörgősebb, „még olvasni is sok” tudósításokat látva nincs nap, hogy ne jutna eszembe A zsoltárok könyve rendkívül megnyugtató, aggodalmakkal, kétségekkel teli nyarunkon szilárd vértezetet, tartós védelmet és biztatást kínáló mondata, amely nem csupán szépen csengő, de minden szava valóban igaz: „...akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget” (127,2)

Máskor úgy értelmeztem már ezt a psalmus-sort, hogy az „álmában” szóra kerüljön a fő hangsúly. Ezúttal azonban az isteni ajándék mértékét pontosító „eleget” szót érzem igazán lényeges üzenetnek. S azt, hogy az ajándékok mértékét megszabni, azok után eszeveszetten rohanni nem érdemes. Hogy kinek miből és mennyi és milyen formában adassék, az túlmegy az emberi tudáson, számítgatáson. Bízzunk örök Oltalmazónk bölcs szeretetétben!