„Ravasz László azokon az ünnepnapokon Budapest legfelkapottabb emberévé lett: divatba jött. Nem az ő személyéért, hanem az általa oly fényesen képviselt nagy és szent érdekekért. Szívből kívánjuk, hogy bárcsak mindég divatos maradna” – írta a Sárospataki Református Lapok tudósítója 1921 őszén, miután – éppen száz évvel ezelőtt – október 1-jén beiktatták tisztségébe Ravasz Lászlót. A dunamelléki püspök valóban ismert és keresett ember lett, ahogyan a korabeli cikk is fogalmazott, személye „divatossá” vált.

A beiktatás eseményéről néhány hónappal ezelőtt már írtunk a Reformátusok Lapjában, és azt is említettük, hogy az akkori legolvasottabb újságok tudósítottak az egyházi alkalomról. Ravaszról azóta is sok mindent tudunk. Általában mint jeles és tudós egyházi vezető, közéleti szereplő, valamint a kommunisták által meghurcolt, majd 1956-ban az egyházi közéletbe rövid időre, de meghatározó szereppel visszatérő református püspök él emlékezetünkben.

Egy a húszas évek közepén vele készült interjúból azonban az is kiderül, hogy jó humorú, a modern dolgok iránt érdeklődő, az irodalmat kitűnően ismerő ember volt, aki még szabadidejében is beszélgetett az őt kereső újságíróval.

Történt ugyanis, hogy 1926. szeptember elején a Budapesti Hírlap (a korszak egyik legjelentősebb napilapja) újságíróját „két vonat között” néhány órára fogadta a lellei nyaralóban, „nyárspolgári kék otthoni-ruhában”. „Az ország egyik legelfoglaltabb embere” és a vele beszélgető újságíró a kerti juharfa alatt ültek le a „nyugszékben”.