Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. E héten Somogyiné Ficsor Krisztina református lelkész (VI. 26–30.) és Bogárdi Szabó István református lelkipásztor, a Zsinat volt lelkészi elnöke, a dunamelléki egyházkerület korábbi püspöke (VII. 1–2.) osztják meg velünk gondolataikat.
A református oktatási intézményekben az evangelizációs munkát komolyan lehetne erősíteni a cserkészet, a különböző keresztyén ifjúsági szervezetek jelenlétével. Ezek a közösségek nagyobb teret adnak az elő-, akár direkt evangelizációnak, mint egy matematikaóra – tudatja Bedekovics Péter református lelkész, a Magyar Cserkészszövetség leköszönő elnöke.
A XVII–XVIII. századi debreceni református ötvösművészet csúcsteljesítményeinek számító edények díszítései Salamon temploma ószövetségi leírásaira emlékeztetnek, esetleg az új, mennyei Jeruzsálem megjövendölt templomának oszlopait jelenítik meg – az úrvacsorai kannák, poharak a Debreceni Református Kollégium múzeumának időszaki tárlatán láthatók.
A megtérő bűnös számára azért születhet meg a felmentő ítélet, mert ugyan elismeri és bevallja bűnét, de a büntetést már valaki más, Jézus Krisztus elhordozta, eleget tett a bűneiért – vallja Badacsonyi Zoltán, a Keresztény Jogakadémia szakmai igazgatója, a Zsinati Hivatal Jogi és Közigazgatási osztályának vezetője.
A tanulók talán már a kapun belépve megérzik azt a szellemiséget, amellyel Bibó István az intézményt alapította – vélekedik Kocsis Imre Antal, a fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Sylvester János Református Gimnázium és Technikum igazgatója.
... pedagógusról szól az alábbi történet. Egy ismerősünk küldte. Érdemes továbbadni akkor is, ha úgy gondoljuk, hogy ilyen tanár csak a mesében vagy regényekben létezik. Példázatértékű a tanár isteni bölcsessége és módszere: egyszerre volt igazságszolgáltatás és megbocsátás.
Az imádság a lélek beszélgetése Istennel, azzal az Úrral, aki magát a lelket teremtette. E belső párbeszédben az ember a Teremtőjéhez fordul, megosztva vele vágyait, kérdéseit, örömeit és fájdalmait. A kommunikáció formája lehet kérés, könyörgés, hálaadás, dicséret vagy magasztalás. Most az imádság e heti gondolatait osztjuk meg, amelyek az Istennel való kapcsolat mélyítésére hívnak.
A Biblia közös olvasása nemcsak Isten üzenetének mélyebb megértését segíti elő, hanem közösségi élményt is nyújt, amely megerősíti a hívők közötti kapcsolatot. Az e heti bibliai szakaszhoz kapcsolódóan Győri István református lelkész írt jegyzetet, amely értékes iránymutatást ad a szöveg jobb értéséhez.
Továbbra is bízom abban, hogy a finn igazságszolgáltatás az ügyészi megközelítéssel ellentétben az igazságra alapozza döntéseit. Reménykedem a győzelemben, és másokat is arra bátorítok, hogy éljenek a szólás- és a vallásszabadsághoz való alapvető jogukkal – tudatja Paivi Räsänen finn parlamenti képviselő a lapunknak adott exkluzív interjúban.
Sokan várták Fábián Tibor Ilyenek voltunk című könyvének újabb kiadását. A tárcanovella-kötet az erdélyi nyolcvanas évekbe röpít vissza egy kisfiú szemén keresztül. Aki írta, református lelkész, és a gyermekkorát, a falun töltött éveit vetette papírra, amely időszakot ő is a kommunizmus vége felé élte meg.
