A kilincstől az úrasztaláig
Egy közösség igazán arról ismerszik meg, hogy milyen a temploma, hiszen a híveknek ez a közös otthona, Istennel való találkozásaink kiemelt színtere. A templom attól lesz otthonos, ha megnyugvást áraszt, aki betér, azonnal otthonra talál benne. Nem elég csupán arra törekedni, hogy a templom homlokzatfestése szép legyen, fontos az is, hogy belül se kongjon. A belső sem csak azon múlik, hogy milyen tárgy vagy bútorzat van benne, sokkal inkább azon, járnak-e oda Istent dicsérni – mondja Horváth Gyula belsőépítész, számos református templombelső tervezője.
Mitől válik egy tér szakrálissá? Milyen legyen a berendezése? A villamoson a Böszörményi út felé haladva akarva-akaratlan eszembe jut gyerekkorom. Édesapám is belsőépítészként dolgozott. Kedvenc anyaga a fa volt. A füle mögött szinte mindig ott volt a grafitceruzája, zsebében a colstok vagy a mérőszalag. Munkaruhájának mindig faillata volt, hiszen bútorokat is gyártott, sokat fűrészelt, forgácsolt, csiszolt. A könyvespolcon, a zongorán, a dohányzóasztalon, szinte mindenhol ott voltak a feljegyzések, számok, skiccek és ezermesterújságok.
A villamos megáll a Királyhágó téren, ahonnan azonnal feltűnik a budahegyvidéki református templom. Az utcafronton, a kapuban vár Horváth Gyula tervező, aki az építésszel és az orgonaépítőkkel egyeztetett a további munkálatokról.
– Nem hagyományos templom ez. Étterem és kaszinó volt régen – kezdi az idegenvezetést a belsőépítész. Már az előtérbe lépve a padlón feltűnik az első szimbólum: nyolcágú csillag. Tágas belső tér fogad, mobilszékes berendezéssel. A nagy belmagasságú térben egyedi tervezésű függesztett lámpák sorakoznak, formailag illeszkedve a szószék és az úrasztala környezetéhez és íves, lendületes megjelenéséhez. Mindezek között a leghangsúlyosabb az úrasztala.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!