Csengetnek. Idős bácsi áll az ajtóban. – Hoztam a könyveket – mondja. Unokái már emelik is a négy megrakott szatyrot. Egy részüket kipakoljuk a lelkészi hivatal asztalára. Lássuk, mi a kínálat. Klasszikusok. Magyar és világirodalom. Petőfi, Jókai, Arany, Móricz, illetve Balzac, Verne, Dumas és a többiek.

Bevillan egy kép. Gimnazistaként Attilával, a későbbi bölcsésszel suli után folyton a környező antikváriumokat jártuk, hogy felépítsük a saját könyvtárunkat. Az életre szólót. Lelkesek voltunk, fiatalok, és nem sajnáltuk az értékes olvasnivalóra a kevéske zsebpénzünket. Az otthoni polcokon pedig gyűltek a könyvek. Lelkesedésünket látva a magyartanárnőnk hosszú jegyzéket is lediktált nekünk azokról a könyvekről, amelyeket olvasásra ajánlott.

Azóta eltelt harminc év, s itt ül mellettem Imre bácsi és a két ifjú unoka. A nagytata letette terhét. Szerette volna, ha a hosszú élete során összegyűjtött értékes könyvtára jó kezekbe kerül. Ne járjon úgy, mint az, akinek egy városi kuka mellé tették ki utódai a könyveit, három megrakott zsákban. Imre bácsi hallotta, hogy befogadjuk az elárvult könyveket, és új otthont, új polcot, új olvasót keresünk nekik. Azt akarta, hogy szellemi öröksége, ha már az unokákat nem érdekli, másutt jó kezekbe kerüljön.

Könyvtáros számolt be arról, hogy szinte hetente megkeresik egy-egy elárvult könyvtár sorsának rendezésével. Legtöbbször az eltávozott szülő hozzátartozói, akiknek a könyv útban van, de van annyi jó érzés bennük, hogy nem akarják kitenni az utcára. A könyvtár már nem tud több kötetet fogadni, nem fér a sok-sok árvaságra jutott kiadvány. Könyvmentő alapítvány is létezik már az elárvult kötetek új gazdához kerüléséért dolgozva.

Imre bácsi megnyugodva távozik, mi pedig meghirdetjük a sajtóban az őszi könyvválogatást. Klasszikusok ajándékba. És jönnek. Nem tömegével, nem izzik a telefonvonal, de azért befut néhány érdeklődő hívás. Majd jönnek is. A legnagyobb szerencse egy olyan család, akik imádják a könyvet. A szülők és gyerekek röpke félóra alatt kiválogatják a rendelkezésre álló mennyiség több mint felét. Aztán mások is jönnek, és pár nap alatt Imre bácsi könyveinek zömét már új kezek lapozzák.

Gyakran azt érezzük, lesajnált, nem értékelt, szélmalmokkal vívott harc a könyvmisszió ebben a velejéig digitalizált világban. A jobb sorsra érdemes, hányatott sorsú, szebb időket látott, régebben nagyon becsült könyveknek keresünk új otthont. De lám, lassacskán mégiscsak gyarapodnak az otthoni könyvtárak, és az elárvult könyvek új családra lelnek.