Kovács Gergő
Életüket, munkájukat, szabad óráikat szentelik oda Istennek, a református egyháznak és gyülekezetüknek. Öt kérdés – öt válasz rovatunkban hétről hétre lelkipásztorokat, gondnokokat és presbitereket mutatunk be. Ezúttal Kovács Gergő debreceni egyetemi lelkipásztort.
– Szégyellem azt, aki vagyok, és büszke vagyok arra, akivé az Úristen tesz – vallja. – Szatmári kis faluból származó, nagyvilágot megjárt lelkész vagyok, egy csodálatos feleség férje és egy tüneményes kislány édesapja.
Hogyan telnek egy egyetemi lelkész mindennapjai?
Izgalmasan, különösen a pandémia alatt. A gyülekezetet bizonyos tekintetben minden évben újra kell szervezni, mert a diákok végeznek, újak érkeznek, így kifejezetten dinamikus gyülekezeti tagságról beszélhetünk. Az újak megszólítása mindig kreativitást igényel, és a pandémia alatt mindezt online voltunk kénytelenek megvalósítani, ráadásul hosszabb ideig, mint más gyülekezetek, mert az egyetemek bezárásához kellett alkalmazkodnunk. Az alkalmaink lényege a találkozás Istennel és találkozás az embertársakkal, legyenek a jelenlévők templomba járók vagy sem. Már önmagában ez is hiánypótló az egyetemisták között, mert sokan küzdenek magánnyal. Nagy lelki igényeik vannak a mai fiataloknak. És életkérdéseik, amelyekkel csakis Krisztus mellett tudnak valamit kezdeni. Végül pedig ösztönözzük gyülekezeti tagjainkat, hogy amit Istennel megtapasztaltak, azt osszák meg másokkal. Ezt a három területet fejezi ki gyülekezetünk jelmondata is: „Találkozz, töltődj, oszd meg!”
Az egyetemi közösség folyton változik. Hogyan lehet mégis megtartani a közösséget?
Különböző programokkal próbálkozunk mi is tartani a lépést, amire viszont rájöttünk, hogy a tiszta evangélium az, aminek a leginkább helye van az egyetemi keretek között is. Nem érik be kevesebbel az egyetemisták, mert valódi kérdéseik vannak, amelyekre valódi választ csak Krisztus adhat. Ez az, ami egyéneket és közösségeket megtartott az átlagos hétköznapokban és a világjárvány alatt is.
Mi az, amit jellemzően keresnek a fiatalok az egyházban?
Közvetlenséget, őszinteséget és nyíltságot. Sokszor találkozom azzal, hogy egy fiatal első pillantásra talán elzárkózik a vallástól. Ám amint észreveszi, hogy emberi, közvetlen, hétköznapi és érthető módon szólunk hozzá a gyülekezetben, máris vált, és elindul a párbeszéd közöttünk.

Óriási lehetőséget látok emiatt az egyetemisták közötti szolgálatban. Össztársadalmi sztereotípiákba ütközünk munkánk során, és olyan jó érzés rácáfolni ezekre.
Mit tart ma az egyház legfontosabb feladatának?
Tisztán ragaszkodni Krisztus örömhíréhez, és képmutatás nélkül megélni azt a társadalomban. Az embereknek óriási szükségük van Isten kegyelmére, és amikor közönnyel vagy elutasítással találkozunk, érdemes alázatosan belátnunk, az ilyen viselkedéseknek nagyon is meglehet az okuk. Mernünk kell Krisztus igazságát és szeretetét annyira komolyan venni, hogy aztán őszintén a bűneinket, hibáinkat és összetörtségünket is vállaljuk – nem vallásos emberek előtt. Így láthatják meg ugyanis rajtunk Krisztus munkáját.
Kedvenc Igéje?
Nem szeretnék kitérni a válasz elől, de mindig az, amelyiket éppen olvasom. Az Úristen annyira bele tud általa szólni az életembe, és leporolni régi igazságokat. Most például Ézsaiás könyvét olvasom, és a próféciái által szembesülök azzal, hogy Isten a világ ura. Ő az, aki képes mérhetetlen hatalmakat irányítani, rájuk zablát vetni, és a népét formálni a történelem viharaiban. Azt hiszem, ez a jelen helyzetben is sokat üzen számunkra.