A próféta újra együtt van a feleségével. Ezzel Isten szeretetéről beszél, amely megtörhetetlen. Vissza kell vásárolnia asszonyát. Az Ige egyértelműen Istenre akar mutatni: arra, hogy Isten súlyos árat fizetett értünk. „…nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén.” (1Pt 1,18–19). Amikor a próféta visszakapja asszonyát, lemond a testi érintkezésről. Azt szeretné, hogy tisztuljon kapcsolatuk. „Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben!” (1Kor 6,20) A tisztuláson túl megtiszteli az asszonyt: egy férfi végre emberszámba veszi. Nem kihasználja, hanem szereti. A keresztyén ember is így viselkedik felebarátjával a családban, munkahelyen, gyülekezetben. Hóseás nemcsak szavakban dicsőíti Istent, hanem egész életével. Azzal, amit tesz, és azzal is, amit nem tesz. A hívő ember nemcsak a jótetteivel fejezi ki hűségét Isten iránt, sokszor azzal is, hogy valamit nem mond ki vagy tesz meg. „Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek.” (Jak 1,12)

Róm 11,25–36.

24. zsoltár

Isten nem ringatja hazugságokban a népét. Nem hazudja nekik azt, hogy minden rendben van, amikor közelednek a katasztrófához először a vallásban, majd az erkölcs, a kultúra terén. Végül az egész országot eléri a veszedelem. Isten ismerete a mi országunkban is híján van. Sok felnőtt él úgy, hogy nem is hallott az örömhírről, a keresztyénség életmegtartó híréről. Panaszkodhatnánk emiatt, de ez inkább feladatra indít: van dolgunk a világban. Sok az aratnivaló. Az istentelen társadalomért a próféta elsősorban a papokat hibáztatja. Formalitássá vált a hit, és ennek ők a felelősei. Ez a bírálat mindnyájunkat érint. Kellő erővel mutatjuk-e be a mi hitünket azoknak, akik nem ismerik? Vajon elvisszük-e Isten üzenetét először a családunkba, munkahelyünkre? Elmondjuk-e a környezetünkben, hogy Isten eljegyzett a hit ajándékával? Nem elcsüggednünk kell, hanem szolgálatra indulnunk. Van dolgunk ott, ahová Isten helyezett minket. A sok hamis információ világában fontos, hogy a hívő emberek hirdessék az Úr szabadítását.

Róm 12,1–8.

164. dicséret

Történelmi erők pusztítanak Izráel környékén. Asszíria és Egyiptom, a két nagyhatalom között hánykolódik Izráel. Istentől már régen elszakadt, így a maga erejére támaszkodik. A nagy összecsapások idején sem talál vissza Istenhez. Különböző pogány vallási rítusokat, ünnepeket tart a nép. Nem valószínű, hogy ezt kizárólagosan teszik, inkább kiválogatják mindenből azt, ami tetszik. Ez a fajta vallásosság sok embert jellemez. Egy nyugati professzortól hallottam: azokat a részeket, amelyek zavarják a Bibliában, többször el szokta olvasni. Mert ami csak megsimogatja a lelkem, ott nincs baj. Ami nem tetszik, ami zavar, ott van még dolgom. Ott kell még jobban megértenem az Igét, ott van még dolgom az Isten- és önismeretben. Hóseás prófétai hangon fenyegeti meg az északi ország, Izráel politikai és vallási vezetőségét. A vallási hűtlenséget követi az erkölcstelenség. És a rosszban már olyan mélyre keveredtek, hogy alig tudnak kikászálódni. Tudja, mi vár a népre, ha nem tér meg. Sajnálatos, hogy a kimondott szó ereje nem hatol be a kemény szívekbe. Jó, ha mi figyelünk Isten szavára. Boldogok vagyunk, ha meghalljuk az üzenetet, a kemény szavakat úgy, mint a szabadulást hirdető ígéretet!

Róm 12,9–21.

234. dicséret

Igeszakaszunk első három verse az újszövetségi történések előképe. Isten megenyhül az ítéletes prófécia után, és már a reménységről beszél. A reménység az élet. Ezzel indít az igeszakasz: „Jöjjetek, térjünk meg az Úrhoz...” Az Istenhez való kapcsolódás alapja ez. Először Isten közelségébe kell menni: jöjjetek. A Bibliában rengetegszer hív Isten ezzel a szóval. Mert szükséges, hogy mi is megmozduljunk, elinduljunk felé. Meg kell térnünk, oda kell fordulnunk a Mindenható felé szívünkkel, lelkünkkel és elménkkel. Ezután értjük meg, milyen Isten az, aki megsebez, de be is gyógyít, aki életre kelt. Harmadnapra feltámadt Krisztus, ez hitünk alapja; ő az, aki minket is életre tud kelteni. A kiúttalanságban, depresszióban, a céltévesztett életben, a felszínes örömben, a közönyben és kiégésben: életet tud adni. A besavanyodott arcokra mosolyt csal, a kiüresedett vallásosságba életet lehel. Képes gyülekezetünkbe is életet hozni. Oda, ahol alig van, hozni, és serkenteni ott, ahol van lelki közösség. Vajon életünk melyik része halt el? Hová kell a feltámadott Krisztusnak életet hoznia? Hol van szükségünk Isten hűséges szeretetére, ölelésére?

