A két világháború között Ravasz László komoly egyházépítő tevékenységet is folytatott. Vonhatunk le olyan tanulságokat ebből, amelyeket ma is tudunk használni?

Gyakorlatilag mindaz itt van velünk, amit Ravasz egyházépítő munkájából nyertünk. Az egyház élete ugyanis nem változik olyan gyorsan, mint azt a külső szemlélő látja. Ráadásul Ravasz mindig teológiai alapozással fogalmazta meg azt, amit az adott időben, helyzetben elsőrendű szükségnek tartott. Felfogása szerint az egyház élete az igehirdetésben és a sákramentumok kiszolgáltatásában gyökerezik, és ő igyekezett is a lelkipásztori szolgálatot ebbe a minőségbe fölemelni. Egy helyen például arról beszél, hogy a református egyház tékozolja a lelkeket, mert elnéptelenedett gyülekezetekben erőnek erejével tart lelkipásztort, segédlelkészt, tanítót, holott már nem élnek ott emberek.