Amikor Isten Ausztráliába küld
Mi indít egy fiatal nőt arra, hogy előbb Kijevbe, onnan Budapestre, később pedig a világ másik felére, Melbourne-be utazzon? Hogyan lesz eszközzé egy magyar lány világi hivatása az Isten Igéjének hirdetésében a déli féltekén? Lehet-e közösséget formálni világjárvány idején? Marafejeva Nelli válaszai annak a hosszú útnak az eredményei, amely nem nélkülözi a kalandos fordulatokat, a kételyt, a bizonytalanságot és Isten humorát sem. A fiatal tanárnő 2019-ben öt, 2020-ban pedig hat hónapig volt a Kőrösi Csoma Sándor Program (KCSP) önkéntese Ausztráliában, Melbourne-ben, és mindenkinek azt ajánlja: amint és ameddig teheti, utazzon.
Marafejeva Nelli azt mondja, mindig is szeretett kirándulni, és minden lehetőséget igyekszik megragadni, hogy barangoljon a világban, diákként ugyanis erre ritkán volt alkalma. A Budapesten élő, kárpátaljai származású magyar mint idegen nyelv tanár nem retten meg a magányos utaktól sem, úgy véli, azokból lehet csak igazán sokat tanulni.
– Az Ungvári Nemzeti Egyetemen voltam diák, és sajnos e téren igencsak korlátozottak voltak akkoriban a lehetőségeink: kimozdulás szempontjából talán a Debrecenben töltött részképzés ideje volt az egyetemen töltött öt évem fénypontja. Mindenkit csak biztatni tudok, hogy a húszas éveiben, amíg még nincs családja, menjen, lásson világot, mert ez megváltoztat, új perspektívákat nyit, új utakat mutat.
„HÁROM ÚT VAN ELŐTTEM…”
A KCSP-vel, illetve annak testvérprogramjával, a Petőfi Sándor Programmal először Beregszászban találkozott, ám a magyar fővárosban született meg a döntés: ő is megpályázza az ösztöndíjat. – A budai gyülekezetbe jártam, és a házi csoportunk egyik tagja szintén Petőfi-ösztöndíjjal ment el néptáncot tanítani Erdélybe. Őt látva én is szerettem volna élni a lehetőséggel.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!