Helyesen az szólja az Isten Igéjét, aki nem bonyolódik okoskodó bölcselkedésekbe, üres fecsegésekbe. Az evangéliumot kell szólni röviden, pontosan, életszerűen, senkit nem provokálva (14). Helyesen az szólja az Isten Igéjét, aki nem hirdet olyat, ami ellenkezik Isten kijelentésével. Pál a mai igében is említ tévtanítókat. Ezek a görög halhatatlanság tanítását belekeverték a keresztyén üzenetbe, Isten Igéje pedig pontosan az ellenkezőjéről szól. Az ember halandó, csak Isten hatalma és kegyelme adhat megoldást a halál kérdésére (17–18). Urunk, el ne térjünk a Te Igéd tiszta tanításától, üzenetétől ebben az ezerféle kínálatú világban, ahol összekevernek mindent mindennel! Helyesen az szólja az Isten Igéjét, aki nem lesz szentségtelenné, istentelenné, aki a legnyomorultabb helyzetben is megmarad az Isten tisztelete mellett. Vagyis helyesen szólni az Isten Igéjét azt jelenti: egész életünkben hűségesek maradunk az Úrhoz, életünkkel is hitelesítve az igazság beszédét. S azt jelenti, a megváltás evangéliuma, Jézus Krisztus feltámadásának örömhíre ragyog fel minden igéből általunk, rámutatva: a magunk erejéből nem tudjuk megoldani az élet alapvető problémáit, csak ha az Úr könyörül rajtunk. Ő könyörült!

Zsolt 89.

89. zsoltár

Bizonyosságunk az, hogy Isten tulajdonai vagyunk, akiket nem enged elszakítani magától soha az Úr. Ez a bizonyosság arra is késszé tesz bennünket, hogy elhagyjunk minden gonoszt. Aki az Úr nevét vallja, az szentül él, miközben élete egyre inkább tisztul, érik (19). A szentség kapcsán képet tart elénk az apostol: különféle anyagból készült edények vannak egy háztartásban, de az edény szentségét nem az anyaga határozza meg, hanem az, hogy mivel töltik meg az edényt, mit hordoz. Mivel van tele az életünk? Mit kell kiborítani abból, hogy helye legyen ott annak a Valakinek, aki egyedül adhat értelmet életünknek, és aki az örökkévalóság távlataiba helyezheti azt? Azok az edények is szentté lehetnek, amelyeket nem istentiszteleti, hanem hétköznapi használatra szántak (20). Sőt, ez a küldetésünk: a hétköznapokban is szentül élni, az élet istentiszteletét élni! (Róm 12,1–2) Világosan megfogalmazza az apostol, mit jelent ez a szentség a hétköznapokra nézve: hasznossá lenni mások számára, az Úrnak kedves módon. Hasznos-e az egyház? Hasznos-e másoknak az, amit mondunk, hirdetünk, teszünk? Értik-e azt az emberek? Épülnek-e általunk? Urunk, tégy bennünket így „megszentelt edényekké”, mint akik mindenkor hasznosak, áldottak!

Zsolt 90.

90. zsoltár

Döbbenetes az a bűnkatalógus, amelyet itt a testi emberről leír az apostol (2–4). Olvassuk csak el egyenként ezt a „listát”, önvizsgálatot tartva, nem a másikra, hanem magunkra gondolva! A testiség legnagyobb nyomorúsága az, hogy képes a kegyesség látszatát is kelteni, miközben csakis önmagát szolgálja, és nem az Urat. A testi emberből hiányzik a kegyesség ereje (5), valójában képmutató kegyesség ez. Az ilyen kegyesség nagyon okos, de az igazsághoz, a megváltó Jézus Krisztushoz semmi köze sincs (7). Mi is mindannyian ilyenek voltunk egykor, de Isten megváltott bennünket, testünket és lelkünket egyaránt. Élhetünk a Lélek szerint, éljünk a Lélek szerint! (Gal 5,25). A testünk is Isten ajándéka, egész valónk – testünk és lelkünk – meghalt és feltámadott a Jézus Krisztussal! A hiteles kegyesség nem tökéletesség, hanem az Úr megtartó kegyelmére hagyatkozó élet, akit az Úr felemel és megszentel! A hiteles kegyességben testünk a Szentlélek temploma lesz (1Kor 6,19). Az ilyen emberben kiformálódik a Krisztus, és élete Léleknek és erőnek megmutatásává formálódik, még testi elesettségében is (1Kor 2,4). Ez a csoda csakis az Úr cselekvése!

Zsolt 91.

91. zsoltár

Nehéz és veszélyes szolgálata volt az apostolnak, hiszen miközben Jézus Krisztus evangéliumát hirdette, sok üldöztetést kellett elszenvednie. Az Úr azonban megőrizte az apostolt. Az isteni szabadítás megnyilvánulhat így is: megőriz bennünket az Úr. Magam is csodaként élem meg az életemet, szolgálati időmet, noha messze nem hasonlítható mindez az apostol szenvedéseihez, de én is hálát adhatok, hogy mind ez idáig megőrzött az Úr sok-sok nehéz és nyomorúságos ügyben (11). Lám, Timóteust nem elriasztotta az a sok szenvedés, amit Pál életében látott, hanem követte az apostolt, és az apostol – mint példa – által magát az Urat követte. Mindig hiteles, krisztusi, emberi bizonyságtételek és példák által követjük az Urat. Jézus Krisztus követése tele van küzdelemmel, de életünk egyetlen értelme és öröme csakis ez. Márpedig ahol a gonoszság egyre határtalanabb, ott csak egy szabadulás létezik, Jézus Krisztus megváltó és újjászülő szeretete. Ez a szabadítás megőriz a bajtól és a bajban, új emberré formál. E szabadításról, ennek örömteli ajándékáról szól az egész Írás (16–17).

