... szent és személyes ügy, erre inti Jézus a követőit. Az önmagukat mutogató, nyilvánosan, az utcasarkon imádkozó farizeusokat színészeknek nevezte, mert színlelésből hosszan imádkoztak az emberek előtt. Nekik az volt a jutalmuk, hogy közönségük volt .

„Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd téged!” (Mt 6,6) Jézus maga nem imádkozott nyilvánosan. Magányosan félrevonult, egyedül beszélt a mennyei Atyával. A Gecsemáné-kertben kérte a hármas belső tanítványi kört, hogy virrasszanak és imádkozzanak vele párhuzamosan, de távolabb ment tőlük, egyedül tusakodott akkor is. Kérdés, hogy Jézus imádságaiban egyáltalán részt lehetett-e venni. Annyira bensőségesek voltak, hogy ahhoz ember nem tudott volna csatlakozni. Nagycsütörtök éjjele bizonyította ezt: a virrasztók elaludtak.

Hol van ilyen titkos hely, belső szoba, amit be lehet zárni, ahol egyéni beszélgetést folytathatunk Istennel? Jézus korában az éléskamra volt a ház egyetlen zárt helyisége. De nyilvánvaló, hogy ez nem fizikai hely, hanem lelkiállapot. A legszegényebb lakhelyen is lehet magányos zugot találni, ahova visszavonulva Istenhez szólhatunk. A lényeg, hogy az emberek véleményétől, kritikáitól vagy csodálatától mentesen egyedül csak Istenhez beszélünk, aki tudja, mi lakik a szívünkben. Látja, amit titokban mondunk, és megjutalmaz, azaz válaszol.

A nagy gyülekezeti imaközösségben azonban kísért a farizeusok magatartása, a magamutogató és terjengős szereplés, szónoklat az eredeti cél, az ima helyett. Bibliai események és igék idézése és elemzése, mert befolyásol a többiek kritikus jelenléte. Megrontja a szívből jövő imádság őszinteségét, ha emberektől várunk jutalmat, nem egyedül Istentől. Ő tudja, mi van bennünk, ismer, nem kell informálni a dolgainkról. Hálánkat és örömünket viszont jó kimondani és segítségét kérni közös nagy szükségeinkre. Úgy érdemes Istenhez szólni, ha közben megnyílunk előtte, hogy befogadjuk intő és gyógyító válaszát.

Mintaimádságot tanított, amire azt mondta: „így imádkozzatok” (9). Nem feltétlenül ezt, de így, ennyire átgondoltan, mindenre kiterjedően, mégis röviden, „mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle” (8). Komoly erőt jelent a gyülekezetben ez a közösen mondható imádság. Amennyire nem kell közönség az egyéni fohászkodáshoz, annyira szükség van a közösségre is, hogy együtt szólítsuk meg Istent: „Mi Atyánk”.