A gondviselő Isten

A tehenekből, borjakból álló csorda kint legelt a réten. Vidám tavaszi napok voltak ezek, a gazda gondoskodott arról, hogy mindig jó legelőhöz jussanak, tiszta vizet ihassanak. Ha rosszra fordult az idő, vagy vadállatok portyáztak a környéken, akkor az istállóba vagy a karámba hajtotta be őket. A teheneknek annyi volt a dolguk, hogy a borjaikra ügyeljenek. Egyébként naponta fejték őket, vajat, túrót, sajtot készítettek a tejükből.

De Felicián tudta, hogy ha megnő, neki másfajta feladata lesz. A hím szarvasmarhák közül sokan apukák lesznek, de sokukat ivartalanítás után kemény munkára fogták Izráelben. A szántásnál, a vetésnél segédkeztek, ők húzták az ekét, ami bizony nehéz munka volt. De a kocsikat is ökrök húzták, sőt, Felicián mamája elmesélte, hogy ökrök húzták azt a kocsit is, amin Dávid Jeruzsálembe vitette a szentládát.

Felicián nem bánta, hogy ilyen kemény munka vár majd rá felnőttkorában. Bár még kicsi volt, de már érezte izmaiban az erőt, inaiban a kitartást.

Persze most még élvezte a borjak szabad, gondtalan életét.

– Olyan jó, hogy a gazda így szeret minket, hogy mindenről gondoskodik! – lelkendezett egyszer anyjának, amikor éppen jóllakottan kérődztek egy domboldalon.

– Bizony! – bődült fel vidáman az anyukája. – De Isten még jobban szeret minket, mint a gazda. Persze ő minden teremtményét szereti, és mindegyikről gondoskodik. Még a csiripelő verebekről is. De ránk annyira figyelt, hogy még a törvényeiben is szó van rólunk!

Felicián szeme elkerekedett:

– Tényleg?

– Hogyne! – bólogatott a mamája. – Tudod, hogy Isten megparancsolta, a hetedik napon a zsidók ne végezzenek semmiféle munkát. De nemcsak az emberekre gondolt, hanem az igavonó barmokra is, akik, ugye, mi vagyunk. Sőt, azt is megparancsolta, hogy bár a hetedik nap a pihenésé, de az állatokat el kell látniuk a zsidóknak. Nem szenvedhetnek szükséget a háziállatok a nyugalom napján sem. Sőt! Minden napon jól kell tartani őket, kiváltképpen, ha dolgoznak! Még az elkóborolt állatról is rendelkezik Isten: aki megtalálja, vigye vissza a gazdájához. De tudod, mi a legjobb? Hogy a marhákat példaként állítja Izráel népe elé.

– No, ezt már nem hiszem... – toppantott Felicián.

– Pedig így van. Ézsaiás szerint az ökrök, de még a szamarak is ismerik a gazdájukat, csak Izráel népe nem érti meg az Urat. Egyébként is, az üszőborjút olyan szépnek tartja a Biblia, mint Egyiptomot, amely az egyik legszebb ország volt akkoriban.

– Olyan szép, mint Aranka – bődült fel a kisboci, és már ment is játszani a többiekhez. Éjszaka pedig arról álmodott, hogy milyen csodás lesz az a világ, amikor majd a tehén a medvével legel, és a kölykeik együtt heverésznek.