... érzése nagy próbatétel. Szívesebben érezzük magunkat tehetségesnek, tettre késznek, mint tehetetlennek. Ha tudnánk valami okosat mondani, az könnyítene. De nem. Ha odaállunk valaki mellé, aki kétségbe van esve, válságba, krízisbe jutott, akkor fel kell készülni arra, hogy nincs mit tenni, nincs mit mondani, csak ott lenni vele. Odaszánjuk magunkat és az időnket. Jelen vagyunk. Amikor a szenvedés olyan súlyos sebet okozott valakiben, hogy csak sír, amikor a betegsége olyan nagy fájdalommal jár, hogy nincs enyhítő gyógyszer, amikor haldokló mellett virrasztunk, akkor csak ülünk némán, tehetetlenül. Imádkozunk, csöndesen énekelgetünk. Mit kérjünk Istentől? Enyhítse a fájdalmát, gyógyítsa meg, vagy vegye magához minél gyorsabban.

Egyszerűen hangzik: „sírjatok a sírókkal! (Róm 12,15) Együtt sírni mégsem olyan magától értetődő. Szeretnénk gyors vigasztalást adni, bátorító Igét, ami azonnal hat. Mondjuk is, talán ismeri, tudja is, ismételgeti, de nem ad enyhülést. Nem varázsige vagy gyorsan oldódó tabletta. Idő kell hozzá, amíg dolgozik benne. Előbb engedni kell a sírásnak, jajnak, nyöszörgésnek, csak később lesz nyitott a vigasztaló szőra. Addig marad a zavar, a tétlenség, együttérzés tanácsok nélkül.

Ha segítő helyzetben vagyok, elbizonytalanodhatok, ezt az állapotot meg kell tanulni elviselni, tapasztalni. Benne lenni, szembenézni vele, engedni magamnak, hogy átérezzem, nem elfutni olcsó kifogásokkal, vagy sablonos mondatokkal kimenekülni a helyzetből. Hagyni a panaszkodást, részvéttel meghallgatni, nem tanácsot osztogatni, részt venni a másik fájdalmában. A részvét erő. Nem az, amikor elmotyogjuk gépiesen: részvétem. Nem tudok mást adni, csak azt, hogy ott vagyok mellette, sokszor csak csöndben. Jelezni, hogy értem és érzem, milyen nehéz neki. Ez végtelen hosszúnak tűnik, türelem kell hozzá. Aki nem bírja, aki siet, túl korán leönti a szenvedőt a felszólítással: bírd ki, majd könnyebb lesz! Higgy, imádkozz, Isten megsegít! Nyomorult vigasztalók vagyunk.

A megértés és együttérzés nem sajnálkozás, hanem tudatos munka: energiát fektetek abba, hogy átéljem azt a helyzetet, amelyben a másik van.

Megengedem magamnak, hogy rosszul érezzem magam tőle, onnan lássam a dolgokat, ahonnan ő nézi. Gondolhatom azt, hogy nem józanul méri fel a helyzetet, túloz is, mégis megértem. Nem kell igazat adni, egyetérteni vele, csak megérteni. A hatékony segítség az, hogy érzi, bajban van, de nincs egyedül. Van embere. Azután következhet az , aranyalma ezüsttányéron!"