A kommunizmus vallásellenes rendszerében nőtt fel. Hogyan és mikor találkozott az egyházi tanítással?

Erdélyben a nagy egyházellenességnek nem sikerült kiirtania az emberek szívéből az Istenbe vetett bizalmat, a hitet. Apai nagyapám presbiter, templomba járó ember volt. Első emlékeim közé tartozik a lefekvés előtti imádság, amelyet nagymamámtól tanultam. Szüleim egyszerű munkásemberek voltak, egyikük sem volt párttag. Gyülekezeti vallásórára jártunk, majd konfirmációs felkészítőre. Szorgalmas kislány voltam, tanultam a Heidelbergi Kátét, szerettem szavalni, énekelni.

Néhai lelkipásztorom, Bustya Dezső szeretettel édesgetett Isten közelébe, ünnepélyeken verset mondtam, műsorokban különböző feladatokat kaptam. 1979-ben konfirmáltam, és egyértelmű volt, hogy utána bekapcsolódom az ifi körbe. Nemcsak bibliaórára, istentiszteletre jártunk, kirándultunk, táboroztunk együtt, hanem a gyülekezeti életben is jelen voltunk. A Bolyai Farkas-líceumban osztálytársaimmal sokszor beszélgettünk istenhitről és fizikai törvényekről, teremtésről és evolúcióról, különböző filozófiai kérdésekről, nézeteim és hitvallásom miatt azonban sohasem kért senki számon.

Lelkipásztor férje korán, mintegy 25 éve hunyt el, fiatalon. Mi adott erőt a folytatáshoz?

Férjem halálával feje tetejére állt az életünk. Tizenegy éves fiammal magunk mögött hagytuk a parókiát, az iskolát, a munkahelyemet, a gyülekezeti közösséget, a barátokat. Megváltoztak életkörülményeink, anyagi helyzetünk, érzelmi-lelki állapotunk, csak egy dolog maradt meg az életünkben: a bizonyosság, hogy Isten minden élethelyzetben velünk van. Ezt a gondviselést tapasztalhattuk meg, amikor a férjem munkatársai, holland barátaink és családom segítségével új lakást vásárolhattunk, ősszel a fiam új iskolában, én új szakmában, új munkahelyen kezdtünk. A régi életünkből magunkkal vitt igés tábla új lakásunk falára is kikerült, ezzel az Igével: „Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van” (Róm 8,28, Károli-ford.).

Tanított iskolában, jelenleg a Marosi Egyházmegye titkárnője, és nőszövetségi elnök is. Melyik munkában, foglalkozásban leli a leginkább örömét?

Nagyon szerettem tanítani. Férjem halálakor feladtam az állásomat, és az esperesi hivatal adminisztratív munkakörét fogadtam el, azóta is azt töltöm be. Mindig szerettem dolgozni, nagyon el kellett fáradnom ahhoz, hogy teher legyen számomra a munka. Matematikai tudásomat, megoldóképességemet az ügyviteli munkában is jól használom. A hivatalos munkaköröm mellett a nőszövetségi szolgálat önkéntes munka. Hogy melyik szerzi a legnagyobb örömöt? Számomra mindig az, ha másoknak örömöt szerezhetek, ha segíthetek, bármelyik munkahelyen.

Hosszú évek óta az Erdélyi Református Egyházkerület nőszövetségének elnöke. Mit jelent önnek ez a szolgálat?

Nagy örömmel végzem, mert érzem, hogy tennem kell. Számomra a tisztség inkább feladat, mint státus. Amikor elvállaltam, úgy gondoltam, főleg a szolgálat megszervezésében, népszerűsítésében tudok segíteni. 2007 óta munkatársképzőket tartottam nőszövetségi tagok számára, mert szerettem volna továbbadni azt a tudást, amelyet képzéseken szereztem, illetve megismertetni a tagságot olyan módszerekkel, amelyek hatékonyabbá tehetik a munkát. Szolgálatom egyik célja, hogy minél több laikust bevonjunk a nőszövetségi munkába.

Mi a legfontosabb feladata, tevékenysége az erdélyi nőszövetségnek?

A nőszövetségi tag feladata az isteni zsinórmérték szerint élni e világban azon a helyen, ahova Isten helyezte őt nőként, anyaként, feleségként vagy bármilyen szerepben. A nőszövetségnek pedig az egyház Krisztusra mutató, gyülekezetépítő munkáját kell segítenie, végezve a szeretetszolgálatot, figyelve a családokra, szükségben szenvedőkre, a teremtett világra. Feladatunk van nemzeti öntudatunk, hagyományaink, kultúránk megőrzésében, megerősítésében is.