A testvéri szeretet alapja annak, hogy egymást szeretve szerethessük azokat is, akik között mozgunk a világban. A krisztusi szeretet először mindig a sajátjait szereti, ezért az első a testvéri szeretet. Csak az tud másokat szeretni, aki először a sajátjait megbecsüli (9). A krisztusi szeretet megmutatkozik a tapasztalható segítségnyújtásban, miként a thesszalonikaiak gyűjtéssel segítettek más macedóniai gyülekezeteket. A krisztusi szeretet áldott megnyilvánulása – s ezzel a mai zajos világban nem tudunk mit kezdeni –, hogy csendesen végzi a maga munkáját. Nemcsak elmélkedik a világ nagy ügyeiről, hanem saját kezével dolgozik, tesz, beáll a sorba. Csendben imádkozni, dolgozni, a másikat békén hagyni! A sajátjainkat krisztusian szeretni, a kívülállókat tisztelni! Ezek is a krisztusi szeretet megnyilvánulásai lehetnek. Hiszen zajongunk, és másokon kérjük számon azt, amit magunk sem tudunk megvalósítani, miközben a másikat hergeljük, és nemcsak folyamatos igényekkel terheljük testvérünket és embertársunkat, hanem mindenért a másikat tesszük hibássá, gyakran tiszteletlenül (11–12).

Ez 38.

1. zsoltár

Ez a lényeg: mindenkor az Úrral leszünk! Ez az evangélium. Már megtapasztaljuk ezt a csodát, hiszen az Úrral lehetünk, mert ő velünk van: életben, halálban (Róm 14,8), halálon túl, majd teljességében a feltámadáskor. E lényegi üzenethez tartozik, hogy ne szomorkodjunk! A meghaltak miatt se, mint akiknek nincs reménységük (13), hiszen ahogy Jézus meghalt és feltámadott, úgy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, ővele együtt (14). Ez hitünk tartalma! Minden, ami kevesebb ennél, nem hit. A részleteket illetően az apostol sem kapott pontos kijelentést: akkori váradalmuk sem úgy teljesült be, ahogy itt leírta (15–17). Az Úr bizonyosan szépen intéz mindent. Éppen ez figyelmeztet bennünket: először mindig a legfontosabb üzenetet ragadjuk meg minden igeszakaszból, és azáltal felemelkedve, madártávlatból csodálkozzunk rá az egészre. A részletekhez tartozik a riadó hangja (16). Voltam katona, a riadó kifejezésre görcsbe rándul a gyomrom, mert még ha háború van, és életmentés miatt szólal meg a riadó, akkor is a militáns világból vett kép ez. Jézus Krisztus épp azért jön vissza, hogy levegye a világról ezt az átkot. Ahol ugyanis riadó van, ott fenyegetett készenlét feszül, ott öldöklés fenyeget, ott rohanni kell, lelketlen rendben muszáj menekülni vagy a másik ellen fordulni. Jézus Krisztus visszajövetele ezektől (is) megszabadít bennünket. Vigasztaljuk egymást az örök élet beszédével (18), testvéreinket az Úrban (13) és együtt mindazokat, akik között élünk. Ez az egyház szolgálata: vigasztalni a megváltás örömhírével.

Ez 39.

390. dicséret

Életünk során mennyi mindenre vártunk már. Vannak, amik nem teljesültek. De mi van azokkal a várakozásokkal, amelyek teljesültek? Javunkat szolgálták, vagy csalódást okoztak? Beláttuk-e, hogy az Úr tökéletesen intéz mindent? Lényegi kérdés: a földi életidő delén túl tudunk-e még várni valamire? Várhatunk-e a földi életen túlmutató, valós ígéretekre, azok olyan örök beteljesedésére, amelyek megvalósulásakor bizonnyal nem csalódunk? A Biblia üzenete erre ad feleletet. Jézus Krisztus eljövetelére várunk, ő teljessé teszi rajtunk a mindeneket helyreállító, jóságos ígéreteit: „Mert Isten nem haragra rendelt minket, hanem hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk Jézus Krisztus által…” (9) Akár ébren vagyunk, azaz fontoskodva igyekszünk még, akár alszunk, azaz már megnyugodtunk, az Úréi vagyunk, és vele együtt fogunk élni (10). Mi valójában erre várunk: az Úrra várhatunk, és minden egyéb várakozásunkban, világosságban és a hit páncéljában a Megváltó visszajövetelét várjuk, őutána kiáltunk (4–8).

Ez 40.

84. zsoltár

Ez könyörgésünk egyik állandó tárgya a szüntelen imádság során (17): a békesség Istene szenteljen meg bennünket teljesen, és őrizze meg elménket és lelkünket, azaz egész valónkat a feddhetetlenségben, a Jézus Krisztus eljövetelére. A feddhetetlenség nem tökéletességet jelent, hanem azt: a feddhetetlen embert az Úr kegyelme hordozza, miközben életét megszenteli, egyre inkább megtisztítja, a bűnöktől megóvja (23). Ennek az áldott oltalmazásnak, érlelő megtisztításnak része az is: az Isten országának boldog rendje szerint próbálkozhatunk élni, hiszen csak így lenne érdemes (12–22). Saját erőnkből és igyekezetünkből nem tudunk feddhetetlen tisztaságban elmenni a világból és megállni a mi Urunk Jézus Krisztus előtt a számadás napján. Valljuk meg ezt, hiszen annyi minden nem teljes még az életünkben! Megnyugtató, bizonyossággal felvértező, boldogsággal megajándékozó biztatás, hogy a hűséges Isten megőriz bennünket e szentségben, ő tesz minket feddhetetlenné mindvégig (24). Ő hűséges hozzánk (1Kor 1,9), akiket kiválasztott és elhívott, megcselekszi, hogy feddhetetlen épségben maradhassanak meg gyermekei (24).

