... keresztyén körökben nem szoktunk beszélni, az odaadásról vagy önfeláldozásról annál többet. Pedig fontos lenne felismerni, hogy az emberi kapcsolatok két pólusáról van szó, amelyek megadják minden kapcsolat alapdinamikáját.

Sokszor ütközünk, amikor végletek között mozgunk, harsányan tudatjuk akaratunkat, máskor tehetetlenül vitetünk a másik erőszakos vezénylésére, és nem merjük kifejezni ellenvéleményünket. Keresnénk az együttműködés lehetőségeit, de a másik stílusa lehengerlő vagy ellentmondást nem tűrő. Tanulnunk kellene az önérvényesítést a gyülekezeti közösségben, mert ott is hasonló problémákkal küzdünk.

Mindjárt le kell szögeznünk, hogy az önérvényesítés nem azonos az önzés érvényesítésével és az erőszakkal. Az érett személyiség tanult tulajdonsága, hogy szabad, önálló gondolkodással dönt, és tud igent és nemet mondani. Kedvesen és határozottan. Tud elköteleződni és eloldódni, esetleg elhatárolódni.

Az önérvényesítésben az ember vállalja meggyőződését, és ez egészséges önvédelmet nyújt neki. Meri megfogalmazni másoknak, hogy mit képvisel, mit akar, mi a célja és az érdeke. Józanul azt is mérlegelni tudja, hogy mit tenne, ha más érdekeit sértené az övé. Tud lemondani is saját elhatározásáról. Meggyőződésből és szeretetből az odaadásig és talán az önfeláldozásig is el tud jutni.

Az odaadó szeretetről többet tudunk, mert ezt hangsúlyozzuk minden keresztyén tanításban. De érdemes megvizsgálni ennek tartalmát is, mivel láthatunk destruktív formában jelentkező odaadást, amikor valaki erőtlenül, akarat nélkül kiszolgáltatja magát, tárgyává válik másvalaki erőszakos önzésének, és ő még csak nem is tud erről. Azt hiszi, hogy segít, noha érzi, hogy kihasználják. A valódi odaadás és önátadás erőt feltételez, azt, hogy van mit adnom a másiknak, szeretném megajándékozni. Nem passzív önfeladás, hanem tudatos átadása az értékeknek. Benne van az is, hogy sebezhető.

Az ember az önérvényesítő építkezésben talál magára, lesz akarata, és valósítja meg azt, akivé válnia kell. Habár sokan nem szeretik az önmegvalósítás kifejezést, az sem azonos az önzés megvalósításával. A hívő ember Isten akaratának keresésével a tőle kapott életfeladatait tölti be és valósítja meg azt, akivé Isten teremtette. E nélkül a munkafolyamat nélkül az odaadása tartalmatlan.

E két pólus dinamikájában élünk, amikor másokkal találkozunk, de önmagunkon belül is történik a két végpont közötti hullámmozgás, hogy ne váljunk akaratossá és merevvé. Erre a krisztusi jellemre szemléletes példa Pál apostol.