Mi vezette a hit felé?

Noha a szüleim megkereszteltettek, a vallásos nevelést nem tartották fontosnak, így sokáig nem is találkoztam ezekkel az ismeretekkel. Már gimnazista voltam, amikor a nagyszüleim hagyatékában találkoztam egy református énekeskönyvvel, és rácsodálkoztam a benne olvasottakra. „Az egyháznak a Jézus a fundamentuma” – nem értettem, de megragadott.

Sajnos nem volt, aki elmagyarázza a zsoltárok és dicséretek mondatainak jelentését. Vallásos témákkal kapcsolatos beszélgetésekre nem volt abban az időben lehetőség a családban, egyébként sem voltak a gyermekek olyan mértékben a középpontba állítva, mint napjainkban.

A tanulmányaiban jelen volt a vallás?

Nem volt jellemző. Büszkén vallottam ugyanakkor, hogy református vagyok, s azt éreztem, hogy ez a debreceniséghez tartozik. Azt is láttam egy idő után, hogy a reformátusság más, mint a katolicizmus. Világi iskolákba jártam, a 70-es évek közepén a Tóth Árpád Gimnáziumban érettségiztem. Mindeközben atletizáltam is, így utána a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola földrajz–testnevelés szakára felvételiztem, és a sorkatonai szolgálat letöltése után ott végeztem tanulmányaimat.

A munkája hogyan kapcsolódott a kialakuló hitéhez?

A hitem végig megvolt. Először Szolnokon tanítottam, majd visszatértem a szülővárosomba. Tizenhat évig dolgoztam a Lilla Téri Általános Iskolában, majd 1998-ban megbízást kaptam a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola vezetésére, és azóta itt vagyok. A gyakorlóiskola úgynevezett táblacserés intézmény. 1993-ban vette át a Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolát a református egyház, akkor lett egyházi az általános iskola is, amelynek élére olyan igazgatót kívántak, aki a református értékeket képviseli. Megszólítottak, hogy adjam be a pályázatom. Hárman jelentkeztünk a feladatra, végül engem választottak.

Mi vezette ezen az úton?

Az Isten nyitogatta előttem a kapukat. Kezdődött a nagyszüleim református énekeskönyvével. Majd sportolóként Budapestre jártam versenyekre, és amikor éppen nem volt megméretés, a Mátyás-templomban kötöttem ki, zenés áhítatokon. Volt bennem fogékonyság, de még nem jártam templomba. A fordulópontot a rendszerváltás hozta el. Először a fiam jelentette be, hogy szeretne megkeresztelkedni, ugyanis a nyolcvanas évek elején az ő megkeresztelése elmaradt. Így kerültünk közelebb a nagytemplomi gyülekezethez. Ezután jött a megtérés, amely van, akinél egy pillanat, van, akinél folyamat. Először a feleségem konfirmált, majd fél évvel később én is, azóta tagjai vagyunk az egyházközségnek. Elmondhatjuk, hogy a gyermekünkön keresztül szólított meg bennünket az Úr.

Hogyan lett a gyülekezet főgondnoka?

Hosszú út vezetett odáig. 2000-ben lettem presbiter, majd 2012-től 2017-ig az egyházközségi intézményi bizottság elnöke. 2018. január elsejével kezdődött el a főgondnoki szolgálatom. Elődöm, Virágh Pál életkorára való tekintettel nem vállalta már ezt a szolgálatot. Éreztem a gyülekezet bizalmát, ezért elfogadtam a jelölést, az egyházközségi közgyűlés pedig megválasztott.

Hogyan simul egymáshoz ez a két tevékenység, az igazgatóság és a főgondnoki szolgálat?

Megtiszteltetés a város legnépesebb általános iskoláját vezetni, és hogy egy ilyen patinás, nagy múltú gyülekezetnek lehetek tisztségviselője. Mindez szolgálat, amelynek a lehetőségét elődeink teremtették meg. Szoros a kapcsolat az iskola és az egyházközség között, mert bár a mi intézményünk fenntartója a Tiszántúli Református Egyházkerület, ami kevésbé jellemző – általában gyülekezetek tartják fenn az oktatási intézményeket –, a földrajzi közelség okán kézenfekvő az együttműködés a nagytemplomi közösséggel. Több mint ezer diákunk van, ezért a Nagytemplomban tartjuk ünnepi istentiszteleteinket, és itt konfirmál tanulóink egy része is. Érezhető a mindennapokban az áldás és az, hogy valódi harmónia vesz körül bennünket.