Mi indította el a lelkészi pályán?

Amióta az eszemet tudom, imádkozó, Istenben bízó életet éltem. Ebből fakadt az a felismerés, hogy nekem fontos feladatom van az életben. E nélkül az „elhívástudat”nélkül, azt hiszem, nem lehet megmaradni ezen a pályán. 18 évesen csak azt tudtam, hogy Istenről kell tanulnom. A teológián erősödött meg bennem a felismerés: lelkész leszek.

Nem kezdődött könnyen a hivatása, szinte mindent önnek kellett felépítenie Ebesen. Hogyan épült itt a templom és a gyülekezet?

1993 óta szolgálok Ebesen, abban a Debrecen közeli volt „szocialista községben”, ahol felnőttem, s ahol nem volt templom, az egyházi élet pedig havi egy istentiszteletet jelentett, amelyen részt vett négy néni, két bácsi, és 12 évesen becsatlakoztam én. Azt tehát tudtam, kikhez küldettem, a sajátjaimhoz, egy maréknyi kis gyülekezethez, akikkel nagyot álmodtunk: templomot, egyházi életet.

Ez az építkezés most is tart, bár a templomunk 1997-re felépült, később gyülekezeti teremmel is bővíthettük. 2013-tól anyaegyházközség lettünk, így 20 év szolgálat után lettem megválasztott, beiktatott lelkipásztor. A gyülekezet nyitott, befogadó és sokszínű, sok fiatal család is tagja. A presbitérium minden tagja szolgáló életet él, nagyszerű munkatársaim vannak, számíthatok rájuk, ez az egyik legfontosabb, amit eredményként élek meg. Öt bibliakörünk van, köztük férfikör is. Az óvodában, iskolában mintegy 180 hittanossal foglalkozunk. „Pro Villa” kitüntetést kaptam az önkormányzattól. Tudom, hogy ez az elismerés a református egyháznak szól, de azért léleksimogató volt hallani: jó, hogy vagy nekünk!

A férje művész, ön lelkész. Milyen önöknél a családi élet?

A férjem, Buka László a Dóczy Református Gimnázium rajztanára, festő, alkotó ember. Három felnőtt gyermekünk van. 34 éve élünk házasságban, és úgy érzem, kiteljesedhetett az életünk együtt és egymást segítve. Boldogság, hogy mindannyian hitben élnek a szeretteim.

Milyen nehézségekkel találkozik a hétköznapokban, az egyházban lelkésznőként?

Ez a pálya nem nőknek való. Ez talán keményen és furcsán hangzik lelkésznő szájából. Túl sokan nem is szolgálunk úgy, hogy nem lelkészférj van mellettünk, és megválasztott lelkipásztorok vagyunk. Az „egy lelkész, egy gyülekezet” alapmodellben valóban mindenhez kell érteni. Ezért is mondtam, hogy csak erős lélekkel és elhívással lehet nőként bírni. Az egyházunkban az egyháztagok nagyobb része nő, a vezetőség viszont szinte teljes egészében férfiakból áll. Úgy érzem, jó lenne, ha ott is jobban jelen lehetne a női kreativitás, megoldási készség.

Milyen szerepet lát a jövő női lelkészei előtt?

Eddigi szolgálatom alapján az alábbi kulcsszavakat fogalmaztam meg magamnak: közvetlenség, hitelesség, érthetőség. Azt éltem meg, hogy ezek működnek. A lelkigondozás az a terület, ahol nagy szükség van a lelkészekre, és a nők ebben empatikusak, közvetlenek tudnak lenni. Szükség van a személyre szabott igehirdetésre, az elérhetőségre, a megszólíthatóságra, és hiszem, hogy a női tulajdonságainkból ez természetes módon fakad.