Júdeaiak, izráeliek vitatkoznak a királyon. Arról, kinek van több joga az uralkodóhoz. Ez a vita inkább veszekedés, civakodás. Ki volt itt előbb, kinek van több joga. A fejsze már a fa gyökerében van: ez a jelenet ábrázolja azt, hogy Salamon után ketté fog esni az ország, és a pártoskodásból két ország feszültsége származik. E vitákat sajnos fájdalmasan tapasztaljuk a világban. Országok, pártok között, lakóhelyünkön, társasházi közgyűlésen, és néhol gyülekezetben, családon belül is előfordul értelmetlen torzsalkodás. Megpróbáljuk igazolni: mi többet érünk a másiknál! Erre gyógyító erő, ha elismerjük, mi pontosan ugyanannyit érünk, mint a másik. Édesanyák napján gondoljunk azokra a drága anyukákra, akik tudtak hátralépni, hogy gyermekük előrejusson. Lemondtak a maguk javairól, hogy gyermeket neveljenek. A júdeaiak és izráeliek azon vitatkoznak, kinek van több joga Dávidhoz. Ebben számunkra, keresztyének számára már felsejlik Jézus Krisztus alakja. Dávid Fia, aki túllép az ősi konfliktusokon. Elmegy Samáriába is, szóba áll a bűnösökkel, más nép gyermekeivel. Túllép az etnikai határokon, konfliktuszónákon, és meglátja minden mögött az embert. Jézus odalép a tőle legtávolabb lévőkhöz is, de nem üres beszédekkel, marketingeszközökkel, hanem gyógyítással és az örök életre vezetés örömhírével. Jézus Krisztus képes meggyógyítani a konfliktusaiban élő embert. Tudjunk felülemelkedni ahelyett, hogy egyre mélyebbre keveredünk a vitáinkban! Nem magunk miatt, nem magunk által, hanem Krisztus gyógyító szava által.

Róm 6,12–23.

117. zsoltár

A nagy csatában egy asszony lép ki a várfalra, és megoldja a problémát. Boldog, aki támaszkodhat bölcs emberekre! Sokszor a gondjaink börtönében maradva nehezen találjuk a megoldást. Jó, ha ilyenkor jön külső segítség, hatás! Ha van egy lelki ember, családtag, barát, aki tudja kívülről szemlélni életünket. Jézus Krisztus emberré lett, ezért átérzi az életünket. Közben Isten Fia, ezért kellően távol is van a bűneinktől. Ő az, aki közel is és kellően távol is van ahhoz, hogy csodálatos tanácsos legyen életünkben. A konfliktus megoldása az Igében az lesz, hogy egyetlen embert, Sébát, Bikri fiát kell a városnak kiadnia. Egy ember fejét veszik, hogy a város és a nép megmeneküljön. Nekünk, újszövetségi embereknek ez a háború dúlta ószövetségi történet Jézusra mutat: „…jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen.” (Jn 11,50) Ez a történet persze csak ebben a mozzanatban juttatja eszünkbe, hiszen csonka és bűnnel szennyezett. Ez az ember nem szelíd volt, hanem fellázadt. Nem gyógyított, hanem sok ember életét kockáztatta. Nem önként vállalta az áldozatot. A hadseregtől rettegő város halálával felszabadult. Ez a felszabadultság új megvilágításba helyezte további életüket. Boldog, aki Krisztusban új horizontot kap élete felől! Aki átéli, milyen a szabadulás!

Róm 7,1–13.

470. dicséret

A gibeóniak ott éltek Izráelben, együtt a zsidókkal. Hatalmas probléma gyűrűzik be az országba, a gibeóniakkal szemben régi sérelem maradt elrendezetlenül. A rég elfeledett „ügy” most, évtizedekkel később visszaköszön. Sokatmondó lehet ez a mi életünkre nézve is. Sok-sok lezáratlan ügy van mögöttünk, amelyek idővel felszínre bukkanhatnak! E lezáratlan ügyek egy-egy családban generációról generációra átöröklődhetnek. Visszük tovább, és az elakadásnál nem tudjuk, mi történik velünk. Tárjuk fel és rendezzük Isten előtt e megakadásokat, elfelejtettnek hitt konfliktusokat! Dávid király érzékeli a megrekedést, ezért Istenhez fordul. Nem önmagában próbálja megoldani, nem mástól kér tanácsot, hanem alázatosan Isten elé járul. És kérdez. Nem baj, ha kérdéseinkkel, kétkedéseinkkel az Úrhoz fordulunk. Jó, ha az életünkről, a nemzetünk jövőjéről feltett száz és száz kérdést feltesszük Istennek is! Dávid nem vádolva fordul Istenhez, hanem nyitott a válaszra. A kérdésekkel jó Istenhez fordulni. De meghallgatjuk-e a válaszokat? Boldog, aki gyülekezeti közösségben, egyéni csendességben megéli: Isten válaszol!

Róm 7,14–25.

