Az ígéret földjének átlépése előtt Isten hálás engedelmességre hívja népét (12–22). Isten mindig kíván tőlünk valamit. Úgy, hogy azt teljes szívvel és lélekkel, tökéletesen éljük és cselekedjük meg: féld az Istent, járj az ő útján, szeresd, szolgáld, tartsd meg parancsolatait, légy igazságos, segíts az árváknak és az özvegyeknek, a jövevényekről nem is beszélve, ragaszkodj mindenben az Úr nevéhez, őt dicsérd az istentiszteleten és egész életedben, ne csak a külsőségekben, hanem a szívedben is, mert az Úr ezt is látja (16). Mindezt azért várhatja el az Úr, mert ő sokkal többet tett népéért: minden nép közül ezt az erőtlen népet választotta ki magának (15), megszaporította őket, ígéretét beteljesítette, mindvégig szerette őket, méltatlanságuk ellenére sem tagadta meg népét (15; 22). A mozdulatban, amellyel Mózes indulatosan összetörte a Tízparancsolatot tartalmazó két kőtáblát, nem csak a nép bálványimádó engedetlensége miatti harag feszült, ott gerjedt az is: „Lehetetlent kérsz, Uram!” Teneked lehetséges, Urunk, nálunk lehetetlen! (Lk 18,27) Köszönjük, hogy ennyire szeretsz minket, de mi ezt nem tudjuk viszonozni! Vegyük végig a Tízparancsolatot, annak jelentésbeli gazdagságával együtt, és megalázkodik bennünk a lélek…

Mt 5,1–12

204. dicséret

Mózes ötödik könyve hosszú fejezetek óta hangsúlyozza Isten ama üzenetét: tartsuk meg maradéktalanul, teljes szívvel és élettel az ő parancsolatait. Ennek fontos része, hogy továbbadjuk az Úr Igéjét, szavait és tetteit gyermekeinknek. Nincs fontosabb manapság, mint a bizonyságtétel nyílt módja. Ha Isten népe megtartja az Úr parancsolatait, bemehetnek az ígéret földjére, erősekké teszi őket az Isten, így birtokba vehetik „jussukat”. Akkor az Isten esőt ad nekik, és szemeit rajtuk tartja (9–15; 22–25), féltő szeretettel. Ez a feltétel, ami az ember döntéséhez, cselekvéséhez köti az Isten cselekvését, igazán érdekes teológiailag. Isten világosan fogalmazott: ma eléd adtam az áldást és az átkot; ha engedelmesen viselkedsz, áldást nyersz, de ha elpártolsz tőlem, akkor kipusztítalak a föld színéről (26–32). Áldást akarsz, vagy átkot? Válassz, dönts! Mi azonban tudjuk: az ember döntését mindig megelőzi az Isten rólunk való döntése, hiszen Isten kegyelméből hozhatjuk meg a magunk áldott döntéseit. Isten pedig üdvösségesen döntött rólunk! Isten Jézus Krisztus által már bevitt bennünket arra az örök földre, amely minden itteni ígéret földjénél áldottabb.

Mt 5,13–16

282. dicséret

„Egy helyen mutass be áldozatot! Azon a helyen, amit kiválasztott az Úr!” (11) Mit jelent e parancs? Egy helyen adatik teljes élet, tiszta istentisztelet, építő kultúra, másokat nem terhelő, hanem ténylegesen megajándékozó áldozat. Kultusz és élet áldott egysége ott virágzik ki, ahol az Úr jelen van. Tehát az Ige szavaival élve nem sokféle látványos halmokon” adatik az élet teljessége (2–3), nem ott és úgy, ahogy azt mi jónak látjuk (8). Nem minden helyen fakad áldás (13). A , mindenütt, mindent, bármikor, bárkivel, bárhogyan" szabadsága valójában öngyilkosság. Az Úr féltő szeretettel ettől óv, amikor azt kiáltja nekünk: „Vigyázzunk!” (13) Egy helyen adatik az ember számára valóságos megoldás, megváltás. Az élő Isten közelében adatik az egyetlen hely, ahol rendeződik az életünk. Az Úr színe előtt – mint egyetlen, szent helyen – ehetünk, örülhetünk, házunk népével és minden szerzeményünkkel együtt, mert mindennek szabadon örülhetünk, amit az Úrtól kaptunk (4–7). Ez az egyetlen hely: Jézus Krisztus keresztje és üres sírja, Isten megváltó szeretetének helye.

Mt 5,17-26

283. dicséret

Mit kezdhet a ma embere az Ige kizárólagosságával, mely szerint egyetlen üdvözítő hely, személy, Krisztus adatott nekünk, ahol megoldást találhat az életünk? Tudom, sokféle ez a világ. A színskálában minden szín csakis a saját, Istentől kapott árnyalatát képviselheti. Ha az adott szín megtagadná önmagát, akkor lenne igazán szürke, egyforma a világ. A mai Igében arról van szó: a mennyei világ nem a sokféleségétől és a sokszínűségétől lesz sokkal jobb mindennél (Fil 1,23), ellenkezőleg, a mennyei világ attól lesz sokkal jobb mindennél, hogy végre megszűnik minden olyan sokféleség, ami itt gyötrelemmé lett számunkra. A sokszínűség az itteni nyomorúságos világ jellemzője, mert az egyik szín mindig a másik fölé akar kerekedni. A mennyei világ nem sokszínű. De ez nem azt jelenti, hogy szürke volna, hanem azt: egységes lesz a Jézus Krisztusban. Erre várunk, amikor az ő egyetlen helye, jelenléte, megváltó szeretete betölt mindent, ahol végre nyugtunk és örömünk lesz (12,10). Ott már nem lesznek áldozatok, szabályok (12,13–18), mert azok a szívünkbe íródnak.

