Nagytata, édesapa, nagybácsi, testvérek. Mind lelkipásztorok. Egyértelmű volt, hogy ön is a teológiára iratkozik be?

Egyáltalán nem. Kívülálló számára talán úgy tűnhet, hogy mi sem volt egyszerűbb, mint azon az ösvényen elindulni, amelyet oly sokan előttem már kitapostak. De azért úgy éltem meg, hogy olyan döntés volt, amelyért megharcoltam. Akkor úgy született meg bennem, hogy más utak bezárultak előttem, és kerestem a helyem. Megnyugvás számomra, hogy ez nemcsak az én döntésem, hanem Isten áldása is rajta van azon, bár csak később, a szolgálat során éreztem.

Mégsem lett „rendes lelkipásztor”, hiszen a teológia ifjúsági lelkészeként szolgál. Milyen munkát végez?

Valóban különleges szolgálat az, amelyet Isten segedelméből végezhetek. Épp nemrég vettem részt egy olyan találkozón, ahol a református teológiák lelkészeivel találkoztunk és beszélgettünk a munkánkról, szolgálatunkról. Évek óta próbálkozunk azzal, hogy e szolgálatot felépítsük, kiépítsük a kereteket, azokat tartalommal töltsük meg.

Jóllehet lelki nevelők vagyunk, de ezt nem a hétköznapi élettől elszakítva értelmezzük, hanem a diákélet, a szolgálat minden területén igyekszünk jelen lenni. Nem tolakodva, de segítségre készen. Egyes diákok tudnak élni e lehetőséggel, másokat meg kell szólítani, és néha megtörténik, hogy akkor sem sikerül párbeszédet folytatni. A diákok között végzett szolgálatomra így tekintek: ott lenni, ahol szükség van rám, meglátni a változó feladatokat egy változó világban, változó fiatalok között, tartani velük a lépést, segíteni abban, hogy a szolgálatban tudjuk hirdetni azt, aki tegnap és ma és mindörökké ugyanaz.

Pasztorálpszichológusként, családterapeutaként és mediátorként is ismerik. Mennyire segíti a munkáját mindez?

Mindent, amibe belefogtam, annak a reményében tettem, hogy a képzést elvégezve, a módszert elsajátítva, a tudást megszerezve jobban, szakértőbben tudjam végezni a munkámat a diákok között. A tanulmányaim során rájöttem: akkor a leghatékonyabb a szolgálatom, ha hiteles és őszinte vagyok, ha megtalálom a saját hangomat, és ha azt, amit tanultam, beépítem a saját életembe. Feleségemmel kölcsönösen támogatjuk egymást a különböző képzések elvégzésében, próbálunk fittek maradni szellemileg, lelkileg, testileg egyaránt. Örülök, hogy sikerült egy egyéni módszert is kidolgozni, amelyet a beszélgetéseim során sakkterápia néven alkalmazok.

Szokta emlegetni a csoportterápiát. Mi a lényege, miben lehet felhasználni?

Olyan csoportterápiában képeztem magam, ahol ez a módszer segít a traumán átesett, veszteségeket megtapasztalt embereknek. A csoportterápia segít belátni azt, hogy az ember nincs egyedül a problémáival, a csoporttagok pedig egymást segítve haladnak a gyógyulás útján. Számomra azért is szimpatikus e módszer, mert a hívő keresztyén életre is elsősorban közösségi életként tekintek. Fontos az Istennel való személyes kapcsolat, de a hitemet elsősorban közösségben tudom megélni, más emberekkel való együttlétben, együtt gondolkodásban és közös munkában.

Nemrég átfogó munkába vágott bele. Miről van szó?

A hivatás és életpálya kapcsolatának a kérdését vizsgálom az erdélyi református lelkészek körében. Huszonhat éve szolgálok lelkipásztorként, sok lelkészt diákkora óta ismerek, próbálom nyomon követni mindenkinek az életpályáját, családi életének alakulását, a szolgálatban való forgolódását. Foglalkoztat az a kérdés, miért van az, hogy életünk különböző eseményei, törvényszerűen bekövetkező krízisei, változásai némelyeket megerősítenek hitükben, hivatásukban, másokat meg elbizonytalanítanak, vagy éppenséggel a pálya elhagyására késztetnek. Az elképzelésem az, hogy amennyiben le tudjuk írni e folyamatokat, ha jobban megértjük azokat a kérdéseket, amelyek felszínre kerülnek egy-egy ilyen élethelyzetben, a hivatásgondozást is hatékonyabban tudnánk végezni.