Hogyan emlékszik vissza a gyermekkori évekre?

Sokat adott megtapasztalni, mit jelent egy közösség összetartó ereje. A mezőgazdasági munkák sűrűbb időszakában egymást segítették az emberek. Belenőttem abba, hogy a családban mindenki kiveszi a részét a munkából. Gyermekként természetes volt, hogy a kapát forgattam vagy haszonállatokat gondoztam. Nagyszerű volt, ahogy a hit áthatotta a család életét: nagyapám presbiter volt a mándoki gyülekezetben, dédnagymamám rendszeresen olvasta a Szentírást, és mint első dédunokának, először ő mesélt bibliai történeteket.

Mikor érezte az elhívást, hogy lelkipásztor szeretne lenni?

Mándokról 14 éves koromban Kisvárdára költöztünk. A városban nem ismertem senkit, a helyi református gyülekezetben találtam közösségre. Ifibe jártam, berekfürdői ifjúsági konferenciákon vettem részt, majd a Szent Lászlóról elnevezett egyházi gimnáziumban tanultam tovább. Sokat beszélgettem ott a hit dolgairól a vallástanárral. Egyház és gyülekezet egyre inkább része lett a mindennapi életemnek. Mindezek közben éreztem Isten hívását, és megérett bennem, hogy lelkipásztorként szeretnék szolgálni.

Milyen a gyülekezeti élet a Nagytemplomban?

A Nagytemplom egyháztörténeti jelentősége édes teher számunkra. A reformátor elődök hitvalló bátorsága miatt lehet Debrecenben Nagytemplom és Református Kollégium. Az elődök hite bennünket is sarkall, hogy folyamatosan feltegyük a kérdést magunknak: mit cselekedjünk, hogyan mutassuk meg a hitünket? Állandó pezsgés jellemzi a mindennapjainkat.

Gyülekezetünk folyamatosan fejlődő, sokszínű, szerteágazó szolgálatot végez, és az a közös cél, hogy az evangéliumot minél több emberhez eljuttassuk. Különleges lehetőség számunkra, hogy 11 fiatal lelkipásztor szolgálhat együtt a negyventagú presbitériummal. A csapatmunka, a közös imádság és együtt gondolkozás része a mindennapoknak.

Sokat szolgált fogyatékos gyermekek és fiatalok között. Hogyan és miért kapcsolódott ehhez a területhez?

Már a teológusévek folyamán ösztöndíjasként tanulhattam a németországi Bielefeld-Bethelben, amely egyik nagy diakóniai központja a Németországi Evangélikus Egyháznak. Ellátnak több ezer fogyatékkal élő embert – sokukkal nap mint nap találkoztam, velük foglalkoztam, sőt, az egyik otthonban gyakorlatot is végeztem. Az ösztöndíjas év után az Immánuel Otthonban lettem lelkipásztor, ahol 10 évig voltam a fogyatékos gyerekek között. Sokat jelentett számomra ez a közösség, megérintett a gyermekek őszinte szeretete, öröme. A mai napig szívesen töltök időt köztük.

Hogyan kapcsolódik ki?

Ha éppen nem a gyülekezetben vagyok, a családommal töltöm az időt, feleségemmel és három gyermekünkkel. Jó érzés, amikor hazaérek, velük lehetek, az esti játék és meseolvasás soha nem marad el. A főzés is kikapcsolódási forma, örömmel próbálok ki új recepteket. Szeretek olvasni, a rendszeres futást sikerült beiktatnom a mindennapokba, és mindig feltölt, amikor a barátokkal találkozom.