A pelikán anya
Hompoth-Zolnai Ildikó számára az önmegvalósítás szóba sem jöhet. Fiatalon megözvegyült, és egyedül maradt két kicsi gyerekkel. Az egyik fia autista, Ildikó pedig súlyos tüdőbetegséggel él. A sok nehézség nem törte meg az erdélyi asszonyt, Magyarországon új életet kezdett, újra férjhez ment, három fiúgyermeket nevel, a mátészalkai református általános iskolában tanít, valamint bútorokat fest. Az asszony, aki a rengeteg fájdalomból virágot teremt, sokunk számára példa lehet.
Mindenütt gyönyörű, festett bútorok veszik körül az otthonában, honnan ez a szerelem?
Tizenegy évvel ezelőtt egy csodálatos helyről, Nyárádszeredából költöztem Mátészalkára, és hoztam magammal a tradíciókban gazdag székely örökséget. Népi bútorfestő vagyok, úgy szeretnék élni, hogy bármerre járok, kulturális lábnyomot hagyjak magam után. Annyi minden van ebben: az édesanyám énekhangja, a székely tartás és derekasság, a munkához való becsületes hozzáállás, az emberszeretet, az élet tisztelete. Most is élem az erdélyi mestereimtől hozott örökséget, az iskolában az óráimon teljesen természetes, hogy énekelünk, szavalunk, táncra perdülünk.
Hogyan fogadják a gyerekek?
Egy húron pendülünk, bárcsak látta volna, ahogy énekelték ma, hogy „a magyarok Istenére esküszünk”. Előfordul, hogy a magyarórák is rendhagyó történelemórává alakulnak. A gyerekek empatikusak, mélyen éreznek és értenek. Ha úgy tartja kedvük, rajzórán kazettás mennyezeteket, táblákat festünk. Hálás vagyok, hogy az iskola vezetősége megengedte ezt, hiszen fontos, hogy észrevétlenül csepegtessünk évszázados értékeket a gyerekek szívébe. A mai napig megindít, amikor elmagyarázok egy szimbólumot, és rádöbben a gyerek, hogy éppen az életet és a halált festi le. A címerünkben a pelikán ugyanis nem egy csúnya madár, hanem az önfeláldozó szeretet jelképe.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!