Az Ige mellett

VI. 19. VASÁRNAP

(9) „Aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az ő magja van benne…” (1Jn 3,1–12)

János apostol eddig hosszan írt a levelében arról, hogy mennyi ajándékunk van az Úrtól. Mi, Krisztusban hívők milyen hatalmas kincseket kaptunk! Mi következik mindebből? Annyi a dolgunk, hogy elfogadjuk? Milyen sokan utasítják vissza Isten kegyelmét! Még többre hív minket Urunk! Legyen az a következmény, hogy egyre tudatosabb döntéssel, engedelmességgel az igazság útján akarunk járni. Mert azzal, hogy megszabadított bennünket, az a célja, hogy megtisztíthasson. Vagy az igazság, vagy a bűn útján járunk. Nem az a kérdés, hogy az ördög megkísért-e bennünket. Vonz a világ útjára sokszor testünk csábításai vagy a környezetünk hatása által. Azonban az a kérdés: hagyjuk-e, vagy megmérjük-e azt a vonzást Krisztussal közösségben? Ha valamire rámutat Jézus a számunkra, engedünk-e neki? Az a kérdés, akarom-e akkor is követni Uramat, ha ezzel máshogy élek, mint a környezetem. Amikor elvet az ember egy magot, tudja, mit vetett és mi kel ki belőle. A tavasszal elvetett dáliahagymából nem kaktusz kel ki. A Krisztusban kapott új életből nem kelhet ki a gonoszság. Teremjetek krisztusi gyümölcsöket!

Józs 22,1–8.

81. zsoltár


VI. 20. HÉTFŐ

(14) „Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket…” (1Jn 3,13–17)

A tegnapi Igében olvashattunk arról, hogy keresztyén embernek lenni nemcsak annyit jelent, hogy elfogadom, amivel megajándékoz Isten, hanem hogy én is odaszánom magam a neki engedelmes életre! A krisztusi ember ismertetőjele a szeretet. „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (Jn 13,35) A világban is használják a szeretet szavát, de csak emberi módokon. Szeretem azt, aki engem is szeret. Szeretem, amíg nem tesz nekem rosszat. Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten – tartja a közmondás. Teljesen más az a szeretet, amelyről itt szó van. Jézus akkor szeretett minket, amikor mi ellenségei voltunk. Krisztus adott először, hogy mi arra válaszolhassunk. És még a válaszban is segítségünkre van. A Szentháromság Isten mindent odaadott, hogy felépüljön a híd Isten és ember, ember és ember között. Ezért mehettünk mi is át a halálból az életbe, és mentő szeretettel lehet fordulni a sokszor taszító állapotú felebarátaink felé. Mi olyan sokat kaptunk Urunktól, hogy a tartozásunkat soha nem adhatjuk meg neki, de a mellettünk élők részére törleszthetjük. Adhatjuk a lelki odafordulásunkat és az anyagi segítségünket is. Hiszen kitől kaptuk, ha több van nekünk?

Józs 22,9–34.

141. zsoltár


VI. 21. KEDD

(20) „hogy bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud.” (1Jn 3,18–24)

Nagy kérdés: akarunk-e tanulni a mi Urunktól igazán szeretni? Vagy úgy gondoljuk, hogy tudjuk, hiszen szeretünk. Aztán kapunk a szívünkben apró jelzéseket. Talán én mondtam rosszul? Talán én tettem rosszul? Talán az én hatásomra szomorú most a másik ember arca? Mi történhet ezután? Elnyomom ezt az a halk és szelíd hangot. Különben is annyi zaj van körülöttem, amely sokkal erősebb! Vagy hallgatok rá, és imádságban Isten elé viszem. Uram, hogyan látod? Jogosan jelez a szívem, vagy hamis önvád szól bennem? Ha Urunk akar figyelmeztetni, nevelni, akkor olyan csodálatos átélni, hogy ő nem elítél, hanem megújít. Az ő kegyelme, szeretete, szabadítása nagyobb a mi szívünknél, bűneinknél, indulatainknál. Ő ad új szívet, új utakat nekünk, ha kérjük. Megújít a szeretetével. Jobban ismer bennünket, mint mi magunk! Jézus Krisztus halála által legyőzte a bennünk uralkodó bűnt, haragot, szeretetlenséget. Nélküle csak odáig jutunk el, hogy beszélünk a szeretetről. Vele a cselekedeteink és a szavaink is erről tesznek bizonyságot. A Szentlélek munkája által nem válogat a szeretetem. Vele tudok akkor is jót adni, ha nem azt kaptam.

Józs 23.

240. dicséret


VI. 22. SZERDA

(1) „Szeretteim, … vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba.” (1Jn 4,1–6)

Ma már az emberek többsége megvizsgálja, mennyire egészséges, amit eszik. Meggondolja, hogyan élhet tudatosan és tarthatja karban a testét, mi a jó óvodai, iskolai program a gyermekei számára. Ugyanígy legyünk tudatosak a különböző tanításokkal kapcsolatban. Hatalmas a kínálat a könyvesboltokban, interneten elérhető előadásokban. Vizsgáljuk meg, mielőtt rááldozzuk a drága időnket és befolyása alá kerülünk! A mi Urunk személy. Atya, Fiú, Szentlélek. Személyes Szentlélek. Aki személyes kapcsolatban tud és akar lenni velünk. Nem személytelen erő tehát. Annyi tanítás indul ki ebből, hogy a világban egy személytelen erő munkálkodik! Nem tudjuk, ki az, bárhogy nevezhetjük. A mi Urunk mindig bemutatkozik, megnevezi magát. A legnagyobb név pedig, aki által közel jött hozzánk: Jézus Krisztus. Aki őt Urának vallja, követi, azt a Szentlélek tanítja a helyes útra. Különben pedig tele van a világunk magukat istenítő utakkal és tanításokkal, melyek Krisztus nélkül és helyett megváltást akarnak kínálni, megoldásokat adni. Azonban Krisztusnál nincs nagyobb, és Jézus elég. Az Atyának a legtöbb volt, ezért mondta: , Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm! (Mt 3,17)

Józs 24, 7- 158.

