... és filozófiai kérdéseket vet föl bennünk a betegség, a szenvedés és a halál. Ezeknek a témáknak most bővében vagyunk. Noha ösztönösen menekülnénk a nyomorúság megtapasztalásától, most nem lehet kikerülni. Érkeznek hírek innen-onnan, rokonokról, ismerősökről, hogy kit ért utol a járvány. Aggódva kérdezzük, hogyan kapták el. Miértekkel bombázzuk egymást, az orvosokat és végső soron Istent.

A zsidó teológia alapján gondolkozó tanítványok azt kérdezik Jézustól, amikor látnak egy vakon született embert: „…ki vétkezett? Ez vagy a szülei, hogy vakon született?” (Jn 9,2) Mert valaki vétkezett, ugye? Kell, hogy legyen oka a bajoknak, másként nem tudjuk kézben tartani a dolgokat. Csak úgy, vaktában nem történhetnek meg az események.

A szerencsében bízzunk? Talán minket is elér a betegség és a halál? Velünk is megtörténhet? Ha oka van, akkor esély is van az elkerülésére. Az ószövetségi törvény azt írja: „Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is három, sőt négy nemzedéken át…” (2Móz 20,5) Eszerint megérdemli a sorsát, nem kell sajnálni. Kegyetlen teológia és filozófia: nem elég a nyomorúság, még szégyellje is magát, ha valaki beteg vagy eleve fogyatékkal születik.

Jézus helyes megvilágításba helyezi a dolgokat, új látásmódot ad: „Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.” (Jn 9,3) A nyomorúságban persze érdemes számot vetni a saját bűneinkkel (nem csak a másokéval!). De ettől még csupán a bűn- és a búbánatig, a depresszióig jutunk el. Az előrelépés az, hogy a célját keressük. Mert értelme és célja van minden életnek. Egy magatehetetlen gyermek, egy gyógyíthatatlan beteg, egy hasznavehetetlen öreg léte arról szól, hogy Isten cselekedetei legyenek láthatóvá rajtuk. Rajtunk és általunk is. Nem az a kérdés, kit okolhatunk érte, hanem az, hogy Isten mit akar most tőlünk.

A látás több mint testi, biológiai működés – az lelki-szellemi képesség is. A meggyógyított vakot kihallgatják. Sok miértre nem tud választ adni. Egyet tud: noha vak volt, most lát. Látja a láthatót és a láthatatlant, önmagát, félő szüleit, Jézus ellenségeit, a törvényt és annak betölthetetlen magasságait, és főként Isten gyógyító erejét és szeretetét Krisztusban. Kirekesztik érte.

A külső világ szemfényvesztése, a mai képi információáradat elvakít. Vaktában tapogatózunk teológiai és filozófiai elméleteink magaslatain. Látjuk-e a lényeget? Ady szavaival: „őt, a fényest, nagyszerűt”. Ha vakok volnánk, az nem a bűneink miatt lenne. Ő pedig minket is meggyógyítana.