Kiskunlacházán ünnepélyes keretek között átadták a tanítók emlékfáját. – A tanárnak kell hogy legyen meggyőződése, és azt az értékrendet rendíthetetlenül tovább kell adnia – mondta beszédében Takaró Mihály irodalomtörténész, tanár. Elhangzott: ma is vannak elhívott pedagógusok, noha társadalmi megbecsülésük csökken.
Az igazi áldás, a jelentős növekedés a látszólag üres időben érkezik. Az élet ünnepe csöndes és hosszan tartó valósága az Istentől teremtett világnak. Az ünneptelen félév arra hívja az ünnepekben feltöltekezett lelket, hogy éljen a kapott javakkal. Használja őket, ahogy a pünkösd utáni frissen megalakult közösségben tették elődeink. Megtértek, létrejött a közösség, így hát éltek a kapott áldással, a kegyelem idejével.
A festő kertjében el fognak hervadni a rózsák, miközben a rózsa nevei, az emlékei és metaforái, a „rózsaság” képei-képzetei megmaradnak. A teljességet keressük, így fedezzük föl egyre több névben és dologban a hiányt. A jelek által keltett űrt a jelentéssel kell kitöltenünk. A hiányon kívül talán mindent meg lehet nevezni?
– Hiszem, hogy gyülekezetünk magyar református egyházunknak történelmi irányultságú, helyi jellegű, mégis országos kitekintésű missziói-hitmélyítő műhelye lehet – vallja a Magyar Örökség Díjas Vizsolyi Református Egyházközség lelkésze, Kovács Zsolt Levente.
Azt szokták mondani tréfásan: nincs régebbi dolog, mint a tegnapi újság. Azonban a régi újságok, különösen a református sajtóorgánumok, kiadványok számos olyan gondolatot tartalmaznak, amelyek ma is érvényesek, tanulságosak és jövőbe mutatók. E rovatban ilyen időtálló elmélkedésekből idézünk. Ezzel a régi értékeket őrizzük, és a hagyományokat ápoljuk.
– Az egyetemi gyülekezetben végzett missziót országos, sőt Kárpát-medencei tekintetben fontosnak tartom, hiszen sok fiatallal foglalkozunk, akik az otthonról való elköltözés vagy más miatt eltávolodtak a saját gyülekezetüktől, vagy akiknek egyáltalán nem volt korábban egyházi kötődésük. Szekuláris társadalmunkban ez nem meglepő.
Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. E héten Lányi Gábor teológus-lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Egyháztörténeti Tanszékének docense osztja meg velünk gondolatait.
Az emberek nem közömbösek, figyelik a környezetükben azokat, akik maradandót alkotnak, és szeretnék, ha e teljesítményeket országosan is elismernék – hangsúlyozza Böszörményi Gergely, a Magyar Örökség és Európa Egyesület elnöke. A harminc éve alapított Magyar Örökség díj jubileumát március 1-jén gálakoncerttel ünneplik. Az alkalom emlékezés is lesz, azoknak az értékeknek a méltatása, melyeket az elmúlt három évtizedben közösen teremtettek.
Károlyi-biblia vagy a revideált új fordítások? Ha magyarázatos Biblia, akkor melyik kiadótól? Be kell látnunk: nincs tökéletes fordítás. Ezért ami a legfontosabb számunkra, hogy olvassuk, kutassuk az Írásokat, lehetőleg naponta. Általa ismerhetjük meg igazán az Urat és az ő akaratát, a Biblia útmutatást ad, vigasztalást meríthetünk belőle, és vezet bennünket életünk valamennyi területén.
Mindig azt kerestük, a fejlődés a közösség lelki épülését is szolgálja-e. Konfliktusokban is segített ez, mert a vezetőnek sokszor kell úgy döntenie, hogy azzal nem mindenki ért egyet – tudatja Ábrám Tibor. A miskolci Lévay-gimnázium leköszönő igazgatója a hit személyessé válásáról, a sáfárságként megélt vezetésről, a református nevelés mindennapjairól beszél.