Hol érzi magát otthonosabban: a színpadon vagy adjunktusként a katedrán?

Mindkettő otthonos számomra, és mindkettő kockázatot rejt magában. Alapvetően egyik esetben sem célom, hogy otthonosabban érezzem magam benne, viszont úgy gondolom, hogy minden nyilvános megszólalásnak van tétje. Egy diákok előtt zajló egyetemi előadás esetében az, hogy megtudjunk valamit közösen a világról, egy koncertnél pedig az, hogy létre tudunk-e hozni közösen egy világot.

Honnan ered az érdeklődése a romológia, a „cigány témák” iránt?

Még gimnazista koromban olvastam Holdosi József egyik regényét. Aztán találkozhattam is a szerzővel, ez az élmény nagy hatással volt rám. Szombathelyen ismerkedtem meg Jónás Tamással – alig húszévesek voltunk akkor, tele álmokkal. Itt, a városban tartottunk először az országban szemináriumot a cigány irodalomról. Hetente találkoztunk mi, hallgatók, szövegeket olvastunk, főleg magyarországi cigány szerzőktől. Ebből a témából írtam a főiskolai, majd az egyetemi szakdolgozatomat, az OTDK-mat, és ez lett a szűk kutatási témám a Pécsi Tudományegyetem Doktori Iskolájában.