Sok kétségbeejtő hírt lehet olvasni. „Mivé lesz a világ? Hát erre a világra szüljek?” – hangzanak a félelemmel átitatott kérdések. Sokszor tűnik úgy, hogy a jövő nem biztató. Vannak kemény hírek, kétségbeejtő előrejelzések. De én mindezekkel nem gondolok: mert van reményem, amit látok. Ez pedig a mennyben lévő Krisztus. A történelem Ura. Nem azt jelenti, hogy többet nem foglalkozom a világgal, vagy nem figyelek rá, hanem azt: nekünk óriási reményünk van. A holnap lehet bizonytalan, de a jövő biztos: Jézus Krisztus. Ezt a reményteljes jövőt akkor látjuk meg, ha engedjük, hogy Krisztus megvilágosítsa lelki szemeinket. Azaz megtanít túllátni a holnapon, érzékelni azt is, ami örömteli, ami reményt ad. A remény hívőszó. A legnagyobb erőt a remény adja. Moltmann szerint „annyi energia van a világban, amennyi remény”. A reményt sokszor összekeverjük a vágyainkkal. A hívő nem a vágyainak él, hanem a reményének. A reménnyel telt ember nem csavargója életének. Nem hányja-veti a sors, hanem Isten kezében van. Vándor, de nem csavargó. Vándor, akit hazavárnak: Krisztus kezébe.

Józs 2.

94. zsoltár

Egy ember fel akarta adni életét, félt tőle, bezárt ajtó volt a jövője. Megtért, azóta más szemmel látja a világot. Életet kapott, kinyílt ajtót. Reményt és életet. Egy gyülekezeti tagnak kedélyjavítókat kellett szednie. A gyülekezeti napon megfeledkezett róla, mert olyan öröm volt a szívében. Krisztus persze nem gyógyít meg ennyire egyszerűen mindenből, de bőven vannak hasonló példák a hívők körében. Egy céltalan fiatal megtalálta élete küldetését. Egy másik elfogadta szüleit olyannak, amilyenek. Ezáltal felszabadult a harag alól. A jövőjére kezdett el figyelni. Mert Krisztus életet adott neki. Sok „halott ügy” támad fel, sok kibogozhatatlan szál oldódik fel. Az igeszakasz drasztikusan halottnak mondja az embert, ha nem Isten, hanem a bűnei határozzák meg. Élőnek mondja viszont azt, aki Krisztussal éli életét. „Életre keltett Krisztussal együtt! – itt szorosabb kapcsolatról van szó felszínes imádkozásnál: Krisztussal megjárni a mélységet és magasságot, átélni a bűneink alóli megváltást és az életre feltámadást. Ez gyönyörű állapota a hitnek. Amikor már nemcsak egyre közelebb kerülök Krisztushoz, hanem egyre inkább eggyé leszek az ő életével.

Józs 3.

114. zsoltár

Vonaton ülök, ukrajnai menekültek vannak a járművön. Egy kedves család. A többi utas, határőr, jegykezelő hatalmas empátiával áll hozzájuk. Hogy minél kevésbé érezzék idegennek magukat. A jövevények nagy áramlásában különösen aktuális ez az Ige és örömhírt hozó. Sokan a magyarságon belül is mennyit költöztek, vándoroltak, gyülekezetet kellett váltaniuk. E költözésekben is megélhettük, milyen nagy öröm és felszabadító érzés, ha befogadnak minket. Van, aki saját környezetében is idegenként éli életét: eltér erkölcsben, kinézik és kiközösítik. Mint az üldözött, aki „nem lelé honját a hazában”. Akármennyire távol élünk is „otthonunktól”, idegenben vagyunk, kirekesztve élünk, mégis mindig otthon lehetünk Krisztusban. Aki Isten népéhez tartozik – márpedig a Krisztus megváltását elfogadó emberek odatartoznak –, az egy kicsit mindig idegenben érzi magát, és közben mégis mindenhol tud otthon lenni. Csodálatos, mikor az egyházban megélhetjük az otthont! Amikor megtapasztaljuk Krisztusban, hogy otthon vagyunk. Többé nem vagyunk jöttmentek, hanem polgárai a mennyországnak. Ahogy egy őskeresztyén levél mondja: „Idegenben is otthon vannak, de minden haza idegen számukra… A földön időznek, de a mennyben van polgárságuk.” Boldog, aki Istennél otthonra talál!

Józs 4.

