Az örökség
Józsi bácsi kora ifjúságától kerékpárversenyző volt, többszörös magyar bajnok. Jóval túl a nyolcvanon is napról napra rótta biciklijével a kilométereket. – Amikor meghallotta, hogy gyermekkora szeretett egyházi iskolájának gyülekezetébe új lelkipásztor érkezett, az elsők között kereste fel. Elmondta, hogy felejthetetlen éveket töltött ebben az iskolában. Most azért jött, hogy megkérdezze: elfogadná-e a gyülekezet, ha lakását – mivel senki rokona nincs – örökségként ide hagyná. A lelkipásztor örömmel mondott igent. Napokon belül elkészítették a végrendeletet.
A lelkipásztor hívta az istentiszteletekre Józsi bácsit, de ő határozottan elhárította a hívást: – Azt már mind ismerem, amit itt mondanának nekem. – Akkor legalább az iskola konyhájáról hadd adjunk ebédet, akár itt fogyasztja el, akár elviszi – kérlelte a lelkész. Ezt megpróbálta Józsi bácsi, de hamarosan belátta, hogy biciklis vándor életmódjában nem tud a menzakoszthoz alkalmazkodni.
Teltek-múltak az évek. Józsi bácsit ritkán láttuk, akkor is a kerékpárján suhant a városi forgatagban. Egyszer aztán eljutott a gyülekezet az óvodaalapítás gondolatához. Nem volt egyszerű a kérdés, mert ugyan hatalmas, modern óvodát hozott létre a kerületi önkormányzat, ahova az úgynevezett lakásóvodákból átvitték a gyermekeket, de a felszabaduló szükségóvodákból pénzt szerettek volna szerezni. Így hiába kopogtatott a gyülekezet vezetősége a polgármester ajtaján, a válasz ez volt: vegyék meg. – De honnan vegyünk akkora összeget?!
„Nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róm 9,16) – Bebizonyosodott ebben az esetben is. Minden próbálkozásuk csődöt mondott, amikor egy váratlan pillanatban, egy kerületi ünnep alkalmából az új polgármester megszólította a lelkipásztort: – Még mindig szeretnének óvodát nyitni? – Nagyon szeretnénk! – Akkor minél hamarabb adják be a kérelmet az önkormányzathoz, mert most az egyik lakásóvodát át tudnánk adni.
A gyülekezet boldogan vette birtokba a régóta várt óvodát. A három csoport hamarosan meg is telt a gyermekekkel, óvónők és dadák is kerültek a gyülekezet tagjai közül. De a lelkes birtokba vevők valamivel nem számoltak: az épületet fel kell újítaniuk, és a teljes óvodai berendezést is be kell szerezniük. Elképzelésük sem volt, honnan teremtik elő ezt az összeget.
A legnagyobb tanakodás közepette jött a jelzés, hogy Józsi bácsi meghalt, a gyülekezet álljon helyt, hiszen a végrendeletben az is szerepelt, hogy a temetést mindenestől vállalja. Ezzel együtt a lakás birtokba vételi joga is rájuk szállt.
Az eladott lakás ára szinte forintra fedezte az óvodafelújítás és -berendezés költségét. Azóta az Urat dicsőítik gondoskodó szeretetéért, és hálás szívvel emlékeznek a jószívű örökhagyóra, akinek „adománya” a legjobbkor jött és a legjobb célra ment.