467. dicséret

Az Ószövetség történeti könyveit folyamatos háborúk és csatározások jellemzik. Mélyen átgondolva rájöhetünk, ilyen az emberiség történelme, ilyen a mi személyes történetünk is. Háború és megküzdés az önmagam és mások általi elfogadással. Küzdelem a bűneimmel, az irántam megnyilvánuló szeretetlenséggel. Küzdés annyi mindennel, annyi mindenen át. Igeszakaszunkban is háború zajlik – újra a filiszteusokkal. A végén szólnak Dávidnak, többet ne jöjjön csatába. Nagy küzdelemmel sikerül megmenteni az életét, és legyőzni a felé induló hatalmas filiszteust. Dávid elfogadja, hogy élete változik. Megöregedve már nem képes mindenre, amire fiatalon. Elméje fiatalosabb maradt, mint teste. Áldott, amikor vannak mellettünk testvérek, akik fel tudják hívni figyelmünket a korlátainkra, segítenek a helyes önismeretben, a tenni akarás mérséklésében! Jó, amikor kedves szóval tudunk egymáshoz fordulni: most picit pihenj, kapcsolódj ki, átveszem a feladataidat! És ekkor megtapasztalhatjuk: nem vagyunk egyedül a harcainkban. Egy keresztyén sincs egyedül. „Kívül harc, bennem félelem, fogadj el, Jézusom!” Boldog ember, akinek helyes az önismerete!

Róm 8,1–17.

373. dicséret

Dávid nagy csatái után felfakad belőle az énekszó. A hála. Összegző ének. Amikor életünk végén visszatekintünk, vajon tudunk-e ilyen hálatelt, Isten erejéről énekelő imádságot mondani? Az Úr kőszikla, ezzel nyitja Dávid az énekét. Ebben az igeszakaszban erős Isten képe jelenik meg: nemcsak kőszikla, hanem pajzs is. Az ókori Izráelben kétféle pajzs terjedt el: az egyik az egész testet védte, a másik kisebb, könnyű harcászati eszköz volt. Az Ige itt az utóbbit említi. A pajzs elsődleges funkciója a védelem, de közelharcban lehet vele támadni is, ha szükséges. Isten nem robusztus erő, nemcsak „kőszikla”, hanem könnyűfegyverzetes védelem is. Nem statikus szereplője életünknek, hanem mozgásban van. Velünk mozdul, s hitben mi mozdulunk vele. Az örök mozgató. A pajzs védelem: jó a hétköznapokban visszahúzódni Isten terébe. A pajzs védelem: a régiek ezért is menekültek a templomba, amikor biztonságra volt szükségük. Isten védelem: a bűntől, a szeretetlenségtől. Isten védelem a halál árnyékában is, az Úr pajzs, amikor támadás éri hitünket, amikor nehézséggel találkozunk. És nemcsak megvéd, hanem hatalmas szabadítóm is az Úr. Megszabadít az örök életre.

Róm 8,18–30.

369. dicséret

Sok sötétség veszi körbe életünket. Háborúk, krízisek, feszültségek, széthúzások. Sok családon belül is mintha kevesebb volna az áldás, több a szitokszó. Amikor az alapok megremegnek, amikor közösségeink alapfogalmait is megkérdőjelezik, jó az Úr fénysugarára figyelni. Mint amikor kiülünk a szabadba és hagyjuk, hogy arcunkat elborítsa a Nap sugara és melege. Ilyen megfürödni Isten szeretetében! A sok kétségbeejtő hír közben is jó tudni, nem állunk vesztésre, hiszen: „…mindezekben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket.” (Róm 8,37) A sötétben ott van velünk Jézus Krisztus is, aki megvilágosítja az életünket. Nem hagy minket vakon, nem akarja, hogy szürkeségben tengődj, hanem a fényre akar vezetni. Isten küldi a fénysugarát. Nincs nagyobb fénysugár annál, hogy Krisztus legyőzte a halált! Erre képes volt, ilyen vesztes helyzetben is tudott igent mondani az életre. Ezt tudva bízhatunk benne: személyes problémáinkba, közösségi gondjainkba is küld Isten fénysugárt. Merjünk megfürödni e világosságban! Boldog, aki elmondhatja: aki őt követi, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.

Róm 8,31–39.

275. dicséret

Utolsó szavak. Egy utolsó kísérésnél láttam, hogy egy férfi a halálos ágyán már nem tudott beszélni. Imádkoztunk együtt. Majd félig felült, és rámutatott egy Krisztus-képre. Majd lerogyott, erőtlenül feküdt tovább. Utolsó mozdulattal Krisztusra mutatott. Mint Cranach Luther Mártonról készült festménye, amely úgy ábrázolja az igehirdetőt, hogy a szószékről rámutat Krisztusra. Dávid utolsó szavaival Istent éltette. „Minden javam, minden örömöm őtőle származik.” Dávid tudta, amit elméletben sokan tudnak, de gyakorlatban annál kevesebben: üres kézzel készülünk Isten elé. És minden, ami megmarad: az Istentől származik. Minden jó, minden adomány onnan, felülről van. Dávid szavain átsüt a hálaadás. Sokat panaszkodunk, pedig annál többet kellene hálásnak lennünk. Lépjünk Isten elé hálaadással, tudjuk megbecsülni mindazt a jót, örömet, amit az ő kezéből kaptunk! „Minden javam, minden örömöm őtőle származik.” Boldog, aki nemcsak utolsó mozdulatával, hanem egész életével Krisztusra mutat!

Róm 9,1–5.

388. dicséret