Somogyiné Ficsor Krisztina
Életüket, munkájukat, szabad óráikat szentelik oda Istennek, a református egyháznak és gyülekezetüknek. Öt kérdés – öt válasz rovatunkban hétről hétre lelkipásztorokat, gondnokokat és presbitereket mutatunk be. Ezúttal Somogyiné Ficsor Krisztinát.
Harminc éve közös szolgálatban és egymás erősítésében férjével, aki szintén lelkész. Először Kecskeméten szolgált mint hitoktatásért felelős, majd a Budapest-fasori Református Egyházközségben mint intézményi lelkész. Gyakran összegyűlik a szűk család, az asztalnál legalább tizennégyen ülnek: öt gyermek, három házastárs, három unoka és a nagymama.
Miért döntött úgy, hogy a lelkészi pályát választja?
Ma is sokszor rácsodálkozom, hogy Isten a kegyelme által elhívott a követésére, és megnyitotta a szívemet. Vajon hogyan tudta az életem kanyargós eseményeit úgy intézni, hogy ezek felé vezessenek? Gyermekkoromat meghatározta édesapám korai halála, aztán új szakasz következett az életünkben, amikor édesanyám férjhez ment református lelkész nevelőapámhoz, akinek szintén meghalt a felesége.
Már kicsi koromtól kezdve jártam a gyülekezetbe, leginkább a nagymamámmal, akinek nem kellett nagyon rábeszélnie, mert mindig vágytam rá, hogy vele menjek. A gimnáziumban örültem, ha beszélhettem a hitemről. Mindez Isten elhívó szeretetéről beszélt nekem mindig. A gimnázium végén egyértelmű volt, hogy leginkább Jézus Krisztust szeretném szolgálni főállásban. Aztán, amikor a teológián kétségem volt, hogy itt van-e a helyem, Isten sokszor megerősített: az egyik legemlékezetesebb az 1Pét 2,9–10.
A mai világban hogyan lehet a fiatalokat Isten közelébe vonni?
Egyedül Isten Lelke von magához közel egy gyermeket, fiatalt vagy felnőttet. Ez nincs a mi kezünkben. Azonban ő munkálkodik minden világi hatás és minden ellenállás ellenére is. Sokféle módszert tanultam az elmúlt harminc évben, akár a hitoktatásban, ifjúsági szolgálatban vagy másoddiplomás tanulmányaim során, a családterápia/családkonzulens szakon. Mindegyik hasznos és építő volt, de fordulatot, teljes megoldást, megújulást csak az Isten életeket megragadó kegyelme ad. Aktív részese lehetek ennek és munkatársa, ha én is odaszánom magam neki naponta, és nem a magam erejéből, hanem az ő útmutatását keresve végzem a szolgálatot.
Honnan merít erőt, amikor szellemileg-lelkileg elfárad a szolgálatban?
Erőt merítek, ha együtt vagyunk a családban, a közös programokon. Egy jó kiránduláson vagy egy nagy séta során a férjemmel. De legfőképpen akkor, ha több időm van elcsendesedni, olvasni az Igét, azt magamban elemezni, kérdéseket feltenni, válaszokat keresni és elmélyülni a magyarázatokban. Minőségi időt tölteni Jézus Krisztussal. Ez üdít fel a legmélyebben!
Ön szerint a több mint egy éve tartó járvány mire eszméltetett rá minket leginkább?
Rengeteg mindenre. Egy kis vírus, amely láthatatlanul munkálkodik. Ugyanígy hat a bűn, ilyen mindenre kiterjedő hatása van. Hacsak nem hagyjuk, hogy Jézus Krisztus, aki azért jött, hogy megszabadítson, megtisztítson, meggyógyítson minket, végezze a munkáját bennünk. Van ellenszer! Talán az értékeink, amelyeket már megszoktunk, most újra kifényesednek: templom, gyülekezeti közösség, különböző hétközi alkalmak. Sok minden elvétetett. Vajon hogyan építjük fel újra az életünket? Tanulunk abból, amit átéltünk?
Vannak olyan céljai, amelyeket ez évben mindenképpen szeretne megvalósítani a gyülekezeti vagy személyes életében?
Hűséggel szolgálni abban, amit Isten kijelöl nekem. Nem meghátrálni, elmenni, ha nem úgy van, ahogy képzeltem. A próbákban is kitartani. Támogató feleség lenni most, hogy a férjem még több feladatot vállalt. És szeretném jól szeretni gyermekeimet, unokáimat, családtagjaimat.