„A szeretet babonás portéka. Akivel jót teszünk, azt megszeretjük, pusztán azért, mert jót teszünk vele.” Ez a Kosztolányi Dezső-idézet fogad, amikor a BTM kiállításának fogadótermébe lépek, a tárlat négy különálló, de egymáshoz kapcsolódó része is végig ezt érezteti velem: a két világháború közötti nemzetközi gyermeküdültetés jóval több volt puszta segélyakciónál. A részt vevő magyar gyermekek közül sokaknak egész életükre meghatározó élményt jelentett a kint töltött idő.

A GYERMEKVONATOKRÓL

1920. február 8-án gördült ki a Keleti pályaudvarról az első gyermekvonat, amely 600 magyar fiatalt vitt Hollandiába. – Számunkra már szinte felfoghatatlan, hogy milyen logisztikai bravúr kellett a gazdaságilag romokban fekvő Magyarországon ahhoz, hogy ez a gyermekmentő akció megvalósulhasson! A lakosság értesítésétől kezdve a gyermekek orvosi vizsgálatán át a vonatokon történő ellátásig minden egyes mozzanatot részletesen ki kellett dolgozni ahhoz, hogy a segélyprogram sikeressé váljon – hallgatom Réthelyi Orsolya történészt az első kiállítótérben, aki az Eötvös Loránd Tudományegyetem Néderlandisztika Tanszékének vezetője és a kiállítás egyik kurátora is egyben. – Ehhez (az olyan nagyobb szervezetek mellett, mint az Országos Gyermekvédő Liga vagy a holland fél részéről a Centraal Comité és a ’s-Hertogenbosch-i székhelyű Huisvestingscomité) mindenekelőtt olyan kiváló emberek fáradtságot nem ismerő áldozathozatala kellett, mint például Tábori Kornél (1879–1944), aki a háború utáni időszakban úgynevezett nyomorrazziákat szervezett – folytatja Perényi Roland, a BTM Kiscelli Múzeumának igazgatója, a kiállítás másik kurátora.