Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Steinbach József református lelkipásztor, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Egyházkerületének püspöke osztja meg velünk gondolatait.
Utórengést is átélt a Szeretetszolgálat küldöttsége Horvátországban. A petrinyai földrengés okozta károk enyhítésére gyűjtött támogatással utaztak oda. Juhász Márton ügyvezető igazgató arról is szólt: nem csak a templomokat érte kár, nem maradt olyan épület, amelyen ne látszott volna a december végi földrengés nyoma.
A ma alakuló Zsinat részére az igazi üzenetet a 133. zsoltár három szóban foglalja össze: együtt, áldás és élet. Az egység áldását akkor értékeljük igazán, amikor tapasztaljuk a széthúzás átkát. Ne vegyük természetesnek a keresztyének azon kiváltságát, hogy keresztyének között élhetnek. Minél inkább szétforgácsolódik a világ, nekünk annál egységesebbnek kell lennünk. – Kató Béla erdélyi püspök gondolatai
A Zsinat tagjai a testület lelkészi elnökévé Balog Zoltán dunamelléki püspököt, világi elnökévé Molnár János tiszántúli főgondnokot választották. Az ülés a Zsinat lelkészi és világi alelnökének – előbbi Pásztor Dániel tiszáninneni püspök, utóbbi Nemes Pál dunántúli főgondnok lett –, majd a jegyzők és a Zsinati Tanács tagjainak megválasztásával folytatódott.
– Nem az emberi aktivitásnak kell az első helyen állnia, mert akkor méltatlanok leszünk arra, hogy Isten dicsőségét szolgáljuk – hangsúlyozta székfoglaló beszédében Balog Zoltán. A dunamelléki püspököt a XV. zsinati ciklus alakuló ülésén választották lelkészi elnökké.
A fertőzés nem ad hosszú távú védelmet. Az ellenanyagok, ha vannak, gyorsan eltűnnek, és a fertőzés során nem alakul ki igazi immunvédelem. Ez csak az oltással lehetséges. Ezért nem tudták a nyájimmunitást kialakítani például Svédországban sem. A halálozási arány ott jóval magasabb volt, mint a szomszédos Norvégiában vagy Dániában – magyarázza Falus András akadémikus, Széchenyi-díjas immunológus, egyetemi tanár.
A járványhelyzetben elmarad az idei BORUM, de a borversenyt megtartják. E megmérettetés egyszerre lehetőség és próbatétel. Mindenki a legjobb borokkal készül, hiszen a zsűri döntése alapján a nyertes italok egy évig viselhetik a Magyarországi Református Egyház bora és a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány bora címet.
Az idő kerekét nem lehet visszaforgatni. Az halad előre, és semmi nem lesz már ugyanolyan, mint a világjárvány előtt volt. Reméljük. Csak remélhetjük, mi sem leszünk ugyanolyanok, mint voltunk, hacsak nem vagyunk felszínesek, felelőtlenek, vagy nem szenvedünk emlékezetvesztésben. Reméljük, tanultunk, sőt folyamatosan tanulunk valamit, és fejlődünk.
Az imádság a lélek beszélgetése Istennel, azzal az Úrral, aki magát a lelket teremtette. E belső párbeszédben az ember a Teremtőjéhez fordul, megosztva vele vágyait, kérdéseit, örömeit és fájdalmait. A kommunikáció formája lehet kérés, könyörgés, hálaadás, dicséret vagy magasztalás. Most az imádság e heti gondolatait osztjuk meg, amelyek az Istennel való kapcsolat mélyítésére hívnak.
A Biblia közös olvasása Isten üzenetének mélyebb megértését segíti, közösségi élményt is nyújt, erősítve a hívők kapcsolatát. Az együtt töltött időt gazdagítják azok az elmélkedések, amelyek közös gondolkodásra és párbeszédre ösztönöznek. A heti bibliai szakaszhoz Szetey Szabolcs írt jegyzetet, amely értékes iránymutatást ad a szöveg jobb értéséhez.
A Cigánymisszió az elmúlt években folyamatosan bővülő munkatársi csapattal dolgozott Isten országa szolgálatában, hogy roma és nem roma emberek különbségek nélkül, egy szívvel, egy hittel és egy lélekkel, egymással megbékélve dicsőíthessék a Teremtőt.
Abban biztos vagyok, hogy keresztyénként nem lehetünk az artikulátlan indulat, a koordinálatlan harag megtestesítői, felmutatói. Mielőtt bárki félreértené, nem védeni szeretném a multinacionális közösségi háló intézkedéseit. Mégis valamilyen szintű hitetlenségnek látom a kétségbeesést.
A „rekonstrukciót” ismét elmulasztottam. Izgalmas gondolatkísérlet lehetett volna, hogy fölfedjem: miért gondoltam egykor ezt vagy azt az írást megőrizendőnek. Vissza tudtam volna követni általuk azokat az érzéseket és gondolatokat, amelyek a kiválasztás időpontjában jellemeztek.
Vasárnap délutánonként félórára a tágas ebédlő átalakul templommá. A gyülekezet igazi ökumenikus közösség, főleg reformátusok és római katolikusok alkotják. Sokat énekelünk, hogy könnyű legyen bekapcsolódni. Ilyenkor megfigyelhető néhány átszellemült tekinteten, ahogy egy-egy jellegzetes, számára kedves ének hallatán sok-sok évtizedet visszautazik az időben.
Megjelent a Presbiter újság legújabb, 2021/1. száma. Már a címlapján több hangsúlyos téma megjelenik. Balog Zoltánnak, a Dunamelléki Református Egyházkerület nemrég megválasztott püspökének cikke a kereszt értelméről és református használatáról szól. Interjú készült Fráter Erzsébettel, a vácrátóti botanikus kert ökológusával.
A Medgyessy-címerben látható zöldellő fenyőfa nem a címertani közhelyek egyike, hanem végtelenül megható módon – akár az értékes okirat megmenekülését is szimbolizáló, pontosabban ezt az örömteli tényt évszázadokkal a tűzeset előtt kiábrázoló – vigasztaló látvány.
Mária kétségbeesetten nézett rájuk, és ha a férje karon nem ragadja, talán össze is esik az ijedtségtől. József óvatosan az ülőgyékényekhez támogatta a feleségét, Táfát egy pohár vizezett bort nyújtott feléje. – Az az igazság, hogy már a templomban szem elől tévesztettük – kezdte a kezét tördelve Mária –, de úgy gondoltuk, hogy biztosan a többi zarándok között van.
– Egyedül Isten Lelke von magához közel egy gyermeket, fiatalt vagy felnőttet. Ez nincs a mi kezünkben. Azonban ő munkálkodik minden világi hatás és minden ellenállás ellenére is. Sokféle módszert tanultam az elmúlt harminc évben, hitoktatásban, ifjúsági szolgálatban, másoddiplomás tanulmányaim során, a családterápia/családkonzulens szakon.
Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Vladár Gábor nyugalmazott református lelkipásztor, teológiai professzor osztja meg velünk gondolatait.
A Magyarországi Református Egyházban hatévente lejár a választott tisztségviselők mandátuma, ilyenkor teljes körű tisztújítás kezdődik. Hogyan szólhat bele egy gyülekezet a püspök személyének megválasztásába, és miért húzódik hónapokon át ez a folyamat? A választási rend működésében és jogi hátterében Szemán Ákos, a Zsinat Jogi Bizottságának elnöke segít eligazodni.
Miközben fiatalok egy zsúfolt bárban ünnepelték az újévet a svájci Alpokban, az öröm percek alatt rémálommá változott. A crans-montanai Le Constellation pincehelyiségében pusztító tűz söpört végig, negyven ember életét oltotta ki, további száz tizenkilencen kritikusan megsebesültek. A végzetes esemény megrázta az egész térséget: az elnök az esetet az állam „legsúlyosabb tragédiái” közé sorolta, és ötnapos gyászt rendelt el.
A SzóTér mint egyházi közösségi tér programjai az egyetemisták konkrét élethelyzeteiből indulnak ki. A rendszeres lelki alkalmak mellett közösségi estek és workshopok is helyet kapnak, amelyek a hallgatók mindennapi döntéseire és bizonytalanságaira reagálnak. Társasjátékestek, kvízfejtések és filmvetítések váltják egymást – nem önálló eseményekként, hanem a közösségi élet természetes részeként.