Ne ölj, avagy lehet fegyvert fogni szeretetből?
„Ne ölj!” Időtállónak és egyértelműnek tűnik a tízparancsolat hatodik parancsolata, pedig hányszor megszegték a történelemben. Ha valaki kioltja egy ember életét, Isten alkotását semmisíti meg. Létezik erre bocsánat? Máté Sándor alezredes, a Protestáns Tábori Püspökség püspöki titkára, református tábori lelkész vállalkozott arra, hogy együtt keressük a válaszokat a néha megválaszolhatatlanra.
Tiszteletes úr vagy alezredes úr? Különös kombináció, ha valaki lelkész és katona egyben. Az ön számára melyik az erősebb parancs: a jézusi, vagy amit a felettesétől kap?
Fogós kérdés, hiszen valóban kettős jogállású intézmény a tábori püspökség. Az egyház delegálja a lelkészeket a szolgálatra, azonban a katonai reguláknak kell engedelmeskednünk. Akkor vetődhet fel igazán, hogy melyik az első, amikor olyan parancsot kapunk, ami ellenkező lehet a hitbéli meggyőződésünkkel. Számunkra első a Szentírás. Istennek legyen hála, hogy negyedszázados szolgálatom alatt egyszer sem okozott komoly dilemmát egyetlen katonai parancs végrehajtása sem. Aki egyenruhát visel, annak fegyvert is kell fogni.

A tábori lelkészi szolgálat újraindulásakor komolyan felvetődött a kérdés, hogy lelkiismereti okokból megtagadhatja-e a lelkész a fegyverviselést. Akkor a minisztérium megadta nekünk erre a szabadságot. Mára a szolgálatunk kinőtte ezt a gyermekbetegségét, bár a katonák úgy tekintenek ránk, mint Isten szolgáira, mi, protestáns tábori lelkészek kézbe vesszük a pisztolyt, és igen jól bánunk vele.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!