„Fantasztikus” filmek

Kosztolányi Dezső már 1926-ban (!) ellenszenvesnek ítélte a fantasztikus szót, mondván: „egyre gyakrabban lábatlankodik előttünk, minden ok nélkül”. Utalva anyanyelvünk szinonimagazdagságára, arra intett: „Száz és száz jobb és pontosabb szóval írhatom körül.” Időszerű gondolat.

Ma eredeti értelmében – ’bizarr, képzelet alkotta’ – ritkábban találkozunk vele, annál gyakrabban használjuk ’káprázatos, bámulatos, pompás, ragyogó, kitűnő, kiváló, nagyszerű, rendkívüli, mesteri, elsőrangú’ jelentésben. Az elismerés nyakló nélkül használt szava lett. „Fantasztikus jelenet a magyar pályán” – írja az újság. Nem repülő csészealjat láttak, hanem az egyik játékos ölben vitte le a pályáról az ellenfél focistáját: sportszerű jelenet zajlott. „Fantasztikus győzelmet aratott a hokiválogatott” – dicsér a média. Ugyanúgy becsüljük a sportolókat, sőt, ha imponáló győzelemről, bravúros sikerről, hősies diadalról beszélünk.

Ha sci-firől olvassuk, hogy „fantasztikus film volt”, a jelzőt szójátéknak is felfoghatjuk (értvén így: ’fantázia szülte’, egyszersmind ’remek’), ám megtörtént esemény ihlette műről szólva félreérthető e kifejezés: „Fantasztikus volt a film” – olvassuk egy valóságalapú alkotásról. Ilyenkor mondjuk inkább ezt: remek, elsőrangú, lenyűgöző. „Fantasztikus édesanya és feleség” – minősítenek egy színésznőt. Ha gondoskodó, figyelmes, aranyszívű, szeretetteljes anyának és nejnek nevezzük, pontosan utalunk arra, mennyire jó ebben a szerepében is. A „fantasztikus énekhang” kifejezőbb szavakkal: pazar, briliáns, csodálatos.

Elképesztő, megdöbbentő (s nem fantasztikus!), hogy nyelvhasználatunkban szívósan élnek, sőt divatoznak az olyan, tartalmatlanná kopott kifejezések, mint a fantasztikus. A nyelvhasználat szürküléséhez vezet ugyanis e szónak az említett mellékértelmében való unos-untalan használata: veszít a hatásából és félreértést is okozhat. Ezért elővehetjük a szókincstárból a helyette javasolt kifejezéseket vagy más szabatos társukat.