Ha most gyülekezetünk bibliaóráján ülnénk körben, ahogy szoktunk, feltenném a kérdést: „Szerintetek mi mindentől fél a mai ember?” Valószínűleg azok a válaszok hangzanának el, amelyek most nekünk is eszünkbe jutnak: a háborútól, a járványtól, az árak elszabadulásától, újabb váratlan világeseményektől... És akkor még nem említettük a bennünket egyéni szinten érintő félelmeinket: egy ijesztő diagnózis, családi veszteségek, munkahelyi konfliktusok, megélhetési gondok. Reménykedünk, hogy ezek hosszú ideig elkerülnek bennünket, de tapasztalatból tudjuk, hogy erre nincs garancia. Hiába tud egyre többet az emberiség, napról napra szembesülünk vele, hogy mennyire védtelenek és esendők vagyunk. Nem csoda, hogy oly sokan élnek félelemben, egzisztenciális szorongásban, sokszor már gyermekek is. Olyan jó lenne, ha valaki odajönne hozzánk, és ezt mondaná: „Ne félj! Itt vagyok! Minden rendben lesz!” Képzelődés? Vágyálom? Nem, ez a húsvét valósága.

„Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott, ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: Békesség nektek! És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat. Jézus erre ismét ezt mondta nekik: Békesség nektek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket.” (Jn 20,19–21)

Gondolhatnánk, hogy Jézus a zsidó szokásoknak megfelelően egyszerűen csak köszönt a tanítványoknak, amikor eljött hozzájuk: Shalom! (Békesség!) De János nem véletlenül jegyzi le a tanítványok lelkiállapotát közvetlen előtte: féltek a megtorlástól, hogy Mesterük után most rajtuk lesz a sor, féltek a bizonytalan jövőtől. Ezért voltak bezárkózva. Ekkor áll meg közöttük Jézus, és mondja el kétszer is a megerősítő szavakat: „Békesség nektek!” Három dolog, ami felragyogott nekem Jézus szavaiból: