Reformáció
A reformáció kifejezés, amelyen egy közösség, intézmény eredeti gyökereihez való visszanyúlását és ezáltali megtisztulását, megújulását értjük, nem a XVI. század terméke. Már az egyházatyák korában, az V. században előkerült, majd főleg a nyugati szerzetesközösségekben lett kiváltképpen használatos. Nursiai Benedek, a bencés rend megalapítója nem úgy tekintett rendalapítására, regulaszerzésére, mintha valami újat hozott volna létre, hanem mint aki csak visszatérítette a szerzetességet eredeti gyökereihez.
Hasonlóképpen gondolkodtak a későbbi rendalapítók is, a clunyi mozgalom a X., a ciszterciek a XII., majd a ferencesek és dominikánusok a XIII. században. A pápai hatalom csúcspontját jelentő negyedik lateráni zsinatot (1215) összehívó bulla is a Reformatio universalis ecclesiae (Az egyetemes egyház megújítása) címet viselte, és a pápai hatalom kritikáját megfogalmazó zsinati mozgalomnak, a konciliarizmusnak is az egyház reformációja „főben és tagokban” (reformatio in capite et in membris) volt a vezérelve.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!