Ez 41.

487. dicséret

A thesszalonikai gyülekezetnek üldöztetést, nyomorúságot kellett megélnie a hitéért, amelyet egyre növekvő bizonyossággal hordoztak tagjai (3–4). Az apostol és a vele lévő testvérek mindenkor könyörögnek az ottani testvérekért: ebben az állhatatosságban megmaradhassanak, a hit minden erejével (11–12). Az apostol arra is kitér: az üldözők megkapják büntetésüket (5–10). Isten ítéletéről csak úgy lehet szólni, hogy az először mindig rám vonatkozik, nem a másikra. Ez a jogos és félelmetes ítélet megtérésre hív, az Úr irgalmas kegyelmét megragadva. Itt a Jézus Krisztusba vetett hitért vállalt szenvedésről beszél az apostol. Hányszor vágtunk vissza mi, keresztyén emberek is, hányszor nem a krisztusi jóban gyönyörködve rendeztük dolgainkat. Aki Isten népét bántja, magát az Urat bántja (Zak 2,12), és ezt az Úr nem hagyja következmények nélkül, mint ahogy semmiféle üldöztetést és bántást sem, hacsak meg nem térünk és kegyelmébe kapaszkodva meg nem változunk. Hisszük, bizonyosak vagyunk abban: Isten ítélete egyben az enyhülés, a teljes és egyetlen megoldás a hívő nép számára. Ez az enyhülés a megváltás, amit csak az Úr igazságos kegyelme ajándékozhat nekünk (7).

Ez 42.

116. zsoltár

Az Úr eljövetelének érzékelhető jelei vannak, noha időpontját nem ismerjük (Mt 24,26), de a jeleket vegyük komolyan! Az Úr eljövetelét megelőzi a hitetlenség eluralkodása. Jele ennek az Isten életet kiteljesítő rendjének tiprása (3), amelynek során már semmi nem számít, ami szent, miközben a szentségtelen lesz a norma, és az istentelen emeli magát istenné. Még van, aki visszatartja e rettenet gátlástalan eluralkodását (7). Ez kegyelmi állapot. De ha ez a tartás is eltűnik, akkor nyíltan jelenik meg a törvénytipró. Isten rendjének semmibevétele a gonosz munkája. Minden életellenes törvénytiprás a Sátán eszköze, aki a hazugság számos „jelével és csodájával”, csalásával kápráztat el számosakat, akik tévelyegnek, hamisságban gyönyörködnek (9–12). Az ember szinte beleremeg mindezekbe. Az evangélium felharsan e nehéz szakasz végén: amikor elszabadulna a gonosz, megjelenik az Úr, és nem engedi mindezt, hatalmával végleg legyőzi a rosszat (8). Ezt a csodát Isten népe és a hívő ember is megtapasztalja: amikor minden összeomlani látszik, amikor erőtlenségünk, félelmeink, gyarlóságaink ránk zuhannának, cselekszik, érkezik az Úr…

Ez 43.

150. zsoltár

A vigasztalásra nagy szükségünk van! Jólesik, ha mások vigasztalnak, de az emberi vigasztalás nem tud érdemben segíteni. Isten kegyelmes, minket szerető vigasztalásáról azt olvassuk, hogy az örök vigasztalás. Isten hatalma úgy vigasztal, hogy ténylegesen segít rajtunk, ebben a világban is ad érzékelhető szabadításokat. Vegyük észre ezeket! De amikor már nem tapasztalunk szabadítást, akkor lesz hitkérdéssé: életünk minden eseményét tudjuk-e az egyetlen nagy szabadítás, az örök élet bizonyossága felől szemlélni? Az örök vigasztalás ugyanis csak az: Isten kezdettől fogva kiválasztott minket az üdvösségre, hogy részesüljünk Jézus Krisztus dicsőségében (14). Az örök vigasztalás az: Isten jót adott nekünk a teremtéskor (1Móz 1,31), majd ezt a jót ajándékozta vissza nekünk e világban, hit által, odaát pedig ez a jó lesz teljessé rajtunk. Az igazságban való hit (13) mindenekelőtt e krisztusi jóban való bizonyosság: evangéliumi bizonyosság (14), akkor is, amikor helyzetünk vigasztalhatatlannak látszik. Akinek örök vigasztalása van, sok egyéb ajándékot is kap az Úrtól, de mindegyik ajándék forrása ez az örök, krisztusi vigasztalás. Ennek nyomán kapunk jó reménységet (16), erőt (17), miközben szilárdan megállhatunk ebben az életben, ragaszkodva örökségünkhöz (15).

Ez 44.

18. zsoltár