Milyen a bibliai nő? Cselekvő? Bátor? Türelmes? Vagy elég, ha hittel teljes?

Bármilyen nemes absztrakcióból indulunk is ki, hogy milyen a bibliai nő, az „Örök Éva”, mindez csak a felszínt mutatja. A Szentírás nőalakjai mindenekelőtt Isten gyermekeként élték az életüket. Lehet ezt a természetességet hitnek is nevezni, de nem ez a lényeg. Ha ma Isten szeretetéről beszélünk, sajnos sokszor csak az Istentől kapott szeretetre gondolunk, és csak nagyon ritkán az Isten iránt érzett emberi hálára vagy szeretetre.

Augustinus pontosan fogalmaz: „Uram, a magad képére teremtettél minket, és nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Tebenned.” A teremtéstörténetből tudjuk, hogy Isten egymásért teremtette a férfit és a nőt, az adás és elfogadás törvényszerűségében. Teremtettségük okán egyenértékűek, együtt Isten képmásai, de különböző módon. Kapcsolatra, közösségre teremtette Isten az embert, társat adott mellé.

Már az Ószövetségben találkozunk jó néhány markáns személyiséggel, az Újszövetség pedig talán még elevenebb színekben állít elénk olyan nőtestvéreket, akik örömmel fogadják el Jézus Krisztust Megváltójuknak. A Bibliában az első könnyeket Hágár hullatja (1Móz 21,16), bátorságban Eszter felülmúlhatatlan (Eszt 4,16), az Énekek énekének menyasszonya szerelmének méltó párja. Míkal a helyesen értelmezett házassági hűség mintája férje, Dávid mentésekor (1Sám 19), Ruth pedig ékes bizonyítéka annak, hogy külföldi asszony is lehet mintakép, ha megtartja a szövetségi hűséget. Az Újszövetség csak gazdagítja ezt a képet.