Felekezeti hovatartozásuktól függetlenül minden kiskunlacházi pedagógus meghívást kapott a június 12-ei tanévzáró istentiszteletre a helyi református gyülekezet templomába. A hittanos gyermekek ünnepi műsorral köszöntötték őket, a gyülekezet pedig imádságban adott hálát értük és azokért az egykori tanítókért is, akiknek sokat köszönhetnek a település lakói.

– A tanárnak kell hogy legyen meggyőződése, és azt az értékrendet rendíthetetlenül tovább kell adnia – fogalmazott ünnepi beszédében Takaró Mihály József Attila-díjas irodalomtörténész, költő, Németh László-díjas tanár. Mint mondta: ma is vannak elhívott pedagógusok, noha társadalmi megbecsülésük csökken.

– A pedagógusnak sorsformáló szerep jut az életben, de ez csak akkor igaz, ha fölteszi magának a kérdést: miért tanítok én, mi a célom, mit adok át a tanítványaimnak. A pedagógus egész életében nevel és nevelődik. Sok minden adható neki és el is vehető tőle, három dolog nem: a szeretet, a felelősségérzet és az emberi nemesség. Ezek teszik ezt a pályát nehézzé, ugyanakkor gyönyörűvé, érdemessé és boldoggá – sorolta az előadó.

Az ünnepi istentisztelet után a Hősök kertjében leleplezték a tanítók emlékfáját, Kálmán Antal alkotását, amely a hősök szobra mellett kapott helyet. Mint Takaró András délpesti esperes, a gyülekezet vezető lelkipásztora elmondta, régi, kedves barátja, Dinnyés József előadóművész, ,daltulajdonos" halála után egy róla megemlékező cikkben olvasott kezdeményezéséről, hogy a tanítóknak legyen emlékhelye.

– Az emlékfát a régi iskola elé, hősök emlékműve mellé, temetőink díszkertjébe vagy a templomkertbe állítsuk fel – javasolta –, és évente a település egy jeles napján emlékezzünk e tiszteletre méltó foglalkozás mestereire, a nemzet napszámosaira. Sok fiatal a kudarcos első esztendők után elhagyja a pályáját, aki mégis megmarad, azokat meg kell tisztelnünk és becsülnünk. De hálát és köszönetet mondunk ma azoknak is, akik már nyugállományban vannak, Istennek hála még köztünk, és azoknak, akik most is a pályán vannak. Szeretnénk, ha országszerte másokis követnék a példánkat, és évről évre egyre több településen mondanánk köszönetet nekik és helyeznénk el az emlékezés virágait a tanítók emlékhelyén – számolt be érdeklődésünkre az esperes.

Minderről megkérdeztük a gyülekezet egyik tagját, Magyarné Baranya Zsanettet is, aki harminc elsős gyermeket tanít írni-olvasni a helyi általános iskolában. – A legtöbb, amit egy pedagógus adhat, a szeretet – összegzi a tanítónő. – Akármilyen rossz napom van, amint belépek az osztályterembe, majdnem harminc gyerek ugrik föl a padból és szeretettel rohan oda hozzám. Ennél jobb érzés nincs.