„Ez most életre-halálra megy” – mondta nekem nemrégiben Kató Béla. Erdély református püspöke a magyar és keresztyén identitás megőrzéséhez elengedhetetlen intézményfejlesztési programról beszélt a Válasz Online-nak adott interjújában, de a kijelentést nyugodtan vonatkoztathatjuk az egyházi javak visszaszolgáltatására. Talán helyesebb visszanemszolgáltatásról beszélni. Kató Bélát és Csűry István királyhágómelléki püspököt nemrégiben beidézték az ügyészségre, a két vezetőt többek között okirat-hamisítással vádolják.

A román hivatalosság szerint a Zilahi Református Wesselényi Kollégium visszaszolgáltatásához szükséges iratok egy része (például az 1948-as államosításkor felvett leltározási jegyzőkönyv) hamisítvány. Immár nagykorú lesz, aki az ősi szilágysági oskola visszaperlésének kezdetekor született: a magyar reformátusok 2003 óta (!) harcolnak jussukért. Rengeteg zsákutca, jogi csűrés-csavarás után esély nyílt rá, hogy az egyház polgári peres úton visszaszerezze a magyaros szecessziós stílusú épületet, amelyben jelenleg egy román líceum lakik.

Kató Béla megfejtése szerint a bűncselekménykártya kijátszásával igyekeznek megakadályozni a visszaszolgáltatási folyamatot. A zilahi vád már csak azért is abszurd, mert legkésőbb a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium 2014-es visszaállamosítása óta a román állam szervei árgus szemekkel figyelik a magyar történelmi egyházak pereit. Ugyan kinek jutna eszébe hamisított iratokat benyújtani, amikor tudható, hogy azokat minden létező jogi és politikai eszközzel ellenőrzik? Legyinthetnénk, hogy egy esetből még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni.