Ruszka Sándor
Életüket, munkájukat, szabad óráikat szentelik oda Istennek, a református egyháznak és gyülekezetüknek – rovatunkban hétről hétre lelkipásztorokat, gondnokokat, presbitereket és kántorokat mutatunk be. Ezúttal Ruszka Sándor kézdivásárhelyi lelkipásztort ismerhetjük meg.
Sokat foglalkozik fiatalokkal, gyerekekkel. Mi a legmegkapóbb ebben a munkában?
Sepsiszentgyörgyön is tanítottam a segédlelkészi évek alatt, Kézdivásárhelyen pedig hat évig voltam iskolalelkész. Mindig próbatétel az új nemzedékekkel foglalkozni, hiszen lépést kell tartani velük, feladatok elé állítanak, formában tartanak. Ösztönöznek, hogy új témákkal foglalkozzak, újragondoljam a mondanivalómat. A fiatalokkal nem lehet belekényelmesedni a szolgálatba, el kell engedni a megszokott frázisokat. Csak akkor távolodnak az egyháztól, ha az is távolodik tőlük. Így ha én közeledek, ők is közelednek hozzám. Ehhez azonban adottság is kell, nyitottnak kell lenni az ő világukra. Ha rögtön prédikálni kezdenék, az olyan lenne, mintha nem készíteném elő a földet a vetésre. Előbb legyünk egy közösségben, ismerjenek meg, és eljön a pillanat, amikor az igei üzenetet is elfogadják
Mi vezette a zenészi pályáról a teológiára?
Gyerekkoromban hegedűvel kezdtem, majd megtanultam gitározni, orgonán, zongorán játszani. Konzervatóriumban szerettem volna folytatni a tanulmányaimat, végül azonban a kántor-tanítóképzőre esett a választásom, és kántorként is szolgáltam Marosvásárhelyen. A teológiára a magyarországi professzor, Fodorné Nagy Sarolta irányított a katekézisből írt tanítóképzős szakdolgozatom védésén: folytatásra biztatott, és úgy láttam, ezt a teológián tehetem meg. Tíz évvel később egy konferencián nyilvánosan is megköszöntem ezt neki.
Ruszka Sándor kézdivásárhelyi lelkipásztor az Erdélyi Református Egyházkerület ifjúsági előadója, az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) elnöke. Sepsiszentgyörgyön született, sokáig zenésznek készült, végül a KántorTanítóképző Főiskola elvégzése után a kolozsvári teológiára vezetett az útja. Házas, egy fiú és egy lány édesapja.
Milyen formában maradt meg a zene az életében?
Gyerekzenekart alapítottunk Kézdivásárhelyen, de ez az ifjúsági munkának is mindig része. Voltam már kórusvezető, évekig tanítottam egyházzenét, a közelmúltban pedig az IKE énekeskönyvén munkálkodtunk sokat. Lelkes csapat gyűlt össze erre a munkára, nagy élmény minőségi református zenekart alkotni.
Hogyan jött létre az IKE énekeskönyve?
Úgy éreztük, ideje újragondolni a rendszerváltás utáni évtizedeket, a felgyűlt énekanyagot. Egyszersmind nyitottunk is a fiatalok világára: bővíthető telefonos alkalmazást, YouTube-csatornát hoztunk létre. A lelkipásztorokból, kántorokból álló nyolctagú szerkesztőbizottságban mindenki tapasztalt zenész, és arra is figyeltünk, hogy Erdély különböző térségeit képviseljék a tagok. Az idén megjelent kiadvány az első ifjúsági énekeskönyv, amelyet az igazgatótanács és a Zsinat is hivatalosan elfogadott.
Mennyire összetett feladat Kézdivásárhelyen szolgálni?
A gyülekezeti szolgálat új feladatokat, próbatételeket hozott, de tudatosan figyelünk arra, hogy a zsúfoltabb program ne menjen a család rovására. A gyülekezetben több területen kell egyszerre megfelelni, és nem könnyű mindenben minőségileg és emberileg jelen lenni. De hála Istennek, nagyon jó, támogató főgondnokunk és presbitériumunk, gyerekszolgálatot irányító csapatunk van. Személyes vezérgondolatom Vlagyimir Viszockij Énekes a mikrofonnál című verséből való: „…hogyha nem szívemből zenélek, / Felhangosítja a hazugságomat.” Bármit végzek, igyekszem szívből tenni.
