, ... Sarkadi-Nagy Pál egykor arra biztatta a teológusokat, hogy mindenkinek legyen veteményeskertje vagy legalább néhány cserép virágja, amikor lelkész lesz, hogy növekedést lásson, hogy el ne keseredjen, mert a gyülekezetben nem mindig lát majd ilyen változást és eredményt. Pesszimizmus, korábbi lelkipásztori tapasztalatai mondatták ezt vele vagy a realitás? Már nem tudjuk tőle megkérdezni. De igaz, mindenkinek szüksége van olyan tevékenységre, kikapcsolódásra, amely a vitalitásra, minőségi növekedésre, gyümölcstermésre mutat. Mert ha nem küzdünk a keserűség ellen, meggyökerezik, és az növekszik föl, kárt okozva bennünk és a környezetünkben (ld. Zsid 12,15). Legyenek olvasmányaink, regény, vers, olyan filmélmény, amelyben győz a hit, a jóság és a szeretet.

Hemingway Akiért a harang szól című híres regénye idézettel kezdődik a már nagybeteg, angol költő teológustól, aki 1624-ben írta: „Senki sem különálló sziget, minden ember a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, hiszen egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól” (John Donne). Minden halál a mi halálunk is.

A református egység napja ugyancsak azt hangsúlyozza minden évben, hogy nem vagyunk egyedül. Kontextust ad ez az ünnep egyéni sorsunk és életvezetésünk fontosságának. Érzékeljük-e, látjuk-e, hogy nem az a valóság, amit individuális léptékben mérünk, mert része vagyunk kisebb és nagyobb közösségeknek és végül is az egész emberiségnek? Ez a látás nem kevesebb felelősséget ad, inkább nagyobbat. A magába zárt, önmagába fordult és torzult egyén magányos sóhaja zsákutcába vezet: mit számít az én egyéni életem és cselekedeteim a nagy egészhez képest? Számít.

A gyülekezet tagjai és pásztora is egy közösséget alkotnak. Egymásra vannak utalva. Szemébe néznek-e kölcsönösen egymásnak, hogy olvassanak belőle? Nem kínos kutakodással, csak érdeklődő szeretettel. Észreveszik-e a gyötrő szomorúságot, a segítségkérést? Vagy megijednek attól, és magára hagyják, attól félve, hogy elrejtett, saját be nem gyógyult sebeikre emlékeztetnek, fölszaggatva azokat. Menjen máshoz, keressen orvost, pszichológust, papot. Az irgalmas samaritánusnak is lehettek volna érvei, ha már a pap meg a lévita is elkerülte a bajbajutottat, talán tudtak valamit.

Tanuljuk a józan egyensúlyt a munka, felelősség és a kikapcsolódás, feltöltődés között.