Róm 13,1–7.

21. zsoltár

A próféta újra kemény szavakkal fordul a nép felé. Isten viszonya a népével pontosan olyan, mint a próféta kapcsolata parázna feleségével. Szereti, ezért nem akarja eltaszítani magától. De közben látja bűneit, éktelen romlottságát. Isten, amikor kiválaszt, nem csupán ridegen kezet fog velünk, hanem kimutatja szeretetét. Az előző részben még hívta a népet: , Jöjjetek, térjünk meg az Úrhoz..." (Hós 6,1) Most már csalódottan állapítja meg: ,...nem tértek meg Istenükhöz, az Úrhoz.." (10) Hóseás nemcsak prédikálja az Igét, hanem teljesen eggyé válik Isten üzenetével. Sorsa népe sorsa. Keserűen állapítja meg a prófécia: , Ahelyett, hogy szívből hozzám kiáltanának, csak jajgatnak fekvőhelyükön" Ahelyett, hogy gondjainkkal Istenhez fordulnánk, panaszkodunk. De a panaszkodásból még sosem építettek utakat, nem újult meg egyetlen templom sem, nem lett élet egyetlen közösségben sem. Ehelyett Isten arra hív, hogy kiáltsunk hozzá. Beszéljünk vele. Nem is akárhogy: szívből. Nem úgy, mint más ókori vallások tették, azaz formálisan. Az Istennel való kapcsolat jöjjön szívből, mert csak úgy van értelme. És akkor a panasz helyére a hálaadás lép. Boldog vagy, ha szívedből tudsz hálát adni Istenednek!

Róm 13.8-101.

119. dicséret

A vetés-aratás képe többször visszatér a Bibliában. „Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is.” (Gal 6,7) „Aki álnokságot vet, bajt arat…” (Péld 22,8) Mindegyiknek ugyanaz a mondanivalója: ahogyan éljük az életünket, amire alapozzuk a jövőnket, ami alapján gondolkozunk, az alapján lesz utána a jutalmunk is. Itt vagy majd az örökkévalóságban? A hóseási Ige az időjárás képét használja, és egyértelműen azt mondja: a bálványimádás, a tékozlás, a harácsolás még az e világi életünkben visszacsap. A szelet vető ember képe az értelmetlenség nagyszerű szimbóluma. Mulandó, elillanó dolgokkal foglalkozik. De ennek meglesz a böjtje: mert vihart aratnak. A szél előfutára a viharnak. Az Istent elhagyó társadalom, a bálványimádó nép viszonyulása, gondolkodása mind előkészítették azt, hogy Asszíria le fogja őket rohanni, és az északi ország lakóit kitelepíti. Az életmódnak vannak következményei. De benne van az öröm is: aki az életnek vet, életet is fog aratni. „Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet.” (Gal 6,7–8) Az északi ország pusztulása lehet figyelmeztetés is: vessünk a Léleknek! Vessünk az életnek a halál helyett! Vessünk a szeretetnek a gyűlölet helyett! Aki a Léleknek vet, azaz aki Isten Szentlelkének éli életét, örök életet fog aratni.

Róm 13,11–14.

161. dicséret

Ha rászólunk a gyerekeinkre egyszer, kétszer, háromszor (kinek meddig terjed a türelme), akkor mi lesz? Ha azután sem kezdenek el viselkedni, eszköztelenségünkben felemeljük a hangunkat. Hóseás azt látja, a nép nem érti, milyen szenvedés vár rájuk. Mulatnak és dőzsölnek tovább. A 7. versből kiderül, hogy Hóseást bolondnak tartják a hűtlenek. Ez változatlan: aki komolyan megéli a hitet, azt ma is sokan bolondnak nézik. Idejétmúltnak és idétlennek. A próféta nem kertel, és igazságot hirdet. De a nép nem ideges lesz tőle, hanem talán rosszabb: kineveti. Kényelmesebb a hűtlenségben élni. Könnyebbnek és boldogabbnak tűnik, de csak rövid távon az. Hóseás sorsa itt is összekötődik a népével, mikor azt mondja: „...szereted a paráznaság bérét...” Hitvesének vagy a pogányságra kacsintgató zsidóknak mondja? Mindkettőnek. Hiszen Hóseás megéli azt a hűtlenséget, amelyet Isten is megél a néppel kapcsolatban. A próféta eggyé válik népe sorsával. A durva körülmények indítsanak minket a kedvező megerősítés felé! A hűtlenség helyett válasszuk a hűséget: házasságunkban, hitünkben. A hűség viszont nem csupán tartózkodás, hanem aktív kifejezés. Tennem kell érte. „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” (Jel 2,10)

Róm 14,1–4.

257. dicséret