Augustus császár már harminc éve a világ teljhatalmú ura volt. Birodalma Herkules oszlopaitól egészen a Fekete-tengerig terjedt; északon katonái a mai Skócia földjét taposták, délen pedig határőrei a nagy afrikai sivatagot vigyázták. Augustus emberfeletti ember volt, sikerült neki az, ami korábban kétszáz évig senkinek: elhozta a békét. E béke megkötéséért sok százezer rómainak kellett meghalnia, fenntartásáért pedig milliónyi nem római nyögte a rabigát, fizette az adókat, s küldte el fiait katonának.

A híres ókortörténész, Arnaldo Momigliano szerint Augustus felismerte, hogy Rómának békére van szüksége: ez szolgálta a birodalom érdekeit és teremtette meg az emberfeletti Augustus mítoszát. Jézus Krisztus biztosan nem véletlenül ekkor született meg. Születésének történelmi díszleteként ott magasodott az emberi hatalomból, nagyságból, dicsőségből épített augustusi birodalom, a csúcsán egy olyan emberrel, akit már a kortársai is istennek tartottak, mert akkora hatalma volt, mint előtte senkinek. E korlátlan hatalmú Augustus egyetlen intésére egy aprócska, poros és nyomorúságos tartományban, Rómától úgy nyolcszáz kilométerre, egy fiatal pár útnak indul. Útjuk végén megszületik Jézus, Dávid Efratájában, amely akkoriban már csak egy nevesincs porfészek volt. A környéken legeltető pásztorokat angyalok karéneke riasztja fel félálmukból. Az elbeszélés zavarba hoz bennünket: ez most valóság vagy mese? Történetírás vagy meditáció a hatalom és a kiszolgáltatottság ellentétéről?