... az emberi kommunikációnak egy kis része, ma már tudjuk. Sokkal többet árul el a metakommunikáció, a beszédünket kísérő testtartás, kéz- és arcjáték, a hanghordozás és hangsúly, a szünetek, akadozások, nevetgélés és köhécselés és még sok más apró jelenség. Mégis érdemes rendszeresen vizsgálni és elemezni magát a beszédünket, a tartalmát és üzenetét: mit mondtunk, milyen szavakat használtunk, helyesen fogalmaztunk-e? Esténként nézzük meg visszaidézve az eltelt napot: mennyi bölcsességet, kedvességet és együttérzést vagy mennyi szégyenkeznivalót tartalmazott a beszédünk! Mert a bűn elleni harcunkban a beszéd területe az egyik legnehezebb. Azt még csak tudjuk szabályozni vagy meg tudjuk állni, hogy ne tegyünk meg olyat, ami árt a másik embernek. Az sem könnyű, de a kezünket és lábunkat jobban tudjuk fegyelmezni, a nyelvünket sokszor nem sikerül.

Jakab apostol a nyelv bűneiről beszél (3,1–12), noha tudjuk, hogy nem azzal a kicsi testrésszel van csupán gondunk, nemcsak azt kellene fékezni és szabályozni, hanem a lelkünket, amelyből sokszor meggondolatlanul és válogatás nélkül ömlik ki az ösztönös tartalom. Hányszor mondunk olyat, hogy magunk is megbánjuk vagy szégyelljük? De megbánjuk-e valóban? Mert, ha utólag sajnáljuk, és mélyebben elgondolkodunk rajta, gondosan elemezzük magunkban, hogyan és miért mondtuk azt és úgy, és igyekszünk tisztázni magunkban, akkor van remény, hogy nem követjük el újra ugyanazt.

Szánunk-e időt és energiát ilyen alapos önvizsgálatra? Mert ez fájdalmas. Gyakran el is felejtjük, mit mondtunk, kit hogyan bántottunk meg. Ösztönösen mélyen eltemetjük magunkban még az emlékét is, így lesüllyed a tudattalanba. Nehezebb a helyzet, ha észre sem vesszük, hogy megsértettünk valakit a szavainkkal, mert magunkkal vagyunk elfoglalva. Nem figyelünk a másikra, a köztünk beálló kínos csendre, elhallgatásra, vagy arra, miért köszönt el sietve a másik, később talán még kerüli is a találkozást velünk.

A nyelvünk csak azt mondja ki, ami a szívünkben és gondolatainkban van. Jellemző a kommunikációnkra a következő bölcsesség: „Lényed olyan hangosan beszél, hogy nem hallom tőle, amit mondasz.” (Ralph Waldo Emerson amerikai író) Azaz, nem is tud figyelni az ember arra, amit a szavak közvetítenek, mert az ember egész lénye is beszél.

Egy másik amerikai költő is hasonlóan ír: „Megtanultam, hogy az emberek elfelejtik, amit mondasz, és elfelejtik, amit teszel. Az egyetlen dolog, amire emlékezni fognak az, hogy milyen érzéseket váltottál ki belőlük.” (Maya Angelou)