Zsolt 92.

92. zsoltár

Urunk, segíts bennünket, hogy ránk bízott szolgálatunkat maradéktalanul betölthessük! A szolgálat betöltése Jézus Krisztus evangéliumának hirdetése, megélése, képviselete (5)! Ravasz László pontosan fogalmaz: „Ne igyekezz népszerű lenni, ne kotnyeleskedj világi dolgokba, hagyj békét az emberi tudományoknak, ideológiáknak, filozófiáknak: az evangéliumot prédikáld! Az evangélista munkáját cselekedd: beszélj Krisztus haláláról és feltámadásáról, arról, hogy mit mondott és mit tett az Úr!” Ne azt hirdessük, amit a viszkető fülű világ szeretne hallani – mert nem a világnak kedves, érdekes és új vezet az üdvösségre –, de nagyon szeressük a világot, az embereket! (3) Az egészséges tanítás nem tökéletes tanrendszer, hanem a Jézus Krisztus evangéliuma, amely újra üdvösségesen egésszé formálja a töredezett emberi életet. Ne magunknak, hanem Krisztusnak gyűjtsünk embereket! (3) A szolgálat betöltése tehát azt jelenti, hogy Isten Igéjének üzenetét, Jézus Krisztust mindenkor képviseljük, vállaljuk, hirdetjük és éljük, mert egész életünk értelme és célja ez, ezért erre a szolgálatra minden idő alkalmas (2). Isten Igéje örömhír, tehát mindenekelőtt az evangélium követei vagyunk (5). A krisztusi örömhír elsőként biztatás, tehát az intésben és a tanításban is ott kell lennie a biztatásnak (2).

Zsolt 93.

93. zsoltár

Akik várva várják Jézus Krisztus visszajövetelét, sóhajtozva, könyörögve várják. Ez a várakozás arra utal: életünk kiteljesedése, megváltásunk kivirágzása Jézus Krisztus visszajövetelével lesz valósággá. Addig töredék itt minden. Felgyorsult életmódunk során mindinkább tapasztaljuk, egyre nehezebb, problémásabb körülöttünk minden. Ez a „várva várás” bűnbánattal és sóhajtozva várja az Urat, mint egyetlen megoldást. Ez a várakozás azonban arra is utal: amíg tehetjük, végezzük a szolgálatunkat, futunk, de úgy, mint akik a hitet megtartják, illetve mint akiket megtart a hit. Igen, ez az egyetlen reménységünk: miközben az Urat váró, imádkozó hűséggel tesszük a dolgunkat, ő megtart bennünket, reménységet ad, hiszen úgy futunk, mint akik már elnyerték az igazság koronáját. Ez nem versenyfutás, hanem annak az embernek a futása, aki a versenyt már megnyerte, ez már a győztesek köre, ezért reménységgel, bizonyossággal teljes, nemes futás (8). Ez a várakozás tudja azt, hogy amikor el kell költözni ebből a világból, akkor Jézus Krisztus kegyelméből állhatunk meg az Úr előtt (6). Várva várjuk az Urat mindennap, és a mai napon is ővele indulunk a „futásba”, bizonyossággal, nemesen, megtartó kegyelmére hagyatkozva.

Zsolt 94.

94. zsoltár

Előbukkan Pál emberi arca itt is, amikor búcsúzik a földi élettől és a szolgálattól. Lám, az az apostol, aki a mindenkori örvendezésre hívta fel a figyelmünket, maga is tudott csüggedni. Az emberlét része a csüggedés, hiszen testben-lélekben elfáradunk, egyedül maradhatunk, sok rosszat követhetnek el ellenünk mások. A csüggedés ráadásul felnagyítja a bajokat. Az apostol csüggedése azonban csak átmeneti villanás Pál hangjában. Az utolsó pillanatig hasznosan szolgál: könyveket és köpenyt hozat Timóteussal (13). Kéri, Márkkal együtt jöjjön el hozzá mielőbb, mert kettejüknek nagy hasznát veszi a szolgálatban (11), imádkozik ellenségeiért (16). Teszi, amit tehet, mindvégig hűséggel (Jel 2,10). Hiszen a bizonyosság mindig legyőzi a csüggedést: „De az Úr mellém állt!” (17) Jézus Krisztusban örökre mellénk állt az Isten, velünk van mindenkor (Mt 28,20), nem hagy minket elveszni a gonosz markai között (18), életünket, munkánkat megáldja, amíg kirendelt időnk tart (17), végül bevisz minket az ő mennyei országába (18). Pál hálával tekint vissza életére, amelyet megáldott az Úr, hiszen általa lett teljessé az Ige hirdetése (17). Végül is nyoma sincs itt a csüggedésnek: hála, bizonyosság, magasztalás zeng (18).

Zsolt 95.

95. zsoltár