Nincs más öröm az ember számára, csakis az, amit a feltámadott Jézus Krisztus szeretete adhat. Nincs más vigasz az ember számára, csakis az, hogy az Isten velünk van az örökkévalóságig. Nincs más erőforrás, csak az, amit az élő Isten ereje adhat. Nincs más út, igazság és élet, csak Krisztus. Nincs más megoldás az ember számára, csakis a krisztusi megváltás. De könnyen megzavarhatnak bennünket, hogy elfelejtsük a fentieket (7). Megzavarhat a fiatal, életerős lendület, később a siker, a hatalom, a vagyon. És a csüggedés, amikor rádöbbenünk, hogy mindezek elfogynak körülöttünk. De leginkább az zavarhat meg, hogy Isten hívő népe is olyan sokféle, egymást nehezen elfogadó. Most ugyanazt az evangéliumot hisszük és hirdetjük, a Krisztusét, vagy valami mást? Egy bizonyos: aki a saját értelmezése, kegyessége szerinti Jézust az egyetlen, feltámadott Krisztus elé teszi, az önmagához pártolt, és Pál kemény szavai joggal érik el őt! (8–9) Nyomorúságos, átkozott állapot az Úr nélkül élni, nincs más megoldás az ember számára, csakis Krisztus. Áldott legyen az Úr, hogy nem enged bennünket végképp elpártolni kiválasztó kegyelme.

Ez 6.

130. zsoltár

Pál meggyőződése élő hitre vall: nem embereknek akar tetszeni, hanem Jézus Krisztusnak (10–11). Az evangéliumot az Úrtól vette (12–13; 1Kor 11,23); megtérése az Úr őt kiválasztó, felfoghatatlan kegyelméből való, hiszen csak az Úr ereje végezhette el azt a csodát, hogy a Krisztus követőit üldözőből a Krisztus szolgája lehessen (14–16), egykori pusztító, erőszakos emberből az Isten megváltó szeretetét hirdető legyen (1Tim 1,13). Pál meggyőződése határozott, nem kért tanácsot hús-vér emberektől (testtől és vértől), tekintélyektől. Meggyőződése nem függ e világi hatalmaktól, vallási, egyházi, kegyességi óriásoktól, egyedül a megtartó Jézus Krisztustól, aki őt kiválasztotta és elhívta. Csak ez a függetlenség teszi lehetővé az Úrnak való szolgálatot. Mennyi bizonytalanság és félelem terheli a szolgálatunkat! Pál meggyőződése az Úrtól való. Csak ez a meggyőződés az, amelyért imádkoznunk kell! Ez soha nem lehet irgalmatlan a másik emberhez, hanem szeretettel meghallgatja a másikat, segíti, mégis sziklaszilárd. Ez a bizonyosság nem kér tanácsot embertől, de szereti az embert. Vigyázzunk, nem mi vagyunk szilárdak, hanem az Úr, aki elhívott bennünket!

Ez 7.

52. zsoltár

Mindig kialakulnak az úgynevezett tekintélyesek, akiknek szavuk meghatározó. A jeruzsálemi gyülekezetben is így volt ez akkor (2). A tekintélyesekre szükség van, Isten eszközei ők, akiket felhasznál országának építésében. A tekintély ugyanis mindig egyedül csak a teremtő és megtartó Úré, csakis az övé! Mi, emberek ha tekintélyt kapunk, az Úrtól kapjuk azt, egy időre, hogy őt képviseljük. S a tekintélyeseknek nagy a felelősségük: a tekintély nagy kísértés mindenkor, minden területen; az ember észre sem veszi, hogy már nem jó úton jár, már nem Isten eszköze, hanem saját magát képviseli: a hatalommal nem szolgál és épít, hanem visszaél azzal. S a kellő időben nem tudja elengedni ezt a tekintélyt, ami nem az övé, hanem csakis az Úré. Pál apostol tisztelettel viszonyult a jeruzsálemi tekintélyesekhez, eléjük tárta az evangéliumot. Egyeztetett velük szolgálatuk rendjét illetően, mely szerint Pál a pogányok között hirdeti Jézus Krisztus evangéliumát (7–10). Fontos, hogy az egyházban minden szép rendben történjék, csak így lehet szolgálatunkon áldás. Pál azonban egy határon túl mindig szabad volt a tekintélyesektől (8), amennyiben azok túllépték illetékességük határait. Az apostol ezeket áltestvéreknek nevezte, és mindig szembeszállt velük. Bölcs az a tekintély, aki hallgat másokra, és tudja azt is, kikre kell hallgatni, és kikre nem.

Ez 8.