100. zsoltár


VI. 23. CSÜTÖRTÖK

(7) „…a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született…” (1Jn 4,7–21)

János visszatér a legfontosabb témához, amelyről felismerik Krisztus tanítványait. Ha jól megfigyeljük, kedvence. Azonban ebben a szakaszban nem csak a szeretetről van hangsúlyosan szó, szerintem az egész Bibliában itt olvassuk a legtöbbször: Isten a Szeretet. A nagybetűs szeretet forrása. A valódi szeretet bemutatása. Milyen csodálatos, hogy bennünk, közöttünk végzi bemutató tanítását a Szentháromság Isten a szeretetről! Mi vagyunk szeretetének élvezői. Nem tudunk magunkból többet kihozni vagy a magunk lehetőségein túllépni, csak ha egyre mélyebben megismerjük Atyánkat, aki Lelke által megújít, betölt a szeretetével. Urunk nemcsak beszél a szeretetről, hanem kinyilvánítja. Kifejezi. Ad, ajándékoz nekünk. Mégpedig a legnagyobbat, az egyszülött Fiát! Olyan ajándékot ad benne, amelyre éppen szükségünk van. Mert Urunk ismer minket, és úgy szeret. Éppen abban segít, amiben a szükségünk van. Nemcsak Jézus Krisztust adja oda nekünk és értünk, hanem a Lelkét is. A lehető legközelebb akar lenni hozzánk, minket önmagával betölteni. Ismerjük és hisszük mindezt?

Józs 24,16–33.

65. zsoltár


VI. 24. PÉNTEK

(3) „Mert az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk, az ő parancsolatai pedig nem nehezek.” (1Jn 5,1–5)

Ma az emberek többsége, amikor elgondolkozik rajta, hogy valamit megtegyen, az érzései szerint dönt. Nekem mi a jó. Mire vágyom, mit szeretnék. Sokszor az sem fontos, hogy azzal másoknak, a mellettem élőknek mit okozok. Az érzelmi hullámverések miatt nagy viharok lehetnek életünk tengerén. Világítótorony, amelyhez lehet igazodni, vagy bója, amelyhez ki lehet kötni a hajót, ennek látom az Isten parancsolatait. Főleg életünk viharaiban, a mindennapok hajózásában egyik parttól a másikig, és életünk érzelmi hullámveréseiben. Van biztos pont. Ezt Urunk határozta meg, és már a világ teremtése óta kiállta a próbákat. Isten parancsolatai. Naponta lehet döntést hozni, hogy ehhez igazodom. Azonban nekem olyan lehetetlen! – állapítjuk meg néha. Igen, egyedül nekünk az. Azonban Isten nem teljesítménytúrára hív minket. Egyedül Jézus Krisztus tudta tökéletesen, teljesen betölteni a törvényt. Ha Krisztusban van az életem, és ő énbennem, akkor Lelke által lehetséges lesz a lehetetlen. Ha az édesapa felemeli a kisgyermekkel a csomagot, akkor az nem nehéz a számára. Uram, tölts be önmagaddal engem!

Ezsd 1.

89. zsoltár


VI. 25. SZOMBAT

(7) „Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek…” (1Jn 5,6–12)

A tegnapi szakaszban arról ír János, hogy tartsuk meg az Úr parancsolatait, itt pedig Jézus Krisztusra irányítja a figyelmünket. Mennyire figyelt Urunk a földi élete során az Atyának minden rendelkezésére! A mózesi törvény szerint (5Móz 17,6) két vagy három tanú vallomása volt elfogadható. Íme, három különleges pecsét is van Isten Fia szolgálatán. A 7. vers későbbi kéziratokban hosszabb: „Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a mennyben: az Atya, az Ige, a Szentlélek, és az a három egy, és hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a földön: a Lélek, a víz és a vér, és e három egy.” Csodálatos elemezni, hogy az evangéliumi történetekben hányszor ott van a három tanú pecsétje! A vízről Jézus megkeresztelkedése jut eszünkbe. Ott az Atya, Keresztelő János és a Lélek tanúságtételét olvassuk. Amikor minket kereszteltek, ott volt a víz, amely Jézus Krisztus vérét jelképezi, és elpecsételt a Lélek. Víz és vér jött ki Jézus oldalából, amikor dárdával megszúrták, így teljesítette be a próféciát, hogy nem törik meg a lábszárcsontját. Milyen nagy hatással volt ez János apostolra, amikor a keresztnél mindennek szemtanúja lehetett! Maga Jézus még a földi életében megmondta, hogy az Atya elküldi a Lelket, aki majd róla fog bizonyságot tenni. János legfőbb célja bizonyítani: Jézus a Krisztus, mert megváltoztatta az életét. Aki nincs őbenne, az élet sincs meg benne.

Ezsd 2,1–35.

495. dicséret