Mt 5,27–32

285. dicséret

Az élő Isten tiszteletében nincsenek kompromisszumok. Akár egy hitelesnek tűnő próféta, akár a saját családod, akár a városod akarna rászedni „idegen isten” tiszteletére, akkor, ott döntéshelyzet van (6–9): vagy egyértelműen hitvallást teszünk az élő, egyetlen, teremtő és megtartó Isten mellett, vagy magunk veszünk el a mieinkkel együtt. „Ki kell irtani mindazokat, akik Isten megtagadására kísértenek bennünket!” – olvastuk a mai igeszakaszban (8–10). Ilyen radikális e területen Isten kijelentése. Itt nincsenek kompromisszumok: vagy hűséges ragaszkodás, vagy halál. Amit Isten Igéje itt kimond, az ténymegállapítás: az élő Isten tisztelete nélkül kiirtjuk mi egymást valamilyen formában. Hit nélkül a bűn, a betegség, a halál, a gonosz az úr. Hit nélkül ítélet alatt vagyunk. Az élő Isten mégis ragaszkodik hozzánk, nem engedett el bennünket. Istenünk egyszülött Fiát adta oda érettünk, hogy mi megmaradhassunk. Ez a határtalan szeretet azonban megtérésre vezeti Isten gyermekeit. Milyen a mi ragaszkodásunk Istenhez, egymáshoz, ügyeinkhez, sajátjainkhoz, másokhoz? Tudunk-e hűséggel ragaszkodni valamihez, valakihez úgy, hogy ebből a ragaszkodásból élet támad? Ezt is csak az Isten tudta szépen elintézni: ő úgy mutatta ki irántunk való örök hűségét, ragaszkodását, hogy abból szabadulás, feltámadás, élet, üdvösség fakadt.

Mt 5,33–42

72. zsoltár

Isten elvárja népétől, hogy különbözzön másoktól (1). Hiszen őket az Úr kiválasztotta, szövetséget kötött velük, forrón szereti, különösen megbecsüli. Tehát az ő népe életének tükröznie kell a szent Istent. Isten gyermekei nem önmaguktól különbek másoknál, hanem az ő kegyelme által. De e különbségnek láthatóvá kell lennie, mint ahogy Isten különbözik e világtól. A Biblia sehol nem veti meg a testet, hanem éppen a testünkben lesz láthatóvá az, ami a lelkünkben van. A test „igen jó” (1Móz 1,31). E fejezetben három területen is láthatóan különbözik Isten népe más népektől: egyrészt a pogány gyász tilalmában (1–2). A Biblia tilt mindenféle halottkultuszt. A hálás emlékezés csak bizonyos határig lehetséges. Tehát az ősök, az elődök imádata szigorúan tilos. Isten népe egy ideig nem kapott kijelentést, felhatalmazást arra, hogy a halál utáni élettel bármiképpen is foglalkozzon. Ezért ezt a kérdést, igen becsületesen, teljesen Isten hatáskörébe utalták. Ezért is volt már akkor tiltott minden halottkultusz, hogy ezt a kísértést megakadályozza. Mi már Jézus Krisztusban birtokolhatjuk, hit által, az örök életről szóló kinyilatkoztatást.

Mt 5,43–48

395. dicséret

Az elengedés hetedik esztendejében minden adósságot el kellett engedni Isten népe közösségén belül (1–2). A közöttük lakó jövevényekre is sok, őket védő rendelkezés vonatkozott. Az elengedést azonban az idegenekre nem lehetett alkalmazni (3). Először Isten népén belül legyen rend, engedelmesség, szociális igazság, ragyogjon fel a testvéri közösségben az Isten dicsősége (7), aztán következhetnek mások (3). Valóban: addig nem tudunk másokon segíteni, amíg a saját dolgainkat nem rendeztük (7–10), miközben a másik akkor várhat segítségre, ha valóban rászoruló. Az elengedés éve előremutat, arra a nagy elengedésre, amely Jézus Krisztusban mindenféle adósságra s minden népre vonatkozik. De ha mi irgalmat nyertünk, nem lehetünk irgalmatlanok a másikkal szemben (Mt 18,21–35). Nehéz kérdést is feszeget ez az ige. Lehet-e a vagyon Isten áldása? Hogyan élhetünk a vagyonunkkal az Isten dicsőségére? Tehetjük, hogy gazdagságunkban kölcsönt adunk másoknak? Uralkodhatunk-e így másokon, rajtunk pedig emberek nem tudnak uralkodni? Legalábbis a vagyon biztonságában ez így látszódhat (6). Jézus Krisztusban ez másként van! Isten valódi áldásának jele nem a vagyon. Főleg nem lehet az áldás jele, hogy Isten népeként mások felett uralkodjunk e világban. Isten népének, ha valóban hiteles, van „lelki hatalma”, ezt azonban szolgálatra kapta.

Mt 6, 1–8

480. dicséret