212. dicséret

Antiókhiában a pogányokból lett keresztyének voltak többségben. Amikor valaki a jeruzsálemi gyülekezetből érkezett, törvénytartó zsidóként nem vehetett részt a gyülekezet szeretetvendégségén, és az úrvacsorában sem, a törvény ezt tiltotta. Amikor a nagy tekintélyű Péter Barnabással megérkezett Antiókhiába, nem különült el az ottani testvéreitől: testvérek voltak az Úrban, és azért jött, hogy közösségben legyen velük. Amikor azonban a még nagyobb tekintélyű Jakab megérkezett Jeruzsálemből, Péter megijedt, és Barnabással különvonult Jakab társaságába, hogy a zsidó előírásokat megtartva étkezzenek. Hozzájuk csatlakozott a többi zsidó is. Lám, az antiókhiai pogánykeresztyén gyülekezetben egy zsidó kisebbség elkülönült, hogy rituális tisztaságát megőrizze. Más volt a megegyezés, más volt az eddigi gyakorlat, és más volt eddig Péter és Barnabás viselkedése is. Lám, minden tekintélyesnél van tekintélyesebb (12). Az ember megijed a tekintélyesebbtől, képmutató módon megalázkodik, mert fél (12). E magatartás ragadós, a Péterrel lévők is így viselkedtek (13). Szomorú látni az első gyülekezetekben fennálló, kezelhetetlen feszültséget, és szomorú tapasztalni: ma is elkülönülünk egymástól, noha ugyanazt az Urat és Megváltót valljuk. Hiába egyezünk meg szóban, a gyakorlat, az emberi nyomorúság hitben járva is,„meghasít” bennünket. Kegyelemre szorulunk (12–13).

Ez 9.

79. zsoltár

A megigazulás üdvösség, békesség, kiengesztelődés. Azt jelenti: az Isten, bennünket számon tartva, megváltó szeretettel, az igaz, tiszta, bűntelen Jézus Krisztusra tekint. Isten igaznak tart bennünket, noha nem vagyunk azok. Olyan ez, mint az anyai szeretet: a saját gyermekeit tartja a legszebbnek, legtökéletesebbnek. Isten szeretetének hatalma van, amely a megigazított embert átformálja, így az ember egyre igazabb, tisztább lesz. Az Isten megigazító szeretetének hatalma által egyre tisztul az életünk. Nem az erkölcsi és szertartási törvények betartása tesz bennünket igazzá, mert a test e világban mindig ki fogja követelni a magáét (16). Hiszen látjuk, tapasztaljuk, mindenféle szép és nemes lepellel elfedve magát támad, előretör a test. Látjuk ezt egyházban és világban, kegyes és nagynak mondott ügyek leplében, vitákban, a többet és többet akarásban, indulatokban, haragban, önzésben, abban, hogy a másiknak nem engedünk a megoldást keresve sem. Nem az erkölcsi és szertartási törvények betartása tesz igazzá, de Isten szeretetének hatalma. Miután igaznak tulajdonított minket, munkálni kezd bennünk, hogy egyre inkább kiformálódjék bennünk a Krisztus (20; 4,19).

Ez 10.

19. zsoltár

Az igézet kényszerít, úgy hat, hogy nem ereszt többé. Esztelenné tesz, miként a galaták esztelenné lettek. Az igézet erős, külső hatás, amely felszámolja a saját gondolataimat, önállóságomat, és irányít. Az igézet idegen, ártó hatalom erejének munkája, amely láthatóvá lesz a fogságba esett ember egész valóján, a hitén, a kegyességén is (3). Akit megigéztek, az nem Isten Lelkének, nem Isten megváltó és felszabadító erejének hatása alatt van (5). Nemcsak a megigézett, hanem az igéző ugyanígy rab, idegen, ártó hatalmaknak kiszolgáltatott! Isten Lelke ugyanis megajándékoz, nem megigéz. Isten Lelke olyan mennyei erőkkel vesz körbe bennünket, amelyek a mennyei világ gazdagságával töltik meg földi életünket, bölccsé formálnak, olyan emberekké, mint akik a földön élnek, testben, mégis Lélek szerint, a Krisztusban. Isten Lelke szabaddá tesz, mégis engedelmessé formál az Úrban (2). Isten Lelke Jézus Krisztusra mutat, akiben fény támadt az alagút végén, tágas tér és éltető friss levegő. Az igézet az alagútban tart, ott bűvöl el, Jézus Krisztus pedig kivezet onnan.

Ez 11.

152. dicséret

Isten ígérete az, hogy áldást nyerünk (8). Az áldás azt jelenti: hatalmát veszti minden, ami e világban ártó, értelmét veszti, ami teljesítményközpontú. Az öröklétben a teljesítménynek sem lesz értelme. Miként a vallásos korban is minden a teljesítmény körül forgott, manapság, a világias korszakban is. Ebben az igyekezetben tesszük tönkre egymást, önmagunkat, a lakott földet. Nemesnek tartjuk igyekezetünket, de valójában halálos igyekezet, amelynek nincs örökkévaló célja. A követelmények, kívánalmak rendszeréből nincs lehetőség kitörni, csak előre lehet menni. És vagy tesszük, amit kell, különben meghalunk, vagy nem sikerül teljesíteni, amit kell, az is halálos. A kudarcos embert azonnal kivetik. Ez a törvény világa, átka. A teljesítmények tekintetében sem a világban, sem az egyházban nincs irgalom. Nagy szükségünk van arra, hogy az irgalmas Isten levegye rólunk a teljesítés átkát, és kimondja: „Szeretlek téged, mindig is szerettelek, a teljesítményedtől függetlenül.” Ábrahám utódában, Jézus Krisztusban ezt mondta ki… (16) Aki vette ezt a szeretetet, az szabadon teljesít is.

Ez 12.

206. dicséret