Kolozsvári családban nevelkedett. Hogyan és mikor jelentkezett életében a hit, az egyház felé fordulás?

Szüleim mélyen vallásos emberek voltak, gyerekként ebben a szellemben nevelkedtünk. Édesapám fiatalon a Szekuritáté célkeresztjébe került, koholt vádak alapján börtönre ítélték, s szabadulása után is sokat szenvedett a kommunista rendszer megaláztatásaitól. Ennek ellenére derűs, nyitott ember maradt, amit mély istenhitével magyaráztam. Emlékszem, a 80-as évek elején eljutottunk a román tengerpartra. Otthon bevett szokás volt, hogy az asztalnál közösen imádkoztunk.

Amikor a zsúfolásig megtelt vendéglőben is ezt tettük, lázadó kamaszként elszégyelltem magam a környező asztalnál ülők előtt. Ma is hallom apám szavait: – Istent soha nem szabad szégyellni, akkor sem, amikor egyedül vagy, és akkor sem, ha tömeg vesz körül. Ő mindig veled van. – Talán ez volt az a pillanat, amikor tudatosan éltem át a hit erejét, és rájöttem, az Úr mindig velem lesz.

Kolozsvárról évekkel ezelőtt Kalotaszegre költözött családjával, hamarosan presbiteri tisztséget vállalt. Mi késztette erre, mit jelent önnek ez a szolgálat?

Amikor Kolozsvárról kiköltöztünk Magyarfenesre, attól tartottunk, nehéz lesz új életet kezdeni idegen környezetben. Szerencsére félelmeink hamar eloszlottak. Először a szomszédokkal barátkoztunk össze, aztán a gyülekezet többi tagját is megismertük. Templomba járó emberként rövid idő alatt új közösségre találtunk. Közelebbről is megismerkedtünk a helyi lelkészházaspárral, részt vállaltunk a közös teendőkből, s szinte észrevétlenül arra ébredtem, hogy hamarosan presbiternek javasolnak, és a közgyűlés megválaszt. Jellemző a falu nyitottságára, hogy a presbitériumba egyszerre három értelmiségi betelepülőt is beválasztottak. Magyarfenesi bennszülöttként tekintenek ránk, ami jó érzés. A presbiteri munka számomra olyan többletfeladatot jelent az egyház érdekében, amelyet örömmel és elköteleződéssel vállalok.

Hosszú évek óta egy erdélyi konzervatív hetilap főszerkesztője. Mennyire befolyásolja a cikkírás, szerkesztés közben vallási meggyőződése?

Hiszem, hogy a hívő ember munkája meglátszik mindabban, amit tesz, legyen újságíró, pedagógus vagy éppen munkás. Ha hittel dolgozunk, és imáinkban a Teremtő áldását kérjük, meggyőződésem, hogy ebből a környezetünk is megérez, meglát valamit. Ma nehezebb konzervatív, hittel élő, vallásos emberként dolgozni, de ez csak a látszat. Valójában sok ilyen ember él a világon, akiket meg kell szólítani. Sokszor mondjuk, kevés a gyerekáldás, a fiatalok egy része nem akar családot alapítani. Ez sem igaz! Nézzük meg a közösségi oldalakon az újszülöttekről megosztott fotókat, amikor a boldog szülőket sokkal többen lájkolják, mint a többi eseményt. Vagyis a társadalom felnéz erre az elköteleződésre. Konzervatív újságíróként hagyományos értékeink hangsúlyozását tartom fontosnak.

Látja-e létjogosultságát annak, hogy Erdélyben protestáns (keresztyén) újságírók közössége jöjjön létre? Mi lenne a feladata, célja?

Fontos kezdeményezésnek tartom. Meggyőződésem, hogy a közösséghez világi lapoktól is csatlakoznának újságírók. Keresztyén újságíróként bármilyen lapnál dolgozhatunk, ha van kellő erőnk és kitartásunk ahhoz, hogy ellenszélben is megvalljuk hitünket. Sőt, világi lapoknál nagyobb szükség van olyanokra, akiket nem véd meg az „egyházi burok”, hanem naponta szembe kell nézniük a keresztyén értékeket lekicsinylőkkel. Jézus nem a világból akar kihozni bennünket, hanem ott akar megtartani. Mindenkit a maga (munka)helyén. Attól szép a hit, ha azt olyan környezetben is megvallhatjuk, ahol erre kisebb a fogadókészség. A keresztyén újságíró-közösségnek éppen az lenne az egyik fontos szerepe, hogy a tapasztalatokat összeadjuk, tanulhassunk egymástól.