Ravasz László: Hit és nemzet (részlet)

Református Élet, III. évfolyam, 3. szám, 1936. január 18.

A nemzeti eszme és református keresztyén hitünk Istennek olyan ajándékai, életünknek olyan eleve elrendelt tényezői, amelyek nemhogy gyengítenék egymást, hanem egyik a másikat átsugározza és tartalommal tölti be. A mi magyarságunknak végső forrásai, misztikus gyökerei, hitvallásunknak, Istennel való titokzatos összefüggésünknek a legelrejtettebb mélységeiből fakadnak. Nálunk a nemzeti érzés a vallásos érzésnek a gyermeke, a megáldottja. Mert tegyük csak fel azt a kérdést, hogy miért vagyok én magyar? Vajjon üzletből, azért, mert ma magyarnak lenni a legjobb üzlet? Üzletből ma magyarrá nem lesz senki, s aki valaha üzletből lett magyarrá, soha magyarrá nem vált. Véletlenül vagyok én magyar? Azért, mert beleszülettem e fajtába és ennek a következményeit fogcsikorgatva hordozom és amikor lehet, megugrom, ha pedig van férfiasság bennem, kitartok? Szomorú felfogás volna. Miért vagyok magyar? Mert Isten eleve elrendelése így döntött felőlem, mert kiválasztott engem a magyarságra. S ha egyszer valami kiválasztás: akkor egyszersmind misszió is, feladat is.

A nemzethez való hozzátartozás tulajdonképpen egy erkölcsi dolog, nem hatalmi kérdés, nem jogi kérdés. Két vitatkozó ember közül nem az a magyarabb, aki nagyobbat kiált, vagy több sujtás van rajta, vagy zengőbb frázisokat mond. Az a magyarabb, aki jobban tud tűrni, várni, szeretni, dolgozni, meghalni, egyszóval hinni. A magyarság mindenestől fogva erkölcsi és szellemi érték. Ez a substanciája, ez a lényege, amelynek a formája, a kerete az az ethnográfiai, nyelvi, történeti adottság, amit magyarnak nevezünk. A lényeg, az existencia, az csupa erkölcs és csupa misztikum. A forma a történelem, az ethnográfia, a hungarologia, mindaz, amiben benne van a magyarság.

Az egész magyar létnek a legfelsőbb döntő kérdése, a nemzeti létcélnak a kérdése a hit világosságánál jelentkezik tisztán. Senki erre feleletet nem tud adni, csak az, aki az Isten trónjától jön.