A magyar reformáció Mohács utáni időszakának vándorprédikátorai között az egyik legizgalmasabb Szegedi Kis István, akire idén májusban halálának 450. évfordulóján emlékezünk. A nevét sokan ismerik, azt azonban kevesebben tudják, hogy a kiváló vándorprédikátor-generációból ő volt az egyetlen, aki nemzetközi hírűvé vált, a műveit több ízben is kiadták, nem csupán magyar területeken. Rendkívül népszerű prédikátor. Egyik tanítványa, Skaricza Máté ráckevei prédikátor nemcsak az életrajzát írta meg, de az arcképét is elkészítette, így ő az egyetlen ebből a korszakból, akinek hiteles ábrázolását is ismerjük.

Dévai Bíró Mátyáshoz, Sztárai Mihályhoz vagy Huszár Gálhoz hasonlóan Szegedi Kis István általában rövid időt töltött egy-egy településen, azután továbbindult új közösségekbe. Intellektusa, logikus okfejtései és Melanchtonhoz hasonlítható közvetítői mentalitása révén sokszor meg tudott szólítani más felekezetűeket is. Elsődleges céljának a fiatalság nevelését tartotta, a lippai és gyulai iskolák elvégzése után Gyulán maradt iskolamesterként, és csak harmincévesen, 1535-ben ment a bécsi egyetemre. Két év tanulás után, 1537 tavaszán a krakkói egyetemre is beiratkozott, ahol hébert, görögöt és zenét tanult. Kivételes képességei már itt kiderülhettek, mert 1540-ben megbízták a latin írók magyarázásával.

Hazatérte után ő volt az első, aki a magyar iskolákban az addig elhanyagolt zene tanítását megkezdte, és maga is több éneket szerzett. Később Wittenbergbe utazott teológiát tanulni, ahonnan 1545-ben hazatérve egy évtizeden át tanítóként működött, ami egyáltalán nem volt jellemző abban a korszakban. Noha a reformátorok fontosnak tartották az iskolák működtetését, az iskolamesterség az egyetemre való kijutás előtti karrierállomás volt. Ehhez képest a szerény és alkatilag inkább „szobatudós” Szegedi éveken át tanítói állásokat vállalt. Először a csanádi iskola mestere lett, ahol a település lakói előtt is prédikált. A híre hamar eljuthatott Fráter György váradi püspök fülébe, aki megparancsolta az „eretnek” Szegedi elkergetését.

A szelíd és békés prédikátort nemcsak kifosztották, de össze is verték. A legnagyobb fájdalma mégis kétszáz könyvből álló könyvtárának az elvesztése volt. Évekkel később még egyszer átélte mindezt Békésben, amikor Losonczi István temesvári kapitány tisztje rabolta ki. Akkor is az újra összegyűjtött könyvtára elvesztését sajnálta leginkább. Tekintélye teológiai tudásából és az Isten iránti elkötelezettségéből fakadt, ami értelmiségi öntudattal párosult. Amellett, hogy elmélyült tudós volt, jó társasági ember lehetett, hiszen folyamatosan kapcsolatban állt a környék lelkészeivel, tanítóival, szívesen beszélgetett és töltött időt velük.

Az életéről számos legenda maradt fenn, ezek leghíresebbike két évig tartó török fogsága. Rabsága nagy részében sok kegyetlenséget el kellett szenvednie. Kiszabadítása is legendás, mert egy hívő asszony a halálos ágyán vette rá gazdag férjét a váltságdíj kifizetésére. 1563-as kiszabadulása után Szegedi Kis István Ráckevére költözött, ahol végre nyugalomban élhetett haláláig. Itt fejezte be teológiai műveit, amelyeket latinul írt. Ezek Bázelben jelentek meg halála után, az egyiket ötször is kiadták. Ilyen sikert egyetlen más magyar reformátor sem ért el.

1558-tól Kálvin úrvacsoratana felé fordult, és erről Méliusz Juhász Pétert is meggyőzte. A XVI. század folyamán sem teológiai, sem felekezeti értelemben nem voltak egyértelmű választóvonalak, éppen az 1560-as évek folyamán kezdődött meg a lutheri és a svájci irány elkülönülése. Szegedi Kis István életműve ezért egyformán fontos kincse az evangélikus és a református felekezeteknek.