Hémán tudta, hogy legjobb rögtön az útkereszteződésnél helyet szerezni az árusításra, hiszen ott megfordul mindenki. Ám erre nem sok esély látszott, hiszen minden évben Galál emberi foglalták le a legjobb helyeket. Nem sok értelme volt vitatkozni Galál embereivel, meg egyébként is, Hémánnak éppen megfelelt az a kis ligetes útszakasz, amely a jerikói út mellett terült el.

Aki ugyanis Jerikó felől érkezett Jeruzsálembe, annak bizony nem volt könnyű dolga. Jerikótól Jeruzsálemig meredeken kaptatókon keresztül vezetett az út, és alig-alig akadt hely arra, hogy megpihenjenek a zarándokok. Maga az út sem volt túl biztonságos, mert a sziklaszirtek között nemegyszer tanyáztak rablók és haramiák, akik le-lecsaptak a gazdagabb utasokra. De leginkább amiatt szenvedtek a Jeruzsálem felől érkezők, hogy a meredek út mentén egy darab fa nem sok, annyit sem találtak, ami árnyékot adhatott volna.

Akik az Efraim-hegységen keresztül, Siló városa felől érkeztek, azok a forrás völgyében tehették meg az útjukat az Olajfák hegyének vonulatáig. És a forrás völgye ilyenkor tavasz tájékán valóban olyan volt, mint az édenkert. Amint egyre magasabbra hágtak a hegyoldalon, az akácia- és tölgyfaerdőket olajfák és ciprusok váltották fel, édes-kesernyés illattal töltve meg a levegőt. A völgy két oldalát virágok borították, mintha csak valami mesés szőnyegen lépkedtek volna a zarándokok.

Hiába volt gyönyörű a silói út, a Galileából érkezők közül sokan mégis a Jordán melléki utat választották. Hosszabb is, barátságtalanabb is volt, ráadásul embertelen kaptatóban végződött, amit alig lehetett megtenni egy nap alatt, mégis sokan érkeztek a szent városba Jerikó felől. A másik út ugyanis Samárián vezetett keresztül, és oda hithű zsidó be nem teszi a lábát. Mert a zsidók gyűlölték a samáriabelieket, és ők is viszont a zsidókat. Így hiába volt rövidebb és szebb is ez az út, sok viszontagsággal járt, hiszen a zarándokoknak egy éjszakát biztosan Samáriában kellett tölteniük, ahol nem biztos, hogy kaptak ételt és szállást.

Így akármelyik irányból érkeztek is a zarándokok az Olajfák hegyének vonulataihoz, jól jött a frissítő. A jerikói út kaptatója után különösen jól fogyott Hémán gyékényéről a gránátalma, a füge és a frissen sült árpakenyér. Voltak olyanok is, akik megkérdezték, nem tud-e kiadó szállást a városban az ünnep napjaira. De Hémán tagadóan rázta a fejét. Nem volt náluk ilyenkor már egy sarok sem, ahol valaki meghúzódhatott, hiszen sokan voltak, akik évről évre feljöttek Jeruzsálembe Názáretből is, ahonnan az édesanyja, Táfát származott.

Táfát izgatottan várta az ünnep napjait. Igaz, ilyenkor volt a legtöbb dolga, de a vendégek között évről évre megjelent távoli rokona, Mária és férje, József is. Táfát, amióta Gesem elvette, talán ha kétszer tudta meglátogatni a szüleit, testvéreit Názáretben. Híreket se gyakran kaphatott róluk, ám az ünnep egy hete alatt bőven volt ideje Táfátnak, hogy végigkérdezze az egész rokonságát, és megtudja, ki hogy van vagy mit csinál éppen Názáretben.

Ebben az évben Hémán is igencsak várta Máriát és Józsefet, mert úgy tudták, hogy legidősebb fiuk, Jésua is velük tart. Aki pontosan annyi idős, mint ő, de akiről igen furcsa dolgokat mesélt az édesanyja.