Száz éve választották püspökké Ravasz Lászlót

Előfizetek

Ravasz László (1882–1975) portréját szavakkal megfesteni több ok miatt is nehézségekbe ütközik. Először is annyira gazdag munkásság maradt utána, hogy annak tömör vázlatolása is kimerítené e hetilap keretét. Hatástörténete is nagyobb lélegzetvételt igényelne, továbbá Ravasz László életművének megítélése a halálát követő csaknem fél évszázadban eléggé végletesre sikerült az elfogultság és az előítélet pólusai mentén, azaz a Ravasz-kutatás sok időt és sok munkát igényel még tőlünk, őt követő nemzedékektől. Ezért öröm, amikor időről időre nekigyürkőznek tudományos konferenciák, hogy Ravasz László különösen megáldott életművéből egy-egy részt a ma élők számára feltárjanak és értelmezzenek. Így értünk el oda, hogy az 1921-ben történt püspökké választásának centenáriumán ne csak emlékezzünk és hálát adjunk, de tanuljunk tőle és általa.

Ravasz László életét és munkásságát három jól elkülöníthető szakaszra oszthatjuk. Az erdélyi évek 1921-ig, majd a dunamelléki püspökség bő negyedszázada 1948-ban történt lemondatásáig, végül a kommunista államhatalom alatt megélt ugyancsak 27 év, benne az '56-os forradalommal.

Ravasz László Bánffyhunyadon született 1882. szeptember 29-én. Édesapja tanító, anyja lelkészcsalád sarja. Tehetsége csakhamar kitűnik, különösképpen vonzódik az irodalomhoz, szenvedélyesen olvas, sőt maga is meg-megpróbálkozik az írással. Így vall: „Alighanem író vagy költő akartam lenni…” (Magamról, 11.), de nem sikerült az Eötvös-kollégiumba bekerülnie. Így teológiai tanulmányait Kolozsváron kezdi meg a századfordulón, ami aztán életének is egyik markáns fordulópontjává lesz.

Ravasz László Fotó: Archívum

Kedves Olvasó!

A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!