85. zsoltár

Csűrös András

Önismeret, önelfogadás, önbizalom: sokszor használt szavak manapság. Mindegyik kifejezés arra hív: legyünk tisztában magunkkal. Mindig csodálom, hogy Pál apostol mennyire jó alapokon állt. Nagy fordulat volt az életében. A múltjában volt, amivel nem lehetett dicsekedni keresztyén testvérei előtt! Mégsem gyötrődve nézett önmagára, helyzetére vagy a szolgálatára. Mindennek alapja, hogy tisztában volt önmagával és az ajándékával az Úrban! Ki ő? Kik vagyunk mi, Jézus Krisztus megváltott gyermekei? Először is szentek. Megszenteltek. Nem a magunk hibátlan cselekedetei által, hanem a Jézus Krisztusban való hit által. Jézus Krisztus váltsághalála által szabadíttattunk meg mindabból, ami szentségtelenné tesz bennünket. Másrészt alázatosak, legkisebbek. Hiszen tudjuk, nem magunknak köszönhetünk mindent, hanem az Urunknak. És nemcsak az új élet, hanem a jövő is az ő kegyelméből adatik. De engem az Úr a legnagyobb szolgálatra, feladatra méltat. A legfontosabb küldetésben állhatok! Ismerhetem a Krisztus mérhetetlen gazdagságát, és hirdethetem. Nincs ennél nagyobb a világon! Ez a legfontosabb méltatás és értékelés!

Józs 5.

378. dicséret

Csodálatos távlatok nyílnak meg a keresztyén ember előtt! Lehet, hogy már gyermekkorunktól hallunk az Úrról, de még mindig csak a töredékét látjuk vagy ismerjük! Lehet, hogy úgy érzed, ez a világ beszűkül a számodra? Valami egyre nehezebb benne? Azonban a hívő élete el van rejtve Krisztusban! Benne, általa végtelen távlatok vannak! Mennyire vágyik az ember a szeretetre! Éhezzük, kolduljuk családtagjainktól, barátoktól és a munkahelyen. Sokszor hiányzik valami. Sír a szívünk. Nem az emberek szeretetében tud meggyógyulni a szeretethiányunk, hanem Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetében. Ez a szeretet több, mint amit mi elképzelnénk, és amit eddig bárkitől megismertünk! Jézus Krisztus irántunk való szeretete befogadó, megszentelő, adakozó, megmentő, ajándékozó. Ezért olyan fontos mind mélyebben magunkat előtte megnyitni, megérteni. Végül a magunk emberi keretei között mennyire örülünk, ha eljutunk egy-egy felismerésre, és összeáll a mozaik egy része. De a Szentháromság Isten megismerése által mindent átfogó teljességre juthatunk! Végtelen lehetőségeink vannak.

Józs 6.

68. zsoltár

A levele első három fejezetében Pál megalapozta, elmélyítette, kik vagyunk Jézus Krisztus által. Most az a három fejezet következik, amelyben arról szól, mit cselekedjünk. Nem magunktól tudunk mások lenni. Egyedül a Krisztusban kapott új élet és a Szentlélek gyümölcse ez. Először az egységről szól. A fogoly Pál nagyon fontosnak tartja az „egy hit, egy keresztség, egy közösség” ajándékát. El van zárva szinte mindenkitől, és a testvérek hiányában elengedhetetlennek tartja, hogy összekapcsolódva, együtt éljünk és szolgáljunk Isten dicsőségére. Maga is hányszor tapasztalta ennek az áldását! Mindig munkatársak sorával dolgozott együtt. Pedig mennyire különböztek sokszor, és voltak is konfliktusaik ebből. Mégis ez a tanítás, látás motiválta Pált: az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk a szeretetben! Ha mindannyian Krisztushoz igazodunk, és ő tud formálni, vezetni minket, akkor egymáshoz is közeledni fogunk. Ezt a levelet sokféle pogány származású ember olvasta már a kezdetekben. Mennyire más gyökerekkel indultak! Azonban Krisztusban új teremtés gyermekei lettek, akiket ő tud és akar egy test tagjaivá tenni.

Józs 7.

14. zsoltár

Kérdeztek már bennünket is: te miért tudsz ilyen lenni? Mi az a más, amit látunk benned? Jézus Krisztus testben már nincs jelen a földön. Mi vagyunk a teste most. Az a küldetésünk, hogy általunk eljusson az emberekhez. Mi lehetünk a keze, lába, szája, akikben az emberekhez közel kerül. Ezért nem mindegy, mi jön ki a számon. Ne az indulataim, a megszokás, a világban tanult mondatok befolyásoljanak, hanem a bennem élő Jézus Krisztus vezessen a beszédemben is! Mindennek titka lehet, hogy mielőtt mondok valamit, megkérdezzem az Urat. Felfohászkodjam: el kell ezt mondanom? Jó, ha most így kifakadok? Építő, ha most kifejtem a véleményem? Kell ezzel az indulattal megszólalnom? Ha az ember felteszi a kérdéseket, már tisztul a kép. Ha még tud várni is Isten Lelke vezetésére, sok áldott megtapasztalása lesz. Vagy minden szavunkat megmérni ezen a rostán: ez bántó, bomlasztó? Másoknak, főleg a közösségnek, az „egy testnek” ez mit okoz? Építi az egységet vagy rombolja? Vajon kimondanám akkor is, ha bárki meghallhatná? Legyünk áldásmondók!

Józs 8.

394. dicséret

Somogyiné Ficsor Krisztina